338. Debrecen, 1849 március 7. Kossuth újabb közleménye a március 5-i szolnoki győzelemről.

Full text search

338.
Debrecen, 1849 március 7.
Kossuth újabb közleménye a március 5-i szolnoki győzelemről.
Hivatalos tudósítás.
A szolnoki győzelem még annál is fényesebbnek bizonyodik, mint első alkalommal közöltük.*
V. ö. Kossuth előző napi tudósításával, 334. sz. alatt, 594. l.
Az ellenségnek szokása győzelmet szinlelni, s Te Deumokkal vakitani a népet olly csaták után, mellyekben vagy megveretett, vagy mellyeket legalább meg nem nyert.
Mi ezen ámító rendszert utánozni szégyenlenők, s ez alkalommal is inkább kevesebbet mondánk, de igazat; most azonban hiteles kutfő után következőleg kell tudósításunkat pótolnunk:
A derék Damianich tábornok Szolnokról martius 6-káról következőleg tudósít:
»Hazafias tisztelettel van szerencsém a honvédelmi bizottmánynak jelenteni, hogy tegnap Szolnokot elfoglaltam, s az ellenséget vad megfutamlásra kényszerítettem. A megrémült ellenség szaladásában sok hadi szerelvényeket, sőt a 2-ik vasas ezred pénztárát is visszahagyta. Négyszáznál több fogoly, e közt törzs- és főtisztek, tizenegy darab 6 és 12 fontos ágyúk, 20 darab lőszer és társzekerek, nevezetes mennyiségű lőszerek, fegyverek, s a fent említett pénztárban mintegy 7000 ezüst forintok birtokunkba jutottak. Az ágyúk és társzekerek lovastól foglaltattak el, mellyeknek száma 100 darabra megyen. Damianich tábornok.«
A vitéz tábornok ezen tudósítását, becses ajándokul egy pár elfogott ellenséges zászlók szalagjainak, közöttük a Ferencz József könnyű lovasezred zászlószalagának a bizottmányhoz beküldésével kíséri. Viszont a magukat kitüntetett egyes bajnokok s egész zászlóaljak neveinek hivatalos felterjesztésére utasíttatott, miszerint a nemzet megmutathassa, hogy hős védjei iránt hálásnak lenni legszentebb kötelességének ismeri.*
Damjanics jelentése nem szerepel az OHB iratai között, ugyanúgy az a válasz sem, amelyre Kossuth céloz. Valószínűleg iktatatlanul sajátkezűleg írt neki Kossuth, ugyanúgy, mint Vécseynek. (L. a köv. szám alatti levelet.) Kossuthnak egy Damjanicshoz írt bizalmas levele iktatva van 2992. szám alatt, az iratok közt azonban nincs fogalmazványa.
Debreczen, mart. 7-kén 1849.
A honv. bizottmány elnöke
Kossuth Lajos.
Közlöny, március 8.
Külön röplapként O. Lt. 1848/49-i nyomtatványok.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi