c) Eötvös Tamás ungi kormánybiztosnak, illetéktelen katonai intézkedéseiről:
Bónis Sámuel kormánybiztos f. hó 8-káról fölterjeszté az Ön által hozzá intézett levelet, mellyben őt Terebes vidékére, Hurban ellen segély kérésére szólítja fel. Noha Ön ezen segélykérése hazafias czélra s tehát jó szándékból eredt, mindazáltal kijelentetik, miként az egy terv szerint intézett hadimunkálatokban az illy külön czélzott hadviselések csak zavart okoznának s illyes mellék-tervek által a főterv kiviteléhez számbavett erő szenvedhetne csorbát – annál fogva figyelmeztetik Ön, hogy az ottani körülményekről, az ellenség állása- és mozdulatairól ide küldje mindenkor tudósításait, hogy ezekhez képest innen lehessen rendelkezni, ezt kívánván meg a hadviselésben mellőzhetlen egység szempontja. Az pedig utasítás nélkül is magában értetik, hogy a rendelkezése alatti erő úgy használtassék fel, hogy a megye átalán, különösen pedig Uzsok és Zemplén felől lehet erély- és éberséggel őrizve, fedezve legyen.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 3053.
Egyidejűleg Bónis szabolcsi kormánybiztosnak is írt a Bizottmány: helyeselte, hogy nem adta meg Eötvösnek a kívánt segélyt, »annál is inkább, mert az illyetén hadügyi rendelkezéseknek innen kell kimenniök, ezt kivánván meg a hadviselésben mellőzhetlen egység szempontja«.
Mellette Bónis Nyiregyházán, márc. 8-án kelt fenti tartalmú jelentése, mellékelve hozzá Eötvös szóbanforgó, márc. 7-i segítségkérő levele.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.