b) Boronkay Albert zempléni kormánybiztosnak, számadásáról és Althan Ferdinánd javainak lefoglalásáról:

Full text search

b) Boronkay Albert zempléni kormánybiztosnak, számadásáról és Althan Ferdinánd javainak lefoglalásáról:
Boronkay ápr. 10-én Sátoraljaújhelyen kelt jelentésével – a Bizottmány korábbi rendelete* értelmében – felterjesztette számadásait az általa elköltött pénzekről, s a zempléni ujoncok felszerelésére további 20,000 forintot kért. Megkérdezte egyben, hogy az Althan Ferdinánd gróf által pár évvel azelőtt megvásárolt kelcsei uradalommal – miután gazdája az osztrák seregben ellenünk harcol – mitevő legyen? Az OHB válasza:
L. előbb, 422/d. sz. alatt, 716. l.
A folyó év és hó 10-ről 413. szám alatt tett felterjesztésében kért 20,000. pftok önnek megküldetvén, egyszersmind felhívatik az iránt, hogy az ottani katonai készletekről, valamint a megrendeltekről is egy kimutatást terjesszen fel, azon hozzáadással: hogy ha posztó, s vászon anyagok ott kaphatók lennének, azokat az álladalom részére lefoglaltatván, sietve ide Debreczenbe szállíttatni szíveskedjék.
Mi illeti az Althan Ferdinand azon megyebeli javait, – miután a nevezett a haza ellenei közé méltán számíttathatik – ez iránt akkép intézkedjék ön, hogy egy küldöttség által úgy az ingó, mint az ingatlan javak lefoglaltatván, a honvédelmi bizottmány további rendelkezéseig zárgondnoki kezelés alá adassanak, – minden esetben elváratván önnek ez érdembeni véleményes jelentése.
Kelt Debreczenben, 1849-ki april 13-án.
a honvédelmi bizottmány nevében
Kossuth Lajos
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 5546.
Ered. tiszt. O. Lt. Boronkay Albert iratai. 29. l.
A fogalmazvány mellett Boronkay fenti tartalmú jelentése és utasítás fogalmazványa a pénzügyminisztériumnak a 20,000 ft kiutalásáról.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi