a)

Full text search

a)
Nyilt rendelet,
minél fogva Almássy Pál, a nemzeti képviselőház alelnöke a nemzet nevében ezennel az ország kormánya által teljhatalmú országos biztosul kiküldetik a végett, hogy a bácsi és bánáti hadseregeknek a hadügyministerium utasításai s határozott rendeletei értelmében* a tiszai hadsereggel leendő egyesítésére s e végett kijelölt új állomásaiknak haladéktalanul leendő elfoglalására minden szükséges lépéseket és intézkedéseket megtegyen, s a hadügyministerium e részbeni rendeleteinek útasításához képest feltétlen engedelmességet, s gyors végrehajtást szerezzen. Adatván fentisztelt alelnök s kormánybiztos urnak teljes és korlátlan hatalom mindazon intézkedésekre, kinevezésekre, elmozdításokra s helyettesítésekre s a körülmények által igényelt bárminemű rendelkezésekre, mellyeket belátása szerint a fenn kijelölt czél azonnali sikeresítésére szükségeseknek itélend.
A jan. 9-i bizottmányi rendeletre l. a 89. l. 2. jegyzetét. A felvonulást elrendelő hadügyminiszteri rendeletnek nincs nyoma a minisztérium iktatott anyagában.
Minél fogva a nevezett hadseregek vezérei, tisztei s összes legénysége együtt összesen s egyenkint, honárulás vétke alatt köteleztetnek mindenekben, miket a kitett czélra s az ország hadügyminisztere által kiadott parancsok sikeresítésére rendelend és intézend, feltétlenül hódolni, s az ország alkotmányára letett esküjök szerint a hadügyminister rendeleteit minden kifogás nélkül végrehajtani.
Az ország hadseregeinek nem szabad válogatni térben és ellenségben. Annak magasztos szent kötelessége védeni a hazát híven és vitézül, ott s akkint, a mikép rendeltetik. Aki ennek ellenszegülni, vagy csak kifogásokkal is a kitűzött czélt hátráltatni merészelné, hűtelen volna esküjéhez, s a nemzet lételét hozná veszélybe. A haza mindenek felett. Országos biztos úr mindent megteend, mindennel megtételére fel van hatalmazva, a mit e czélra jónak, czélszerűnek és szükségesnek itélend.
Kelt Debrecenben, január 17-kén 1849.
az országos honvédelmi bizottmány üléséből
Kossuth Lajos elnök.
S. k. eredeti. O. Lt. OHB 1849: 607.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi