a) A hadügyminisztériumnak, Eötvös Tamás ung-beregi kormánybiztos vadászcsapatáról:

Full text search

a) A hadügyminisztériumnak, Eötvös Tamás ung-beregi kormánybiztos vadászcsapatáról:
Eötvös Tamás jún. 27-én jelentette Kossuthnak, hogy három század határőrvadászt már kiállított, köpeny és fegyver híján felszerelte őket, őrszolgálatot teljesítenek és gyakorolnak. Fegyvereket kért, tiszteket terjesztett fel kinevezésre s panaszkodott, hogy a pénze teljesen elfogyott, már zsoldot sem tud fizetni. Kossuth a jelentést a következő sorok kíséretében küldte át a hadügyminisztériumnak:
Eötvös Tamás ung-bereg megyei kormánybiztosnak visszavárás mellett idezárt értesitésére a tiszti előléptetéseket helyeslém, a fegyvernélküli honvédeknek lándzsákkal s baltákkali felfegyverzését meghagytam, a pénzbeli kiadásokra nézve pedig oda utasitottam a kormánybiztost, hogy egyedül a katonaság rendes zsoldjának fizetésére szoritkozván, egyéb szükségeseket a pénzügyministerium által 2 hét mulva fizetendő utalványokkal szerezzen be.*
Az Eötvösnek júl. 9-én az itt közölt értelemben küldött utasítást l. 416/d. sz. alatt, 698. l.
Melly válaszomról a ministeriumot olly felszólitással értesitem: miszerint részéről is ennek értelmében rendelkezzék, és a mennyiben lehetséges a szóbani hadsereget az itt levő futár által pénzzel is láttassa el.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 9151.
Ered. tiszt. O. Lt. Hadügymin. 1849: 31475.
A tisztázat mellett Eötvös ismertetett jelentése.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi