a) A hadügyminisztériumnak, a ruhaszállítmányok rendetlen kezeléséről:
Legközelebbi aradi utamból visszatérőleg Makón innen találkoztam egy több szekerekből álló katonai ruhaszállitmánynyal, melly Koszka János 130. honvédzászlóalji hadnagy vezetése alatt Szegedre volt utasitva.
A szállitott ruhaneműek be sem takarva s olly rendetlenül voltak felhányva a szekérre, hogy erről egyben hulladoztak és a por által lepettek.
Az álladalmi jószág illy hanyag kezelése méltó megrovást érdemelvén: felhivom a ministeriumot, hogy a szállitással megbizott hadnagyot kérdőre vonván ebbeli hanyagsága miatt vele érdeme szerint bánjék.
Mivel azonban az illy rendetlenséget főkép annak tulajdonitom, hogy a zászlóaljak a kirendelt tiszteket kellő utasitással nem látják el, s ezek többnyire a szolgálatban járatanok, nem tudják magokat mihez tartani, – a nevezett zászlóaljparancsnokot is kérdőre vonandónak tartom, hogy küldje be az utasitást, mellyet ezen transportvezénylő tisztnek adott, vagy pedig jelentse, hogy nem adott.
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítésével. 1849: 9510.
Ered. tiszt. O. Lt. Hadügymin. 1849: 25537.
A tisztázat mellett dorgáló leirat fogalmazványa a 130. zászlóalj parancsnokához.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.