g) Csányi Lászlónak, a Szatmárban lefoglalt juhok és lovak ügyében:

Full text search

g) Csányi Lászlónak, a Szatmárban lefoglalt juhok és lovak ügyében:
Riskó Ignác április 7-én Szatmárról jelentette a Bizottmánynak, hogy az április 1-én kelt rendelet értelmében* küldetése iratait Csányi kormánybiztosnak terjesztette fel. Kéri az ügy sürgős elintézését, mert a pásztorokat ki kell fizetni, a legelőket Szentgyörgy napja után már használni akarják, s mert a jószág a rossz telelés miatt tömegesen hullt. Kossuth az ügyben a következő utasítást küldte Csányi erdélyi országos biztosnak:
Az előzményekre l. Kossuth a Honv. Bizottmány élén, II. rész 681., 794. l.
Riskó Ignácz képviselő s kormánybiztos az erdélyi (szelistyei) oláh gazdáknak Szathmár megyében telelt juhaik és lovaik iránt april 7-éről azon jelentést terjeszté ide, hogy az ő kérdéses oláh gazdák név, és marháiknak számjegyzékét, a szükségelt vizsgálatok eszközlése végett Országos Főbiztos Urnak már megküldötte.
Miután a gazdák neveinek kinyomozásáról Riskó kormánybiztos ur azt tapasztalá, hogy ezeknek egyrésze már a mult évi Sz. Mihály nap óta magok ott voltak juhaikkal, és igy ezekre nem háramolhatik a lázadásbani résztvétel gyanuja; van ellenben egy rész, melly Szelistyén maradt, s ezekre nézve okvetlenül szükséges a vizsgálat, ha és mennyiben vettek részt az oláh lázadásban; Országos Főbiztos Urnak gondja legyen ezen vizsgálatot minél gyorsabban végrehajtani, s legfeljebb 10 nap alatt adott jelentést tenni ide e tárgyban, annál is inkább, mert a lefoglalt juhoknak még tovább is álladalmi költségen tartása most, midőn a rétekeni legelésnek már meg kel szünni, lehetetlen.
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítésével
O. Lt. OHB 1849. 5392.
Mellette Riskó Ignác ismertetett jelentése.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi