a) A pénzügyminisztériumhoz, a pesti gabonakészletekről és Jankó Vince gabonakormánybiztos elszámoltatásáról:
Jankó Vinczének* tudósitása, melyben a Pesten maradt s mintegy 97.000 mérőnyi gabona iránt teszen jelentést, e ministeriummal közötletik, – azon utasitással, hogy a hadügyi ministeriummal értekezve, azon esetre, ha a gabna-mennyiség a hadsereg élelmezéséhez most netalná már nem szükségeltetnék, az egész, vagy legalább fölöslegesnek itélendő mennyiség, a gabonának mostani jó ára szerint eladassék.
Jankó Vinczét nov. 10-én küldte ki Kossuth, hogy az ellenségtől fenyegetett dunántúli megyékben a kormánybiztosok által lefoglalt gabonakészleteket a napi áron összevásárolja és a meghatározott gyűjtőhelyekre szállíttassa. (Megbízólevelét l. Kossuth a Honv. Bizottmány élén, I. rész 396. s köv. l.) Jankó működése ellen Csányi kormánybiztos súlyos kifogásokat emelt. (Levelét e tárgyban Kossuthhoz l. uo. 907. s. köv. l.)
A tudósitó által előterjesztett kréelemre nézve, a mai napon Irányi Dániel pestvárosi kormánybiztoshoz azon utasitás küldetett, hogy a fönnlévő gabonát vétesse által, Jankó Vinczétől pedig vegyen számadást s ugy ezt, valamints fizetlenül maradt gabnaáraknak és fuvarbéreknek szinte Jankó által megkészitendő jegyzéket e ministeriumhoz küldje meg mi eőbb.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 6318.
Ered. tiszt. O. Lt. Pénzügymin. 1829: 5233.
A fogalmazvány mellett az Irányinak küldött utasítás fogalmazványa.
A tisztázat mellett Jankó Vince említett, április 27-én kelt jelentése, valamint a pénzügyminisztérium május 8-án kelt átiratának, ill. rendeletének fogalmazványa ez ügyben a hadügyminisztériumhoz, ill. Irányi Dánielhez. Irányi május 14-én azt felelte Kossuthnak, hogy a Pesten maradt állami gabona átvételét Stojanics őrnagyra bízta. Jankót pedig számadásra szólította fel (Irányi jelentése 7084. sz. alatt van iktatva, az iratok közül hiányzik.)
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.