Kezdjünk tengeri hajót épiteni.
Kezdjünk tengeri hajót épiteni.
Az életbölcsesség kútforrása a történet elvitázhatlanul tanítja mikép a tengeri hajózás nemcsak anyagilag tett nemzeteket gazdagokká, hanem a szellemi hatalomnak is olly kormánypálmát nyujtott kezébe, mellyel világot hóditottak s országokat alkottak. Tekintsük Poenicia, Tyrus, Carthago, Velencze és Genua, Hollandia, Spanyol s Angolhon történetére. Portugallia, e kis status, világhirt szerzett magának hajózásával.
Nem fejtegetjük tehát fontosságát, hanem átmegyünk egyenesen a kérdésre: valljon lehet-e Magyarországnak tengeri hajózást megalapitatnia? Mi ugy tartjuk: igen is nemcsak lehet, hanem felette szükséges is, mert földmivelés fejlődése után csak a kivitelkereskedés – tehát hajózás által történendő külfölddeli érintkezés képes átlépésünket az ipar mezejére előmozditani.
Egy nemzet életében teendői közt csaknem minden rendszabály kapcsolatban áll más szűkséges rendszabályokkal s intézkedésekkel, ugy, hogy e kapcsolat természetes parancsolja, egy lépésnél meg nem állani, hanem tovább tovább haladni, hogy e teendők lánczolatából lehetőleg gyümölcsözést élvezhessünk. Igy van kivitelkereskedésünk s tengerpartunk előmozditásával. A fiumei vasutat megépitendjük, és szemeinkbe ötlik egy épitendő biztos kikötő szüksége, miről talán fiumei polgártársaink gondoskodnak. S a két factor müködése után magából ered azon felette érezhető kellék, minélfogva magyar tengerészetet termetsünk, hogy kiviteli czikkeinket saját hajóinkon szállithassuk a világ nevezetesebb haszonnal igérkező piaczaira, hogy tengeren is képviselhessük szép magyar hazánkat.
Tengerészet teremtéséhez pedig szükséges anyagilag véve:
1861-or a hajóépitéshez való fa s szerek, mivel bővölkedünk.
2-or Ügyes hajóépitők, kik elegen találtatnak tengerpartunkon, mert külföld számára is épitenek hajót.
3-or Sok és józan matrózok.
4-er Biztos kikötők, miket részint épitendünk, részint Buccari és Portoréban fellelhetünk.
Sokan alkalmasint ismét mosolyognak s felsőbb regiokban gondolnak bennünket, mert a dolog practicus részéhez mitsem értenek; törekedjűnk őket is adatokkal meggyőzni. ,,Etudes sur l’industrie, et en Belgique" Cloquet Martialtól irt s Bruxellesben megjelent igen érdekes munkájának 150. lapján ezt olvassuk:
,,1803-ik évben Antwerpiának még nem volt hajója, melly tulajdona lett volna. De 1806-ik évben már 627 hajó nyert részint tengerparti, részint távolabbi szállitást." – Ennél tetemes forgalom mutatkozik már is tengerpartunkon, tehát törekvéseink kivihető alapon állanak. Ismét tovább a 175-ik lapon latjuk, mikép Antwerpia 1839-ik évben már 61 hajóval birt, miből kettő tünik ki, egyik az, hogy jó akarattal és czélszerű intézkedések mellett minden lehető a világon; második az, hogy a magyar tengerpart már meglevő 80 hajójával bizionnyal inkább hivatva látszik tengerészetet teremteni, mint Antwerpia indulási állapota látszott kedvező eredményre mutatni, különösen azoknál, kik a status quo tespedésében találják legnagyobb boldogságukat!
Ámde mikint teremte semmiből Antwerpia rövid idő alatt tengerészetet? megmondjuk rövid szavakban. A belga kormánynak egyedül nemzeti érdekeket előmozditó intézkedései által. – S csudálni kell valóban, hogy a maroknyi belga nép minden uton módon pártolja a földmivelést, kereskedést és ipart – s hatalmat teremt az anyagi érdekek összeforrasztása a hazában, hogy szükség esetében ez erő védhesse. Felállitott nemcsak védvámokat, hanem szentesitette az 1822-ik augustus 20-kán hozott törvényt, melly szerint a vámzatból minden nemzeti hajón behozott czikkre 10% visszafizettetik, s a kikötőadó nemzeti hajókra 45 Censrele-szállittatott, míg az idegen 1 frank s 5 censt fizet. S végre a hires belga kereskedelmi társaság felállitása mellett a kormány 18 forintnyi érdemdíjjal jutalmazott tonnánkínt minden uj hajó épitőt, a midőn a lisztkivitelre hasonlag jutalom tüzetett ki. (Lásd érintett munka 155. lapját.)
Ifj. Szabó Pál.
