Vezérczikk. (Egy kis enyelgés).
Vezérczikk. (Egy kis enyelgés).
Az ó és új természethistoria – mikint tudva van – a természet személyének igen különös jeleneteit juttatá az emberek ismeretére. Abenzégár Afrikában olly fát fedezett fel, mellynek gallyai ha megrázatnak, zengzetes éneket nyögdelnek. Du Montel Az Antillákban Curaszao táján olly csigateknőt irt, mik együtt egy gyönyörü „trió”t képeztek. Plinius szerint a hajdani Germania hercyniai erdeiben német madarak röpkedtek, mellyeknek tollai éjjel erős tűzként világitottak; a Ganges eredete körül pedig Astomus nevü népfaj lakott, melly enni nem szokott, hanem csak illatból élt; Ujhollandia a természettudományt nemcsak kaengurukkal, hanem kacsaorrú emlős négylábu állatokkal (ornithorines) is meggazdagitá; s igy tovább mind azon csudadolgokon kereresztül, mellyeknek öszvege a tudós Benthamot arra birta, hogy a „hihetetlenről és lehetetlenről” irott gyönyörü értekezésével a tudos világot megajándékozná. – Mióta ezeket olvasgatám a romai költőnek ismeretes régi tanszava: „semmin sem csodálkozni” vérembe ment át, és olly hiterős ember vált belőlem, miszerint alig mondhat nekem valaki olly különös dolgot, mire azt nem felelném: „meglehet.” – Csaknem Mamurrát, amaz őskori philosophust, vagyok hajlandó követni, kiről irva van, hogy soha semmiről ne kételkedett. – És még is megvallom, a legujabb időbken olly különösségeket tapasztalék, mellyeket ezelőt hihetleneknek tartottam volna. Tapasztalásaim a fiumei vasut ügyére vonatkoznak. A magyar közönség tudja, hogy azon agitatio, s későbbi cselekvés, mellyet a fiumei vasut ügyében kifejteni kötelességemnek ismertem, kezdet óta, amonna a másik oldalról, minő mindenféle 250akadályozással elleneztetett. Tudja, mikint legujabb időben már egyéb fegyverből kikopván ez ügy ellenei, kül-s belföldi lapokban a személyes becstelenitésekig sülyedtek (mellyeknek visszatorlása s megfenyitése más utra tartozik, nem pedig hirlapi polemiára, mellyet illy megtámadások ellenében becsületes ember sem nem elégelhetne, sem emberi méltóságához illőnek nem tarthat). Egy bizonyos lap, mellynek phrásisait minap épen a fiumei vasut ügyében a szándokos rágalomig devalváltuk, annyira czáfolhatlanul, hogy kénytelen lett vala rágalmait nyiltan desavouirozni; ép ezen lap a Hetilap ellenében devalvationalis rovatot nyitott, mellynek nyomorusága igen nevetséges volna, ha olly emberre nem ismerne e rovat kezelőjében még a vak is, kinél mégis csak nagy adag vakmerőség kell, hogy illyesmibe avatkozni épen ő merjen, s egy kis visszatorlástól ne tartson. Mind ezt a nyájas ovlasó igen jól tudja, de én megvallom azt gondolám, hogy az igazság és becsületesség erejet előtt elvégre mégis kifogy a házsártoskodók epéje. – Nem ugy van nyájas olvasó, sőt inkább legujabban most a tacticának olly neméhez folyamodtanaka, mellyet én – megvallom – mindenhivőségem mellett sem tudtam volna lehetségesnek képzelni. – Ime van szerencsém a csodálatos dolgok tárházának szaporitására, a nyájas olvasónak ezen tüneményt bemutatni. – Mondhatom „nagyon ritka raritás” mint az Aeneis travasztálója mondaná.
Van Pesten egy érdemes ur, kivel istennek hála nem állok egy oldalon. Ezen érdemes ur mind ekkorig igen kedvencz foglalatosságának ismeré a közélet mezején, nekem s elvrokonimnak minden tettét gáncsolni – és mi történik? egy közel mult alkalommal, mély sajnálkozását fejezé ki a felett, hogy a kőrösi ilirek nyilatkozványaiból a fiumei vasut ügyében meggyőződni vala kénytelen, mikint engem sociális téreni közvállalataimban a nemzet nemzet sympathiája elhagyott” – Nem különös raritás nyájas olvasó? Hogy a kőrösi ilirek symphathiája ezen érdemes urnál annyi, mint a nemzet symphatiája, ez semmit sem tesz; egykis csekélység, egykis szótári baklövés, és egyéb semmi; nincs rajta mit felakadni. Hanem azon sajnálkozás” nemde különös raritás? Áldozzunk egy kakast Aeskulápnak Socrateskint, mert félek, az érdemes urat nagy betegség fenyegeti. Szegény fejem mire jutott! amott a másik oldalon sajnálkoznak, hogy nem 251birom a nemzet sympathiáját” Azonban vigasztalódjék az érdemes ur. Ha személyem nem olly szerencsés is, hogy a nemzet symphatiáját birná, vagy valaha birta volna, (mire valóban nincs is érdemem) legalább az iparegyesület a maga physicai, s erőműtani, vegyészeti, számtani, ásvány- és füvészettani, épitészeti s rajzoktatási, magyar és franczia nyelvi, és martiusban meginditandó keresk. könyvviteli leczkéivel, mesterinas és mesterlegény iskolájával, iparmű-kiállitásaival, mellyeknek országos harmadikát a jövő nyáron rendezendjük, s egyéb cselekvényeinek hoszu sorával; a védegyesület a nemzet életéből többé semmi erővel ki nem törülhető hatásával; a Keresk. társaság minden gyanusitások mellett is külföldön naponta terjedő hitelével, s növekedve nagyszerü fejleményével; és a jégkármentő egyesület, és a pesti czukorgyár-egyesüelt, és a gyáralapitó társaság, mellyeknek megalapitása körül más nagyobb s hatályosabb férfiak mellett én is tettem valami keveset; és a fiumei vasut ügye, mellynek szintugy egyik szerény hatásu, de buzgó munkása vagyok: még istennek hála nem vesztették el, s reménylem nem is vesztendik egészen a nemzet sympathiáját. Meg levén alapitva, többek ezek közűl igen szépen ellehetnek, el is vannak, más egyebektől igénybe vett közremunkálásom nélkül; de meg vannak hála istennek.
Még egy nagyobb „raritást” is van azonban szerencsém felmututatni. A B. P. Hiradó, melly azon idő óta midőn a fiumei vasut iránti agitatóm ellenében, magát az istenben boldogult eszék-bródi csatorna bajnokává fölveté, a fiumei vasutnak mindig lehatározottabb ellenséeg volt, elannyira, hogy rajta bizony nem mult semmi, a mi ez ügyet megölheté; most legujabban arról ir, igen savanyu arczu czikkeket: „minő rosz tactica tőlem a fiumei vasut létrehozásán működőtől egy másik téren, melly e lapok körén kivül esik, a horvát bonyodalmak ügyében föllépni”, és tanáscokat hallunk egy czikkben arról, hogyha a fiumei vasutnak jövendőt akarok, lépjek le annak ügyviteléről, mert személyem ellenszenvet ébreszt, s bizzam azt „kedvesebb” kezekre, – más czikkben pedig arról olvasunk tanácsot, vigyem a fiumei vasut ügyét, de lépjek ki a politicai küzdelmek sorompóiból stb. – Nemde különös raritás e jó tanácsok iránya nyájas olvasó? Különösebb mint Plinius tüzmadarai, vagy duMontel musicalis békateknője. – Cuvier egykor megmutatá, hogy a nap alatt semmi ujság nincs, mert az özönviz előtti idők maradványiból még az ujhollandi kacsaorru macskák hajdaniságát is bebizonyitá. Kár hogy Cuvier nem él, alkalma volna vizsgálódni, valjon ezen különös tünemény nem szaksztot mássa-e azon más tüneménynek, – mellynek özönvizét az 1773-ki 21. juluisi irat képezé. – Nem, nem édes urak! ezen tactikácska furfangos, de semmire sem vezet. – Nem vagyok ugyan olly balga, hogy azt higyem: mikint én egyenesen a fiumei vasut létrehozása végett születtem, de annyit minden esetre kérkedés nélkül állitani merek, hogyha én hallgatok s hátravonulok vala s a fiumei vasutat azon uraktól várom, kik most ilyen jó tanácsokkal szerencsésitenek, s illy meleg ügyszeretetet mutatnak a fiumei vasut iránt; körülbelől elvárhattunk volna még vagy ezer esztendeig, mig a fiumei vasut ügye csak annyira is érik, mint a mennyire általam s csekély közredolgozásom 252mellett ért, s ha isten segit, minden furfangságtok ellenében is egy rövid év alatt még érni fog.
Nem tartottam szükségtelennek ezen különös raritásokat a Hetilap olvasóinak bemutatni. Tettem pedig azt enyelegve, nehogy keserü lenni kénytelen legyek. Illyen dolgokat csak elmondani is elég, hogy az ép ész s egészséges érzelem felháborodjék az ellenségeskedés minden nemei felett, mellyek a mi pártunkbeli emberek becsületes cselekvőségének utját állják. Valóban talán alig van ország szélse e világon, hol ennyi epét kevernének az önálló meggyőződésre, önálló kötelesség-érzetre, önálló cselekvőségre kiemelkedett pogárok mindennapi poharába! És ha aztán e keserüségek közepette itt ott egy gyarló ember kilankad, és ösvényének felében megáll, mennyi gúnyt szórnak reá a miatt, hogy ki nem viheté, a mit ő miattok, ellenzésök miatt, nem vihete ki! Szomoru, nagyon szomoru! – Ámde legyen bennünk erősebb a kötelesség érzete, oh hazafiak! mint minden reánk mért keserü cepp izétőli borzalom. – Azt mondani: és nem keseritem életemet! elvonulni a közélet zajától szerény tüzhelyünk csendes magányába, mellyhez még a rágalom nyila sem fér, mi könnyű, mi kedves lépés!! mennyire megfelel a sziv vonzalmának mindenkinél a ki pályáját izzó homokon futá, – Ámde a mi könnyű, mihez szivünk vonz, nem mindig szabad, mert a kötelességek hoszú lajstromában e szó „polgár” legfelül áll. Arra akarni birni a nemzet önállásos férfiait, hogy önnyugalmukat a polgári kötelesség érzetének elibe tegyék, olly törekvés, melly vagy czél nélkül szerez másnak keserüséget, csak azért, hogy keseritsen, vagy elmállasztja a nemzeti erős jellemet. Amaz erkölcstelenség, ez nemzeti bün; – vagy annyira elpulyasodtunk már, mikint emlékeztetésre van szükség, hogy a férfiut megtörni lehet, de meghajtani nem, mint ingó nádszált? – Ez válaszom gunyaitokra, áskálódásaitokra. – Én a mig birom, tenni fogok.
Hanem egy kérésem van a B. P. Hiradóhoz. Legyünk loyalis ellenek a státusgazdászati téren. Ha ő ellensége a fiumei vasutnak, támadja meg a dolognak lényegét, mint ezelőtt két évvel tevé; mutogassa ha tetszik, hogy e vállalat eszméje hibás, s ha erre nézve okai többet nyomadnak a közönség előtt, mint az én ellenokaim, s vállalatunkban minket elhagyand: fájlalva bár, de nyugton türendem; – ámde, ha ezt tenni nem képes, ne áskálódjék a közönség bizodalma körül gyanusitgatásokkal, személyeskedési motivumokkal. Mert ez nem férfias bánásmód. A tőzsér-világot, – melly boldogult Ferenc császár halála fölött bank-részvényeit 1600-ról három nap alatt 700-ra csökkenteni, s Guizotnak gy hurutja miatt kétségbe esni képse – gyanusitgatások vaklármájával megrezzenteni nem nagy mesterség. De szép mesterség-e? az már más kérdés, s hogy ha illy mesterkéléssel egy vagy más hazai vállalatot megbuktatni sikerülhetne: ollyat tevénk-e, minek emlékezete a lelkismeretnek nyugodalmat ad, erről már erősen kételkedem. – Felállitám a kamatbiztositási rendszer iránt fogalmaimat, s fölhivám ellenemet: vitassuk meg azt nyiltan, őszintén. Ámde erre egy szavasckát sem szól, hanem személyességemre intézett szunyog-csipéseivel ügyekszik aláásni a könnyen rémülők csatlakozását. – Én folytatni fogom a jövő számunkban a kamatbiztositási rendszer elemezését.
Kossuth lajos.
