Visszautasitás.
Visszautasitás.
Doctor V. A. ur, midőn e napokban a BudapestiHiradó talyigájába felkapaszkodván, az abból csöngedező devalvationalis rovat ipecacuanhás recipéje irását tagadja, de kegyes beleegyezését mégis amollyan bravo bajazzo! modorban kijelenti: egyszersmind jónak látja meggyőződését a Hetilap kezelői felől elmondani. – Csudálatos összeférhetlen két dolog: Dr. V. és meggyőződés! No de elég az hozzá, hogy ő azon véleményt, mellyet ma vallania kell, meggyőződésnek állítja. Légyen neki az ő hite szerint! Mivel pedig e meggyőződés néven nevezett állitás igen undoritó keveréke a fondorkodásnak, hálátlanságnak és más illynemü erkölcsöknek, nem mivel annak valami fontosságot tulajdonitok, hanem az igazság érdekében azt határozottan visszautasitom, azon megjegyzéssel, hogy a Hetilap kezelői férfiak, kiket isten és lelkük törvénye szerénti meggyőződésük vezérel mindenben mindenkor, kik szavuknak és tetteiknek mindig emberei, kik meggyőződésüket mint hitvallásukat az egész világ előtt nyiltan, bátran és erős változhatlansággal bevallják, kiknek ha gyengéjük van is, a fondorkodás bizonyosan nem volt és nem lesz soha bünök. Ez aljas bünről, a rohonczi kronikában, vagy némelly illető férfiak memoirjaiban, vagy egy bizonyos derék egyesületnek, melly egy jó urat nagy költséggel, és semmi haszonnal megutaztatott, ide vonatkozó epochájában többet találhat tisztelt Doctor ur, ha illyesekben gyönyörködik. És talán elég is vala ennyit mondani, kár hogy ennyivel is tékozolni kell időmet, mellyen kivül egyebem sincs, és untatni valami hasznos dolgokra számoló olvasóinkat: de a tisztelt Dr. okoskodását, melly a furcsaságok legfurcsább neme, jó lesz egy kissé megismertetni, mert vannak emberek, kik mint a kancsal mészáros nem oda vágnak a hova néznek, és vannak emberek, kik mathematicusok is egyszersmind, hajdan pedig mint a napokban egy tudósok között füzött vitatkozási intermezzóban valaki megjegyzé: mathematicus tudákost, jóslót, astrologot, szóval annyit jelentett: nagy mester. – De lássuk az okoskodást. Azt mondja a felharagudott Dr., hogy kik a Budapesti Hiradó devalvationalis rovatának kezelését neki tulajdonitják, azokat hazug rágalmazóknak bélyegzi. Józan ésszel és gyöngéd érzéssel felruházott emberen épen nem csudálkozom, ha mint a Dr. felrivalkodik, és tiszta érzelmében félre minden tekintettel s kimélettel hazug rágalmazóknak bélyegzi mind azokat, kik ő rá szennyes, alávaló, becsületet 358sértő, emberséges embernek és jó hazafinak, kinek szive helyén van megbántás nélkül nem tulajdonitható, szóval gyalázatos, undoritó és becstelenitő tetteket tulajdonitani mérészelnek; és épen nem csodálkozom, hogy a Dr. bizonyos pillanatokban a devalvationalis rovat kezelésével való vádolást illy haragra méltónak tartja. De hiszen ezért vessen vele számot az emlitett rovat valóságos kezelője, vagy mondjon bókot a rovat száraz dajkája a tisztes Hiradó matrona.
De hiszen most veszem észre, hogy a tisztelt Dr. ur a logicát másoknak rettentő példájára egészen a sokszorozási rendszer szerint tractálja, azaz 3ö4=4ö3, vagy nevezett számokban 800 fr. utazási költség ö nehány ív üres elbeszélésével annak milly kényelmetlen a gyorskocsin valami büzös emberekkel utazni = néhány ív üres elbeszélés ö 800 forint utazási költséggel. Mert az érdemes Dr. ur megforditja a dolgot s azt mondja, hogy ámbár a devalvationalis rovat kezelésének csak gyanuja is ő benne olly iszonyu bosszuságot forral, hogy az azt neki tulajdonitani merészkedőket hazug rágalmazóknak bélyegezni nem annyira moralis kénytelenségnek, mint barátai tanácsa iránti tartozásnak tartotta, s igy mint aljas és becsületre nem váló dolgot desavouirozza: még is ha azokat mik a devalvationalis rovatban foglaltatnak, annak irója nem mondta volna, ő maga (t. i. a Dr.) állitná. Azaz más szavakkal: ámbár aljas dolgok azok, miknek rámfogása bosszuságra gerjesztő, és annyira piszkosak, hogy én azokat méltó haraggal megtagadom, sőt ki nekem tulajdonitani merné, azt hazug rágalmazónak bélyegzem – – de én azért, ha más véghez nem viszi, magam cselekszem. Erre csak maga adhat a Dr. ur magának felvilágositást – én nem adhatok, mert olly állapotban érzem magamat, millyenben azon két német volt, kik bizonyos nevet látván valamelly utcza szegletén felirva, kérdé egyik a másikat: Du! kennst du denn den V.? – na! i ken im nit! – i ken im a nit! felele ismét amaz, s odébb mentek.
