Több magyar bányásznak.
Több magyar bányásznak.
A Hetilap 27-dik számában megjelent „néhány szavaikra.”
Mielőtt a tárgy érdemére mennék által, kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy a „Pesther Zeitung”ban megjelent czikk: „a pécsi kőszénbirtokosok viszonyairól” eredetileg magyar volt, s a Hetilap számára irva, mellynek szerkesztősége azt tőlem legalább egy héttel előbb nyerte, mint az a „Pesther Zeitung”ban megjelent. Mi lehetett azonban oka annak, hogy az a Hetilapban a maga idejében meg nem jelent, vagy meg nem jelenhetett, azt a szerkesztőség fogja tudni*.
Igen is.
Őszintén megvallom, hogy feleletet épen ezen oldalról nem vártam, mellyről az meglepetésemre jött, nem vártam leginkább azon irányban, mellyben az adatott. Tiszta lelkismerettel mondhatom, hogy azon vádra okot soha sem adtam, melly szerint házamfiait elmellőzni s külföldieket az országba szállitani törekedtem volna. Ha vannak emberek hazámban, a kik tiszta szivből kivánják azt, hogy a magyar tudománya, miveltsége, minden jórai alkalmazhatósága által felülhaladjodn minden külföldit, ha vannak hazámban emberek, a kik azt ohajtják, hogy ne legyen ajk e tágas honban, melly a hazai nyelvet ne tudja, és ne beszélje, ha vannak emberek, a kik a magyar érdekeket szivökön hordják, s azt minden méltányos buzgósággal pártolják, akkor azok sorába bátran engem is sorozhatni. Tévedésben vannak tehát azon igen tisztelt honfitársaim, kik az érintett czikkből azt akarják következtetni, hogy szándékom volna, vagy lett volna valaha hazámfiai elmellőzésével külföldieket hozni be, s azokat olly vállalatok élire tenni, mellyek kivitelére hazámfiai is eléggé képesek. – De ha olly vállalatok életbei léptetésére van szó, mellyekre alkalmas egyének hazánkban eddig még nem kaphatók; akkor teljes lelkisméret és a legjobb hazafiság mellett is a külföldhöz fogok folyamodni, mivel az illy vállalat sikeresitésétől egy külföldi által több hasznot várok hazámra nézve, mintsem ha kormányzója magyar volna ugyan, de vagy tudományos vagy technicai képtelensége végett veszélyeztetnék az uj vállalat, vagy szünet nélkül ujra meg ujra pangásba hozatnék.
Ha mind azon elveket követnők, mellyeket önök pártolnak, akkor vagy végképen le kellene mondanunk minden reményről, hogy valaha gyárakat birandunk; vagy ha egyedül csak magyart akarunk, nem marad egyéb hátra, minthogy alkalmas egyéneket utaztassunk a külföldön, hogy az illető iparággal minden részleteiben megismerkedjenek, azt tökéletesen megtanulják, s igy aztán hazánk földjére átültessék. Arra azonban még sokkal kevesebb reményünk van, mint akármi másra.
Azonban a „Pesther Zeitung”ban tett nyilatkozatom koránsem mutat arra, hogy külföldieket ohajtok alkalmazni ottan, a hol értelmes magyarok birtokában vagyunk. Az én nyilatkozatom szórul szóra ez: „minthogy az efféle vállalat sikere és jövendője legnagyobb részt azon mód és tervtől függ, melly szerint a kőszenek miveltetése történik; 534elkerülhetlen szükségesnek látom, hogy a társaság illyen egyént szerezzen, s ha, mit hinni hajlandó vagyok, hazánkban illyen, mi minden e tekintetbeni igényeknek megfelelne, kapható nem volna, azt a külföldről hozassa), ki a kőszénmivelést minden részleteiben és minden ágazataiban tökéletesen értse.” Ebből minden együgyü ember is világosan azt fogja látni, miszerint én csak azon föltétel alatt kivánok külföldit, ha hazánkban alkalmas egyén nem volna kapható, s ezt csak a tulságos, minden okszerüséget nélkülöző és önző nemzetiség rosszalhatja. – Erre tehát nincsen mit felelni. De állitásomban az áll, hogy hajlandó vagyok hinni, miszerint az illyen vállalatra alkalmas egyén hazánkban nem kapható. S egyedül csak erre tartozom a felszólamlott uraknak felvilágositással, ámbár részökről sokkal tanácsosabb lett volna erről hallgatni, s engem arra nem kényszeritni, hogy a sorompóba kihiva, az igazságot tán némileg kiméletlenül kimondjam.
(Folytatása köv.)
