Nyilatkozat.
Nyilatkozat.
Ifj. Szabó Pálnak a Hetilap 130-dik számában közlött vallomásait nehány bevezető- s nehány zárszóval kisértem. E szavak magán-keblemnek azon érzelméből eredtek, miszerint lehetetlen volt sajnálkozásomat megtagadnom az embertől, kinek e vallomásai annyit minden esetre mutatnak, hogy kedélyét a bünbánat szétzuzta, s hogy ha a könnyelmüség, gyarlóság, s férfiunál semmi esetre sem menthető jellem-gyengeség által vétekre hagyá is magát tántoritani; szive mélyében a gonosz akarat nem rögzött még meg. Hogy tehát ha vétkeért szigoru birálatot, kárhoztatást, büntetést érdemel is, a mint érdemel kétségtelenül, – s ha tehetségemben állna megbüntetném én is irgalmatlanul – még a birói szigoruság alkalmazásánál sem tagadhatnám meg tőle a szánakozást, annál kevesebbé tagadhatom ezt meg azon kivül mint ember, javulni akaró embertől.
Ez volt az érzelem, mellyből soraim eredtek, czélom pedig különösebben az vala, hogy élő példával, és a példák egyik iszonyubbikával figyelmeztessem ifjainkat, mennyire szükség, hogy a csáboknak, mellyekkel annyian olly korán és olly gyakran találkoznak, erős férfiui keblet szegezzenek ellene, mert a bűn utja annyira sikamlós, hogy a ki csak egy lépést tesz is rajta, elveszti uralmát önmaga fölött, s nem is gyanitja meddig fog ragadtatni.
Ez érzelem és e figyelmeztetés szorosan a magán-kedély köréhez tartozik, s mint embernek nincs okom azt szégyenleni. Illyennek kívánom az emlitett bevezető és zárszót mások által is vétetni. Azért irtam a soroknak nevemet alá, figyelmeztetni kivánván az olvasót, hogy e sorokban nem az Iparegyesület organuma szól, mert ennek csak a kárt szabad kárhoztatólag tekintenie, mellyet Szabó a hazának s közvetlen és különösen az egyesületi működésnek okozott, sőt még csak nem is a szerkesztő, hanem egyszerün Wargha István szól. De még mint illyen is, minden félreértések és balmagyarázat kikerülése végett világosan megjegyzem; mikint a legtávolabbról sem akartam bűnt menteni, mit ugyan szavaimból senki ki sem következtethet, és legtávolabbról sem vagyok azon véleményben, mintha Szabó ezen bűnbánatos vallomásai által már erkölcsileg rehabilitáltnak tekintethetnék; sőt meggyőződésem, hogy olly bűn után, millyen az övé, csak egy egész élet folytonosan szennytelen, s becsületes tettekben gazdag erénye rehabilitálhat, s azért ha könyörületességi hajlamról szólottam, szólottam először magán-személyemben, szólottam másodszor csak hajlamról, melly nem lenne idegen engesztelődni, ha tettek érdemében nyilatkoznék a bűnbánat, mellynek ömlengései férfias tettek nélkül mindig csak gyáva rajongás marad.
Wargha István.
