FRANCZIAORSZÁG.
FRANCZIAORSZÁG.
Páris, jul. 3. 1848. Szerkesztő úr! Az igazság barátinak ohajtaniok kell, hogy közvetlen közlekedés létesüljön önnek nemzete és az enyém között, minthogy mindkettő, ámbár négyszáz mértföld választja el egymástól, ugyanazon ügyért küzd. Távolitsuk el tehát a régi korlátokat, mik még nem rég a népeket elválaszták, és igyekezzünk megérteni egymást. Mindnyájunk erdekében áll, hogy a félreértések megszünjenek, s a helyett, hogy a közbeneső s minket elválasztó országok s azoknak hirlapjai utján szólnánk egymáshoz, – ha önnek ugy tetszik, rendes levelezést folytatandunk, minek bizonyosan a párisi sajtó is hasznát veendi.
Szomoru bevezetéssel kezdem meg levelezésemet! Legközelebb gyászteljes napokat éltünk, s a franczia iró vérrel kevert könnyűkkel irja az utóbbi hét történetét. Soha semmi korszakban sem Francziaország sem akármelly más társaság ahoz hasonló veszélyben nem forgott, mint a minő négy napig fővárosunkat fenyegette.
Mennél jobban ismerjük a mozgalom roppantságát és az eszközöket, mikről a felkelők rendelkezhettek, annál tisztábban látjuk a veszély nagyságát.
Bizonyosnak látszik, miszerint a köztársaságnak valamennyi ellenpártjai szövetkeztek a felkelésre, egymásközti viszonyaikat majdan későbben szinte fegyverrel rendezendők. Látni lehetett köztök bonapartistákat s a legujabban megbukott uralkodó ház híveit. Némelly utszákon a fehér zászlót, a legitimisták régi jelét lobogtatták. Másutt a communisták vörös lobogója lengett. Számos torlaszon a nemzeti szin zászló volt kitüzve illy felirással: „Éljen a democratai és socialis köztársaság!” Ebből az tetszik ki, hogy a felkelőknek nem volt egyesítő harczjelök, s ez volt gyengéiknek egyike. Mindegyik csatázó attól tartott volna, ha elkiáltá harczjelét, hogy szomszédja meghazudtolja őt.
Mindazáltal azt lehet mondani, hogy a felkelést főleg a tulzó democratapárt emberei kezdették, s hogy abban a többi pártok csak apróbb szerepeket játszottak és kisebbségben voltak. Mindenki tudja, miszerint Lajos Fülöp kormánya mindenkor a legnagyobb hanyagsággal viseltetett a munkás osztály szenvedései iránt. Ezen megbocsáthatlan hiba nem csak Francziországban, hanem egész Európában követtetett el a királyok átal. A gondviselés nekik harmincz évnyi békét engedett, a leghosszabb békét, miről a történetirás emlékezik. Elég idejök volt azok javára munkálódni, kik szenvedének, ezt ő nem tevék … s ma minden trónok megrendülvék!
A februari forradalommal, mellyben a nép önmagáért küzdött meg a munkás szolgaságának szüségkép meg kellett szünni. Azon forradalom kikiáltlá a szabadságot, és a munkahozi jogot: elismeré, miszerint a társaság, tagjai mindegyikének szükségeit kielégíteni köteles. A szabadulás lelkesdésében formuláztak németlly eszméket, mikknek alkalmazása ha nemes szivüségre mutat is, mindazáltal ezsélytelenség volt, mert a kereskedés azon poillanatban megszünt, az ipar megakadt, a hitel megrendült, s a munkások azon tömege, mellynek jogai szentesíttettek, rövid idő multával munkátlanságra kényszeríttetett. Midőn a crisi jelentkezett a köztársasági kormány nem habozott, hanem felelősséget vállat ezen foglalkozás nélküli emberhad iránt, s neki táplálékot adott. De terhelhette-e soká az országot ezen áldozattal, midőn a pénz napról napra gyérebb lön. A nemzetgyülés, melly a legfelsőbb hatalomnak tartatott, a végrehajtó bizottmánynak olly rendszabályok alkalmazását hagyá meg, mik által könnyittessék azon teher, melly a nemzeti műhelyek miatt a nemzetet nyomja. Ezen műhelyeket rögtön nem zárták be, nem vetették embertelenül az utczák kövezetére ezen mindenben szükséget szenvedő tömeget, hanem különböző eszközökhöz folyamodtak volna, hogy számukra uj életmód találtassék. Terveztetett, hogy egy része a megyékbe fog küldetni, a másik fiatalabb része, a hadseregbe vétetik fel stb. a munkásoknak, kiről igy gondoskodtak, valóban épen nem volt okuk a kétségbeesésre. A köztársasági kormány irányukban emberségesen cselekedett. Azonban másrészről valósíttattak-e ez által a februari igéretek? Elmondhatták-e magokról, hogy sokat nyertek a forradalom áltai? Sokkal javult-e sorsuk? Szerencsétlenségre ne, s innen foghatni fel, hogy sikerült a vakbuzgó vezetőknek őket, tudatlanságukkal visszaélve, a torlaszokra vezetni.
Soha sem fogom feledni egy felkelőnek szavait, miket azon pillanatban mondott, midőn épen a torlaszokat építeni kezdék. A Saint-Jacques utczában egy zubbonyos emberhez közeledtem ki ép akkor tölté meg fegyverét. „Polgár, szólítám őt, tehát csakugyan polgárháborunk lesz? O hogy fog örülni az angol és az orosz! A torlaszok szükségesek sőt hasznosok voltak juliusban és februárban, midőn elüzetése forgott kérdésben egy uralkodó családnak, melly minket elárult. De ma, barátom, senki sem árul el bennünket. Félreértés az, melly mind a két résznek fegyvert ad kezébe. E miatt ártatlan vér fog folyni. ”Uram, felel ő, én egyebet nem kivánok munkánál, és Párisban akarok dolgozni. Ennek lehetőségét elzárják tőlem. Nem vagyok-e becsületesebb ember, ha torlaszokat épitek és harczolok, mint ha éjenkint lopni mennék?” Kisérletet tevék felfogadni vele, miszerint mindegyikünknek valamit áldoznia kell a köztársaságért: a munkás az által, hogy kevesebbet keres, a gazdag az által, hogy több adót fizet, mindnyájan pedig azáltal, hogy függetlenségünk védelmére fegyvert ragadunk, – elmondám, mikép most nekünk egy crisisen kell átesnünk, melly rővid lesz, ha a csend és következéskép a bizodalom helyre áll, de melly mind addig tartand, míg a zavarok meg nem szünnek. A munkás erre azt válaszolá, hogy arra nem kell olly soká várakozni, a baj azonnal megszünik, mihelyt socialis köztársaság behozatik. Egy ezred ekkor dobszóval érkezvén véget vetett társalgásunknak, s a szerencsétlen fejével búcsut intve, a torlasz mögé állott.
Ezen szó „a socialis köztársaság” melly annyit forgott a felkelők szájában, eléggé bizonyitja, hogy sokakat közülök homályos tanokkal vezettek tévutra, miket nekik csak vonzó oldalukról mutattak. A munkával tulterhelt szegény embert mindenkor könnyű lesz meggyőzni arról, hogy a gazdaság igazságtalanság. Azon kevés terjedettség, mellyel az egyszerü ember gondolkozni szokott, nem engedi átlátnia, hogy gazdagok nélkül a szegények nem élhetnének, és hogy a birok egyenlőségét csak ugy lehetne fentartani, ha minden ember egyenlő értelmiség- és szorgalommal birna. A polgárisodás utján Francziaország a nemzetek előcsapatja. Dicsőségére de egyszersmind szerencsétlenségére kénytelen volt mindenkor vérével és könnyeivel megvásárolni a tapasztalást mellyet után más népek hasznukra forditának. A társaság jelenlegi állapotából eredő bajok többféle tanokat sujtottak, mik azokra orvoslást kerestek. Ezen orvoslatoknak milly gyakorlati becsük van, azt a világ ugy fogja megtudni, ha velök Francziaország előbb fájdalmas kisérletet tőn. Francziaország vet, a többi népek csak munkája gyümölcsét szedik.
Milly erős és milly nagy terjedelmü volt a fölkelés, eléggé láthatni a nemzeti mühelyek munkásainak nagy számából, kik abban részt vettek. A munkások a munka miatt rendszeresen osztályozva voltak: ezen szervezet egészen alkalmas volt a csatára. Ezenkivül nemzetőri minőségüknél fogva mind felvoltak fegyverkezve, s még meg voltak a februari töltéseik. Midőn a tévutra vezetett munkásokról szólok, kik fegyvert ragadtak, akkor a felkelők becsületes részét értem. Voltak közöttök rablók, kik valahányszor vérnek kell folyni csak azért szállanak az utczákra, hogy gonoszságaikat üzzék. Fájdalom nem egy embertelen tény miatt kellett sajnálkoznunk, különösen a némberek tüntették ki magokat, mint 1793-ban, vad szilajság által. De ne állapodjunk meg ezen részleteknél!
Mind a két párt harczosai bámulatra méltó bátorságot fejtettek ki. A sorkatonaság közől egyszerre egész századok estek el. Tizenhárom tábornok közől, kik azokat vezették, öt elhullott, hat súlyosan megsebessittetett, a tizenkettedik alól két lovat lőttek el, és csak egy maradt sértetlenűl. Hosszu hadi történetünkben nincs egy csata, melly annyi vezérünkbe került volna. A felkelők hallgatag csenddel, de dühös indulat- s komor tekintettel harczoltak: illyenek lehettek a Bertalanéji fériak. Elleneik külöböző jellemekben mutatkoztak. A nemzetőrség, jóllehet csak rögtönzött katonaság, tüzesen s vitézül viselte magát; mert Francziaországban, ugy mint Magyarhonban, a veszélylyel fenyegetett hazának csak egyet kell toppantania, hogy a földből azonnal a legjobb hadsereg teremjen elő. A sorkatonaság rettenthetlenül állt a torlaszok előtt s ötlette magát, megtámadólag soha sem harczolt, hanem megvárta, hogy előbb ő rá lőjenek, s csak azután adott tüzet; s vitézül harczolt, s a győzelem után az ellenséggel emberségesen bánt. Egy egészen uj typust látunk a juniusi napokban, tudniillik a mozgó nemzetőrséget.
A februári forradalom után az ideiglenes kormánynak azon szerencsés gondolat jutott eszébe, hogy a torlaszok gyermekit zászlók alá ezredekbe sorozza, s ezáltal őket a lázadástól elvonja. Huszonötezer párisi fi ajánlkozott önkénytesül, s a mozgó nemzetőrség néhány nap alatt fel volt állitva. Ezen 16–20 éves vitézek eleinte csak a munkások szokott viseletébe öltöztetvén, kevés bizalmat ébresztettek a főváros lakosaiban, kik azok soraiban katonai fegyelmet s rendet nem láttak. Azonban lassan lassan katonai öltözetet kaptak, s a folytonos gyakorlat által olly idomot nyertek, mint akármelly régi sereg. Csak az volt még hátra, hogy bátorságokat mutassák meg. páris látta őket e munkánál. A mozgó őrség eleinte nem akart részt venni a harczban. Munkásoknak lévén fiai s testvérei, irtóztak lőni azon torlaszokra, miken munkások álltak. Keresztbe tett kezekkel és forditott fegyverrel jöttek a harczterére, és csak akkor határozták le magokat a csatár, miután már többszöri tüzelést állottak ki, és közülök sokan elhullottak. Midőn meggyőződtek róla, hogy a megtámadás nekik szól feleltek ők is. Ekkor mindannyi hős lett a parisigamin. A mozgó őrök játszva szaladtak a torlaszokra fel, s a felkelőket hitetlen merészséggel úzték, itt a háztetőkön futkosva, amott a pinczéke leugrálva, másutt megint a Sain-Martincsatornát átuszva, s mindezt azon vidámság, erély- s kiapadhatlan jó kedvvel tették, melly a párisit jellemzi.
Mi történhetett, ha a felkelés diadalmaskodik? az emberi ritózik a gondolattól. Először is a győztesek mindjárt másnap egymás 62közt harczoltak volna. A felkelőknek azon része, melly a saint-anttoine-i külvárosban a hatalmában lévő házak falaira azt irta: halál a zsákmányolókra, ( e szavakat a külvárosi házakra krétával irták a flkelők), kénytelen lett volna azon ellené harczolni, kik zászlóikra ezt tüzték jelszóul: győzvén, zsákmányolunk, meggyőzetvén gyujtogatunk (a torleszkon két illy felirási zászló vétetett el tőlkük), ide nem értvén azokat, kik politicai elvért harczoltak, a bonapartistáka és másokat. Ezen kivül az oegész ország nemzetőrsége, melly száz ezer embert küldött a fővárosba, tömegestül jött volna el Párist megszabditani. A polgárháboru hallatlan kegyetlenségben tört volna ki és a szabadság ügye, melly Francziaországban illykép veszélezteték, ez által szevedett volna az éegész világon.
S mert nem kevesebb forgott kérdésben, mint a civilisatio megmentése, azért mutatott a párisi nemzetőrség annyi magasztos lelkesedést, azért támogatta őt egész Francziaország. Hivatását a nemzetőrség soha nem fogta fel jobban. A végett levén alkotva, hogy a közvéleményt képviselje, s a határt védelmezze, ő nép és hadsereg egyszersmind. Ezekből mondhatni, hogy a nemzetőrség a szabadság őre. Más országban a katonaság vakon engedelmeskedik főnökeinek. Ha ezen főnök császár, mint Pérervárott, vagy köztársasági elnök, mint Buenos Ayresben, ez azon sereget a kormányzása alatti nép elnyomására fogja használni, – s innen ered az önkény. Azonban nálunk ezt tenni lehetlen. A mi vitéz és értelmes seregeink csak egy ellenséget ismernek, s ez az idegen. Polgári zavarok esetében a nemzetőrség után tartják magokat, mellynek cselekvés módját követik mindenkor, hogy biztosak legyenek arról miszerint nem csalatkoznak, hanem jül szolgálják a nemzetet. Februárban a nemzetőrség nem akarta a hatalmat védeni, a sorkatonaság szintugy cselekedett. Juniusban amaz elnyomta az anarchiát; a sorkatonaság szövetkezvén vele, szint azt elnyomni segitett. Mi tehát a nemzetőrég? – a nép. Kisértsük meg, egy pillanatot vetni eredményeire azon harcznak, mellyet leirní igyekeztünk. Ezentúl a történetirás számára nyert tény az, hogy ifju köztársaságunk szilárd alapon áll. A köztársasági kormányt kivéve, minden más kormány ledőlt volna ezen polgárháboruban. A királynak a nép iránti kötelessége leendett lemondani, hogy a vérontásnak gátot vessen. Csak a köztársaság nem mond le, mert ez az egész nép kormánya. Csak ez volt képes Cavaignac tábornoknak a hadsereghez intézett e szavakat sugallani: „ne ékjük túl azon kormányt, mellyet Francziaország magának önmaga adott.” A köztársaság, melly ezen véres próbát győzelmesen kiállotta, elenyészhetlen. Szükség ezt egymásnak elmondanunk, s meggyőződnünk, miszerint a haza számára egy nagy igazságot nyerünk meg, hogy magunkat annyi kiontott vérért vigasztalhassuk.
Megjegyzésre méltó tény azon hatás, mellyet a megyék a fővárosra gyakoroltak. A felkelés első hirére, minden megye a lázadók ellen küldte nemzetőreit. Ez a kormánynak roppant erkölcsi erőt adott, megmutatván a felkelőknek, hogy az ország ellenök van. Ez az első eset, midőn a központositott Francziaország befolyást gyakorolt a fővárosra.
Hogy a belbéke mindekorra visszaállittatott volna, az nem bizonyos. A lázadást ágyukkal le lehet győzni, de ágyun kívűl még más is kell hozzá, hogy a nehézségeket, mikkel ostromoltatunk, megoldhassuk. A rend védőinek diadala megmenté Párist a forrás élesztőjétől, egy dühös és rettentő népességtől, mert a felkelők sok embert vesztettek, s a börtönök tömvék foglyokkal. Ez a kormánynak könnyebbségére van azon rendszabályok alkalmazásában, mik bennünket a zavarból kimenthetnek. A kormányt a legjobb szándok lelkesíti, s az egész ország támogatja. Elég lesz-e ez a bizalom helyreállitására? Nem tudjuk: hanem jólétünk érdekében kivánatos, hogy ezen bizonytalan helyzetnek vége legyen. Egyébként ne higyjen ön a hirlapok nagyitásainak s ijedelmének, s ne hagyja ön magát szenvedélyeik által tévutra vezettetni. Ha mi vétkezünk, ez az erő túlzott nagysága által történik. Egy forradalomban lévő nép dús bőségében van az életerőnek, melly öt cselekvésre hajtja. Az első forradalom idejében a nemzetgyülés ezen lázas tevékenységnek utat nyitot a külháboru által. 1848-ban Francziaország kimonda, hágy a határokat s a nemzetiségeket tiszteletben tartja, s mi maga az ország ellen tör azon erős tevékyneség, melly kebelében fejlődött ki. Azt mondják ellenségeink, hogy romlásnak indultunk, s hogy ugy felemésztendjük magunkat, mint az alsó birodalmi görögök! Oh,, a nép, melly annyi bátorságot se erélyt képes kifejteni, higyje ön, nincs a sirhoz közel. Élünk és erősek vagyunk, mert a szabadságnak ránk még szüksége van.
Páris, Julius 6-dikán, – Pascal Duprat a munkások ügyvel foglalkozó bizottmány nevében egy törvényjavaslatot mutatott be a nemzeti gyülésnek: miszerint a végrehajtó bizottmány azon rendelete, melly által a munka idejét leszállítá – szüntettessék meg. a törvényjavaslathoz csatolt indokolás – mert igy adatnak be a házhoz – nem csak a kérdéses ügyre érdekes világot vet, de egyszersmind a végrehajtó eljárást is tisztábbra hozz, s azért kivonatban majd közlendjük. Hasonlóúl közlendjük azon törvényjavaslat indokolását is, mellyet Goundchau pénzügyminister julus 3-kán tön az örökségek és élök közötti adományozások progressiv adóvali megrovása iránt. Az ülés végén Bonjean inditványára a közoktatási minister által kért 1 millió fr. az elemi oktatók számára felire leszállítatott.
A bizottmányokban leginkább az elemi oktatás fölötti törvényjavaslat volt szőnyegen. Azonkivül hogy e szerint a tanulás kötelezettséggé válik, s minden terhet az állomány visel, kiválóbb alapvonásai ezek. – A neveltetés legelől is a tanulók neme szerint leány és fiiskolákra oszlik, s háromféle: nyilvános oskolákban, különös növeldékben, és a családok kebelében. – A tárgyak közé besoroztatnak azok is, mellyek iddigelé csak magasb oskolákban taníttattak, s rövid népszerű modorban mind az tárgyaltatni fog, mi az elmét, szivet, hazafiságot és igaz erkölcsiséget kifejteni képes és alkalmas. – A tanitók fizetésekre nézve több osztályba esnek, s leginkább a község népességéhez fog méretni; de 500 frankon alúl egyik sem lehet. A nevelő s nevelőnének 19 évesnek kell lennie, s jó magaviseletéről bizonysággal birnia. Mindnyájan nyugpénzzel lesznek ellátandók. – A választmányi viták ezekhez eddigelé azt tették, hogy a közönséges földmivelés nemesitését tárgyazó tanulóleányok is helyt foglaljanak, nehogy a szegény nép tudatlanságában elidegenülve a mezei munkától nagyobb városokba tolúlva, ez által az állománynak kárt és zavart okozzanak.
Páris az ostormállapot alól hivatalosan nincs ugyan még föloldozva, de Cavaignac minden engedélyre szívesen hajlandó, melly a közcsendet nem háboritja. Az éji szabadjáráskelés megint lábra kap, a nép ismét mulat, s a luxenbourgi és „jardin des plantes” kertek is kinyittattak. Sőt Girardin Emil is kiszabadult fogságából.
Changarnier tábornok a szajna kerületi nemzetőrég főparancsnokává neveztetett ki.
Lamoriciere tábornok az egész franczia sereg átalakitásával foglalkozik, s nem csak egészen uj hadi tanok alapján akarja rendezni, de főszempontúl a költségkimélés, s minél takarékosb gazdálkodás fog szolgálni.
Hir szerint több följelentések nyomán a párisi rendőrség Mária Krisztina anyakirálynő s Grimaldi spanyol követ lakain házmotozást tévén – igen érdekes irományokat fedezett föl.
