Soproni tudósitónk szerint.
Soproni tudósitónk szerint.
– Soproni tudósitónk szerint az ottani élet eégsz ellentétes a budapestinek, midőn a fővárosban az események halmaza bátorságra a félelmet nem ismerő elszántságra, sőt olykor még szórakozásra is ragadja az izgatott kebelt, Sopronban mint rideg temetőben, csupán levert arczokkal találkozhatni, aggódik mindenki imádott hon fölött, reményöket egyedül a nemzet-képviselőkben, s a kormányférfiakban helyezik.
Vajha sikerülne nekik nemzetünk függetlenségét kiviva, azt az europai nagy nemzetek sorába tekintélyesen bevzethetni, a lázadókat tönkre silányítani, a belbékét örök időkre megszilárditani, s az alkotmányos szerkezetet ugy fejteni ki, hogy az mind, a felülről jöhető absolutismustól, mind az anarchia bekövetkezhetésétől mentve legyen.
A soproniak vissza nem rettennek az áldozatoktól, ha kell adnak mindent, adják éltöket is.
Vannak azonban itt is kivételek, például egy nyugalmazott őrnagy, kit közönségesen Jellasichnak hínak, s egy toronymagas herczeg, kit néhányad magokkal dühös illyrek és nyilt ractionariusok. Ezeknek nem használ szó, s a legszemtelenebbül kelnek ki a magyar elem és ministeriuma ellen.
A napokban midőn a Miklós huszárok egyik osztálya Sopronban szünnapolt, a két czimbora a rózsa fogadó éttermében vitézkedett Plankenstein huszár századossal, oktatni kezdték őt, mennyire jogos az illyrek lázadása*, s hogy a sorezredbeli tisztek hitük ellen tesznek, ha a magyar ministeriumnak engedelmeskednek.* Különösen az emlitett herczeg kifgyhatlan olt, mig végre Plankestein egyet pödöritvén bajuszán, igy szólott: „nem vagyok ugyan magyar születés, de szerencsémnek tartanám ha az 69volnék, azonban magyar ezredben szolgálok, s ez büszkeségem, megesküdtem az alkotmányra, s eskümet meg fogom tartani, a kinek nem tetszik, az ellen készen van karom és kardom”. Erre a a nyugalmazott őrnagy kalapott fogott, s ügyesen elosontott, olly gyosan, hogy midőn Plankenstein erélyes mondta után szét nézve többé őt nem láthatá, mosollyal jegyzé meg: mint látom az egyik már odébb állott, igen is az egyik megszökött, a másik pedig rezgett mint nyárlevél, s alkalmat keresett szintén bucsut venni a kapufától.
A két czimborának pedig törvényeinkből meritett martialis okokból kellene megmutatni, minő vétkes a nyilt lázadás, s a lázadókkal szövetkezés. Szerk.
Ministeriumunk törvényes. Maga a fejedelem megesküdött a törvényeknek mind maga, mind mások általi megtartására. Az illy izgatók – nyiltan kimondjuk – felségsértők. Szerk.
Éljen Plankenstein századosunk, vajha példát vennének tőle a sorezredeinkben szolgáló idegen tisztek: kiknek egy része, ha nem is ellenségesen léptek fel ellenünk, de ügyünk mellett bizony nem buzgók, s ez ártalmasabb a nyilt ellenségnél is, mert soha sem tudhatjuk hanyadán vagyunk velök.
Nézetünk szerint nemcsak a sorkatonaságot szükség alkotmányunkra föleskedtetni, hanem mind azokat is, kik hazánk kincstárából huzzák a nyugdijaikat, mert igen különös, hogy az érdemesek közt ollyakat is tápláljunk, kik nekünk ellenségeink.
Tudósitóünkkal együtt mi is a vett példán okulásra intjük a soproni őrnagyot, s a bolygó vadász herczeget, különben névszerint bemutatandjuk őket az olvasó közönségnek, s tudják meg: áll Munkács még, s áll az akasztófa.
