NYILT LEVÉL.
NYILT LEVÉL.
Gróf Károlyi Istvánnak Wesselényi Miklós.
Gróf Károlyi Istvánnak Wesselényi Miklós.
Halál vad keze tarolta le házi boldogságod legszebb virágait. Szívrepesztő keserv feldulta kedélyedet, s annak lőn martaléka egészséged. Nyomorék lettél s pár éven át alig valál képes, eddig erős és mozgékony mankók segitségével vánszorogni. Azonban átfuvallá világrészünket a szabadság szelleme, megrázta az önkény és rabság gőztorlatai alpesit. Henunk is uj életre riada. De gonoszság nem akará, hogy békében élvezhessük ez uj életünket. Butaságot s ellenszenveket felhasználó ármány fegyverrel támadtatta meg. a megtámadott hon minden hű fiai segitségre hivá fel. Te érteni tudád s akarád a felhívás szent szavát. Áthatott téged a szabadság s nemzeti érzet villanyos ereje; – s bizonyságára annak, hogy jóra termett kebelre a szabadság ügye varázserőt gyakorol, s hogy a megtámadott hon védelmére hívó szó, igaz magyarnak, a halottakat álmaikból felrázó végtrombita harsogásához hasonló hatással bir: veled csoda történt. Elvetéd mankóidat, s kardot ragadtál; szabadság s honszeretet bűvös ereje képessé tett rég nyugvó paripád látán élire állani általad lelkesített zászlóaljadnak. Zászlód alá állítá dicső pldád házad s gazdaságod hivatalnokait; mindkét fiad kisér; a kisebbiket azon boldogságban részesíted, hogy még zsenge korában hős keblű atyja oldala mellett, édes hona szent ügyeért fegyverrel küzdhessen.
Boldog te, hogy igy és illy czélra mehetsz, üdvezel téged s áldását mondja rád egy régi barátod, a gyámoltalan tehetlenség azon éjjeléből, mellyben sorsa bilincselve tartja. Évek óta csendesen tűröm a keserves nélkülözések halmazát, zúgolódást mint vétkest s gyalázót kerülten, de kitör az most azon sohajjal, hogy bár a világnak csak annyi sugára hatna éjemen át, melly képessé tenne menni, honomért, ha nem sükerrel víni s győzni, de legalább annak használva halni meg.
Nálam százszor boldogabb baráton! szép példád hasson honosinkra tündérerővel, ne legyen vén, ne ifju, ki henyélve nézze, hogy honát ellenség dúlja, véreit öldösi; lássa minden át, hogy most városban járdát taposni, vagy faluhelyt gyönyöreinek s még gazdaságának is élni bűn is, szégyen is; mert minden, ki nem teljesen nyomorék, kit hona iránti szent kötelesség nem lánczol helyéhez, s itt vagy másutt lézeng, bár legyen az nagy úr vagy szegény, megérdemli, hogy ujjal mutassanak reá mint gyávára s köztelességéről elfelejtkezettre. Pest, august. 8. 1848. Wesselényi Miklós
