Verbász alatt a jászkun táborból.

Full text search

Verbász alatt a jászkun táborból.
Aug. 28. mielőtt e sorok az olvasó elébe jutnának: a jász-kun őrsereg már útban lesz, haza felé menendő. Határidőnket, a reánk szabott nyolcz hetet, eltöltöttük immár egészen; minő eredménye volt ide jövetelünknek, felesleges mondani. Mi részünkről kötelességünk teljesítésének öntudatával hagyjuk emlékezetes hegyünket habár mint a czél igénybe vételében roszul használt eszközök, nyugtalanok vagyunk maig is: minthogy az erélytelenség sulya tán bennünket is nyom, kik pedig minden erőnket szeretett hazánk falvára igyekeztünk fordítani! Majd lesznek tán némellyek, kik kárhoztának bennünket azért, hogy a még bizonytalan napkor kezdendő ostrom elől házi tűzhelyeinkhez sietünk, s által egyszersmind az erőt gyöngítjük! Lesznek tán még ollyanok is, kik pamlagaikról fölfortyantan gyáváknak fognak bennünket keresztelni! – Ám de olly könnyű és igazságos leszen erre a felelt, minta milyen éhez mindenkinek ínye szerint cselekedni. Hogy Sz. Tamás bevétele nélkül távozunk, sajnáljuk, de nem tehetünkról: mert a vezérnek eddig vagy nem volt akarat akár hányszor megkisérteni az ostromot, vagy nem lehetett azt tenni, tehát a leginkább a körülménynek tulajdonítandó. – Mindazáltal az a vád, mi a pest megyeieket nyomja, bennünket nyomni nem foghat, miután felváltóink nem tartozván eljőni a ministerium által kibocsátott ismeretes rendelmény következtében, hiában várnánk rájok. Önkényteseink egyébiránt már vannak, kik hasznos disciplinával bocsátatnak el, kevesebben is megütik a mértéket! – Gyáváknak pedig annál kevésbé nevezhetnek bennünket, minthogy már többször, de különösen utószor, nagy tűz közt állottunk.
Nem álhatom meg végre, hogy Forster Ernő és Kökényesi őrnagyainknak, mint a kik igazán vezéri példával mennek mindenütt elől, a jász jún őrsereg nevében, köszöntetett ne szavazak!
Horváth László 8. század nemzetőre.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi