KATONA-HIVATÁS.

Full text search

KATONA-HIVATÁS.
Egy katona tiszttől.
I. Áldott legyen Hadúr, a magyarok istene, hogy végre megzsüntette velünk az örökké egyforma újonczképezés, őrállás, s fegyvergyakorlat unalmait! Sz. Tamásnál dörgött az ágyú; nem vagyunk többé béke-őrdíszbábok, hanem a harcz vitézei! Hivatásunk legszentebb órája megkondult. Hála neked, Hadúr!
Keblem magasabban feldobog, most érzem igazán életem fontosságát. Polgártársaim! Átalakítottátok a hazát s eruópai társaitok Európát; de ki biztosítja ez átalakulás fenmaradását? Ki a jog, szabadság és egyenlőség jelenkori és jövendő uralmát, a camarillák cselszövényei és communismus dúlásai ellen? Jog és szabadság, törvény és alkotmány irott malaszt ,ha azt a hatalom fen ne tartja. Azért a franczia juliusi chartának utólós czike, igen bölcsen, annak biztosítását a franczia nemzet vitézségébe helyezé. Független s szabad, csak bátor, felvilágosodott s magát mérsékelni tudó nemzet lehete, s e bátor nemzetnek hadverő mennyköve, végső biztosítéka az egész társadalmi jogállapotnak – a sereg. Ezt, uraim, pedig hinni nem akartátok, megvetőleg zsoldosokról beszéltetek. Most azonban, midőn Sz. Tamásnál megdördűlt az ágyú, s az egész nemzet fegyverre kiállt, midőn a nemzet függetlensége vétetik kérdőre, az , hogy a magyar ezentúl nemzet legye-e vagy nép? Zsoldosok vagyunk-e, kérdem, még most is? vagy érezni kezditek hivatásunk fontosságát, s végre, ha Sz. tamást Hadúr s jó fegyverünk segítségével bevesszük, talán még meg is valljátok, hogy Magyarhon széles határai közt nem léteznek tevékenyebb s hívebb hazafiak, mint mi, a még nem régiben volt zsoldosok.
De értsük meg egymást, polgártársaim! Meggondolatlan beszédetek bosszantott, a budai macskazenét sem felejtettem még el; azonban azért ne gondoljátok, hogy elfogult katona vagyok. Quod sie demonstro.
Európa átalakulása előtt igenis az absolutismus jobb kara voltunk, s ennek hajdan jó, legújabban pedig igen rossz következése volt. A középkorban, midőn a papa és nemes az ököljog ne épen legüdvösebb szabályai szerint uralkodtak, s olgarchiai hatalmaskodások a jog és szabadsággal együtt, minden jóllétet is száműztek: akkor kérdem, ki vetett véget ezen társadalmi zavarnak, helyreállítván a rendet, a polgáriasodásnak egyik tényezőjét? Az álló sereg, ha megengeditek. De idővel, mikor a rend által a polgáriasodás kifejlődvén, a felvilágosodás a tömegeket is át kezdé hatni, az absolutismus ezen intézménye, az igaz, összeütközésbe jött a koreszméivel. Megengedem, hogy nem mindig csak a rend fenntartására, hanem a szabadság elnyomására is használtattunk. De ha ennyit bevallok, szabadjon egyszersmind egy pár szót mentségünkre mondanom. „Lebbentsük fel egy kissé a fátyolt,“ mondaná itt e lapok bécsi levelezője.
Vessünk mindenek előtt egy pillantást a katona-tisztek állodalmi nevelésére. Hogy állanak e viszonyok a bécsi katonai mérnöki academiában, hogy a bécsi váriban? Be elkerül a gyermek s neveltetik falak közt, elzárva a világtól, mint tökéletes chinai. Bele csepegtetik, tölcsérezik, öntik, hogy csak a kapna ember, a többi mind schuwiks; a katonánk a vezérlő csillaga pedig a becsület, melly a fejedelem szavától irányoztatik. Igy elszakadva a hazától, bizonyos czélokra elzárkózottan nevelve, mintha jesuita növendék volna, belép a felserdült ifju a seregbe, egy eddig teljesen elszigetelt testületbe, külön törvény és kormány alatt, úgy szólván, állodalmat az állodalomban képezve, még ruhája által is a polgároktól elkülönözve s ezen elkülönzésben őrszemekkel fenntartva, nehogy valamiképp a polgárokkal fraternizáljanak. Ah barátim, ha tudni akarjátok, milly kisdedségekig űzetett ez, legyen elég mondanom, miképp Európa állapotának meg kellett fordulni, hogy most csak bajuszomat is pödörhessem. A nevelés képezi az embert, mondjátok, az ember pedig a megszokás állata. Helyesen! De ha az áll, úgy egy kisség több töredelmet és méltányosságot vártunk volna tőletek, ha mi, a fék és rend emberei, az egyenlőség evangéliomát mindjárt olly rögtön és hangosan ki nem kiáltottuk, mint a forradalmi csarnok hősei. Nem vagyunk a szó, hanem a tett emberei. Ellenben a hol tett kellett, s ez talán a fő, Sz. Tamásnál a sáncz tetején álltunk s lábunk hátrálásra nem emelkedett, míg arra jel nem adatott volna, bár hátunk mögött másoktól nagyszerű gyakorlatokat űzni láttunk, a – futásban.
Semmi macskazene tehát ezentúl, hanem méltányosság a viszonyok megítélésében és tesztelt és becsület annak, a kit illet. Mi érezzük s tudjuk, hogy a haza legsúlyosabb kötelességeit teljesítjük, s ha megfelelünk hivatásunknak, ha megmentjük a hazát, mint a végelemzésben csak a rendes katonaságtól várható: úgy ne mondjátok, hogy a kiontott vér s az elhullt emberáldozat napi nyolcz krajczárral meg volt fizetve; ezt tőletek hallani, kik itthon maradtok, legkevésbé lehet ínyünkre.
Azonban a rendes katonaság tekintete nemcsak honunkban, de Európa szerte az utolsó forradalom keletkezte óta kezdett leszállani; reactionalis szellemmel vádoltatánk, melly azonban, mint mondanak, a nép lelkesedése ellen mindenütt sikertelennek mutatkozott. Én azt hiszem, ez állításban sok lehamarkodott ítélet és félreértés van. A katona a világ mozgalom kellő közepében forog, senki sem, ha csak nem futár, jár kél többet, lakik itt ott, hazában s külföldön; azért senkinek sincs több alkalma ember– s világismeretet szerezni s politicai tekintetben is jobban tájékozva lenni. He tehát azt hiszitek: a katonák Parisban, Bécsben és Berlinben meggyőzettek a szabadság torlaszait által: – egy kis módosítást kívánok a szóban; mi meggyőzettünk igenis, de nem a torlaszok, hanem könyvek, eszmék által; hogy ez megtörténendik, már az öreg Rotteck megjóslá világtörténetében; és így nem annyira meggyőzettünk, mint megyőződtünk. A felkelés első pillanatában, nehéz meghatározni, valami töredék, párt, vagy maga a nemzet kel-e fel. A megtámadás azonban parancsoltatik s a katona engedelmeskedik. De a 19. században, mihelyst a katona észreveszi, hogy a torlaszok mögött a nemzet felségi szózata nyilvánul: elharapja töltése golyóját, vakon lő, vagy magasan a levegőbe s végre megfordított tusával válra veti fegyverét. És az illyen látványokban tapasztalt parisi népekkor „vive la ligne!“ kiált, s ezt, kérlek benneteket polgártársak, tanuljátok el, s utánozzátok.
De elég keserűt mondtam már; még kellet könnyíteni keblemet. Jövő alkalomkor az austriai s magyar katonaságról szólandok, s meglehet, szerencsém leend több helyben hagyást nyerni.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi