AUSTRIA.

Full text search

AUSTRIA.
Osztrák országgyülés, sept. 7-kén. A mai ülés botránynyal kezdődött, Stadion t. i. tegnap a gallicziai parasztokat, azon állítással, hogy ha ellenkezőleg szavaznak, a császárt veszik el, rá birta, mikép vele szavazzanak, melly szavazás közben egy Gorj nevű gallicziai paraszt követ stentor hangjával rusznyák nyelven fölkiálta: éljen a czár! – Ez eseményt Hubitzky, lengyelkövet, nyilvánosan felhozta a kamrában, és vizsgáló comissiót kért Stadion ellen, melly is igen hosszu vitatkozás után megadatott, olly értelemben, hogy 4 tagját Stadion, 4-et Hubitzky válaszszon a kamrából, a 8 pedig egy elnököt. E vitatkozásban a gyáva elemzék minden erejét úgy használat fel, hogy egészen eltompult, midőn Doblhoff, a ministerium nevében, Boroschnak lapjaink tegnapelőtti számában közlött három kérdéseire felelet.
Doblhoff csupa phrasisokkal felet, hivatkozván az april és junius havakban kiadott alkotmányt illető rendeletekre, a sanetiot temészetesen megkivánhatta ugyan arra, hogy valamelly törvény közhírré tétessék, de az ellenzék a publicandumot (a Kudlichféle indítvány ügyében) nem törvénynek, hanem kijelentésnek, vagy figyelmeztetésnek tekintett. Az országgyülés és a császár közti viszonyt illetőleg, Doblhoff azon a juniusi rendeletben előforduló kitételen nyargalt „Der Kaiser wird Hand in Hans mit den Reichstage gehen, und dies ist unter demWorte Vereinbarunkg verstanden;“ egyébiránta minsterium a felelősséget magára vállalja az országgyülés ellenében.
E kijelentésre, mellynek értelme volt: „nesze semmi, fogd meg jól,“ az ellenzék elhallgatott és leült; egyedűl azért, mert a Geschaeftsordnungban az áll, hogy interpellatio nyomán nem lehet debattot előidézni.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi