N. Becskerek, sept. 21.

Full text search

N. Becskerek, sept. 21.
Mult levelemben örvendetes híreket írhaték Debelliácsáról, s most gyászos esetet kell tudatnom a hazával. Ezen tudósítást elébb teszem, hanem ha szolgálatkép Temesvárra nem kellett volna mennem. Bár levelem már késik, de azért el nem mulaszthatom azt; mert Debelliácsa leromboltatását a hazának tudni kell. Hadd lássa a haza, mint fognak – a késedelmes hadeljárás miatt – a legvirágzóbb helységei egymásután kiirtatni; s ha ezek hallatára sem kelne fel tömegestül a vad csoportot lesujtandó, már akkor a haza veszve van, s a lélek-harang felettünk megkondult. Hol vegyek ecsetet hogy csak kis mértékben is rajzolhatnám, Debelliácsa gyászos sorsát? De hiszen itt nem kell poétai előadás, a történetnek csak gyenge vonásokkal leendő előadása a legvadabb keblet is sajgó fájdalommal tölti be.
Sept. 8-ka volt az a szerencsétlen nap, melly Debelliácsot veszélybe döntötte. Hogy e helység lakóinak állhatatossága szilárd alapra – a keblökben hőn lángoló honszeretetre – volt épitve, ők vérökkel bizonyitották meg. S mostani táborozásban egy, magára hagyatott helység sem mutatta meg annyira vitézi bátorságát, mint Debelliácsa. Négy hónapi tűzpróba, háromszori megtámadásnak vitézi visszaverése szülte azt: hogy a sikságon minden védelem nélkűl álló Debelliácsot, a rabló szerbek 6 ágyúval, s 2000 fegyveres erővel megtámadták. A maroknyi 600 főre menő magyarság, a hozzájok mérve roppant számú támadókkal vitézül szembe szállt, s már visszavonulásra kényszeríté őket: midőn a szerb lovasság őket két oldalról megkerülve, a faluba nyargalt, s ig oda kint a csata állt, addig a házakat fáklyákal gyújtogatta; mit a szegény magyarok észrevevén, kénytelenek voltak visszavonulni, védtelenül hagyott nőiket és gyermekeiket a tűz martalékja közől kiszabaditandók. Milly borzasztó csapás lehetett az a visszatérőknek, midőn az egész helységet lángba borulva, szerencsétlen családjaikat jajveszékelés közt szaladásban találták. Nagy szerencse, hogy lelki jelenlétöket el nem vesztették; hanem a mennyire lehetett, a rablókat üzőbe vették s feltartóztatták, s addig a nők és a gyermekek a kukoriczák közé vonultak. Az egész vidéken a leggazdagabb s legvirágzóbb helység romba döntetett, 100 körűl maradtak a csata-piaczon; az elfogottak a nőkkel s gyermekekkel együtt mintegy 300-an lehetnek; a kikkel Pancsován kínos fogságukban vad elleneink baromilag bánnak.
Nemzetem! soká fogod-e tűrni az ő keserves rabságukat, ők a magyar hazáért szenvednek!
Méltó a megjegyzésre, hogy legnagyobb rablást követték el a barátságot színlelő szomszéd helységek, különösen az antalfalvai és padinai tótok, a glogoni és jabakai németek.
Hát már most mint vannak a hős lelkű debelliácsiak? kérdi e sorok olvasója. Ők szegények összecsatlakozva Orlováton át vágták magokat, s lelkes tanítójok Vörös Mihály vezérlete alatt N. Becskerekre menekültek, hol pár napokig a megye nagylelkű kormányférfiai által kenyérrel elláttatnak. N. Becskerekről ideig óráig M. Ittebére vonultak a nők és gyermekek, némelly öregek felügyelése alatt, s itt sovár kebellel várják a nyujtandó segélyt. Mert a férfiak a csataport magokról le sem rázva, mihelyt Becskerekre megérkeztek, egy századot alakítottak, a kik is a rendes katonaság közé azonnal besoroztattak.
Hazám képviselői! im egy bátor, vitéz, gazdag helység leromboltatott. 2000-et haladó özvegyek és árvák éhenhalással küzdve tárják ki felétek karjaikat. Ne engedjétek, hogy ezek az országban elszéledve hontalan bujdokoljanak, s férjeiknek bámulásra méltó hazaszeretetökért ők csak keserűséget s nyomort arassanak. Im az ő férjeik közől számosan elvérzettek Olaszországban az őket leromboltató kormány érdekében.* Most 100-an hazánkért a csatatéren maradtak, 200-an pedig minden peczben készek a hazáért halni. Mutasson ehez hasonló példát hazánk bármellyik helysége, hol az a helység Debelliácson kivül, melly 3500 lélek közől 400 erőteljes férfiat állít a haza oltárára?
Szépen hálálja a camarilla az érdekeikért özönlő vért, úgy látszik, hogy előtte nincs semmi szent. Szivéből e kegyelet számüzetett. Mutatja Debelliácsa példája!
Nem lehet, hogy ezeknek özvegyeik és árváik koldulással tengessék életöket, ezt a haza meg nem engedheti. Itt az intézkedés rögtön szükséges, mert a majd mindjárt bekövetkező télben lesz-e hely, hol ők magokat meghuzhassák; hol, az árván maradt meztelen gyermekek, a megfagyástól megóvassanak? Ime itt az alkalom, mellyben a haza megmutathatja, mint tudja méltányolni az érte áldozók hazaszeretetét.
A debelliácsi nép jellemére méltó utólagosan megjegyezni: hogy ők már Debelliácson mindennek bővében voltak, a mostani kiáltó szükséget meglehetős türelemmel szenvedik. Midőn hozzájok vigasztalással járultam, többektől hallám némi lelki magasztossággal e feleletet: „Mindenünket elvesztettük, uram! de becsületünket megtartottuk, kötelességünket teljesítettük, s példát adtunk Magyarországnak, mint kell minden jóllétről a haza javáért lemondani, bár most végső inséggel küzdünk, de nyugodtak vagyunk, mert nemzeti bűn lelkeinket nem terheli.” – Sz. I.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi