FRANCZIAORSZÁG.
FRANCZIAORSZÁG.
Austriát illetőleg. A „National” sept. 25-ki számában, jeles czikket közöl Europa mozgalmairól, s a köztársaság állásáról és viszonyairól. Közöljük kivonatban érdekesbb részét.
A februári forradalom nemcsak a Bécsben s Berlinben kitört mozgalmak szűlanyja volt, hanem kapcsolatban az Olasz- és Magyarországon s az aldunai fejedelemségekben azóta jelentkező tökrekvésekkel – egész éjszaki Europa fölszabadítását megkezdé. – Francziaország, kinyilatkoztatott elveihez képest, tisztel minden nemzetiséget, s becsüli a szabadság érdekében működő mozgalmakat. De egyszersmind szorosan ragaszkodik minden hódítási vágyat magától visszautasítni, s az europai békét buzgón istápolni. – Ez nem félénkségből vagy gyávaságból történik. A köztársaság fönállása, a democrat elvek propagandája erősb tábort képez a nemzet mellett, mint minő vele egész Europában mérközni merne. Maga ez minden órán forradalmat képes mindenütt csinálni. – Az ellenműködő kormányok csak szánalmat érdemelnek. Francziaország jól tudja, hogy az olasz kérdésbeni közbenjárás csak a hollandi s belga követek sürgetéseire fogadtatott el, meg hogy idő nyeressék. Tudja a bécsi camarilla álnok tervét Magyarország kiirtásával Bécsben a democratia gazdag anyagát megsemmítni. – Vagy talán a saját honában népszerűtlenné s hitelvesztetté lett frankfurti gyüléstől féljünk.
A szabadelvű Németország miért lenne ellenségünk? s a porosz király sokkal inkább félti koronáját, mintsem bennünket háborgatna. – Oroszország a zsarnokság lángoló kardja, s bálvány képe a Schünbrunban Zsófia h. asszony kedve szerint beszélni kénytetett császárnak – bir ugyan sok katonával, de nincs pénze. – A czár jobban félti seregét az eszméktől, mint az ágyúktól. És ha csakugyan háborúra kerül a dolog, Gallicziát, s Posent elfoglalhatja, de tovább nem halad. Cseh- és Magyarország pedig szinte ki fogják ekkor függetlenségöket nyilatkoztatni. – Egy magas állásu porosz tisztviselő nem rég azt mondá, hogy egy év lefolyta előtt egész Németország szövetséges köztársaságokká fog alakúlni; sőt ez mindjárt megtörténik, mihelyt Francziaország fegyveres erőt küld Olaszországba.” – Ezek szerint csak nyomorult foltozás az, min most Austria a porladozó királyság elve mellett tenni fáradozik; s előbb-utóbb meghajolni kénytetik a democratia egyetemes győzelme előtt, melly felé egész Europa ellentállhatlan erővel vonatik. – Francziaország bízik igaz ügye győzelmében, s bár sajnálja a népek vére kiontását, nem fél a háborútól sem. Az idő szelleme pedig föltartózhatlanúl elébb elébbre nyomulva, az elvek nagy győzelme közepette Francziaország talán egyetlen talpalatnyi földet sem nyerend; de bizonyára minden nemzet szivesen fog rokonai, s baráti közzé számíttatni” stb. – Anstriát illetőleg mi is akarunk néhány szót.
Lehetetlen mindenkinek szembeszökőleg nem látnia azon forrongást s nyiltan kimondott ellenszenvet a királyság ellen, melly Austria népeit naponként mind inkább megragadja. Nem csoda! A gaz camarilla elárulta, megszentségtelenítette egyenként mindazon érzeményeket, mellyek a nép szivében szükséges támaszai voltak a királyságnak. – Vegyük csak a magyar nemzetet. – A nép szentségesnek tartotta a király szavát, s im azt megtörve látjuk, vele undok játékot űz néhány álnok tanácsnok, s a nép elveszti hitét a király szavához. A nép atyjának hítta a királyt, s im nevében ölik le testvéreinket, perzselik le városainkat; parancsokat mutatnak föl katona tisztjei (például Blomberg, stb.) hogy ők nem tartoznak védni a magyart, csak semlegesen kell magukat viselniök, Jellacsich egyenest a király megbizásából mondja táborát ellenünk vezetni, s megölni ősi szabadságunkat: és a nép miként mondhassa tovább is atyjának a királyt, ha ellenségeink nevével törnek szivünkre. S végre a nép tisztelte a királyt, mert minden jóság kútforrásáúl öt hitte, s ragaszkodott hozzá, mert hűségének váltságáúl nyugalmat s boldogságot vélt nyerhetni: de valljon ha azt látja, hogy a király személyes gyengesége a legborzasztóbb gazságra használtatik föl; s hűsége fejében öldökléssel, rokonai vérével, s egész nemzet igába hajtásával fizetnek, valljon fog-e soká meg nem törni hűsége és ragaszkodása a királysághoz, habár 5-ik Ferdinand joságát tiszteli, s személyéhez hűn ragaszkodik is! – mi nem mondjuk, hogy az osztrák királyságnak már holnap vége, vagy hogy más üdve Austriának a köztársaságnál nem volna, hanem azt igen, hogy az 1548-ban űzött camarillai ármány s árulás egy századdal korábban megingaták az osztrák királyság székét, s egy századdal elébb megérleli népeit a köztársaságra, mintsem ezt bennök a világ szellem kifejleszteni képes lett volna !! –
