Nyilatkozat.

Full text search

Nyilatkozat.
Alulirt több okoknál, de kiváltképen hazája iránti szereteténél fogva, ösztönözve érzi magát nyilvánosan kijelenteni: hogy ő, valamint átalában soha és semmi politicai mozgalmakban, egy különösen most is a tótoknak a felső megyékben történt fellázításában, egyátalán fogva nem részes; sőt inkább ezen lázadást legbensőbb meggyőződése szerint törvénytelennek s megvetendőnek tartja; s hogy ő évek óta annak elvakult eszközlői ellen, vállat vetve Szeberényi püspök urral, szóval és irással vivott és a népet azon tévutakra, mellyre azt vezetni szándékoztak, figyelmeztette legyen. Hogy ez való, arról egész gyülekezetem, s mindazok, kik engem és körülményeimet közelebbről ismerik, a tanuságot tehetnek. Pesten 1848-dik, sept. 29-kén. – Kollár János, evang. lelkész.
Szabad legyen ezekhez nekem is adnom egy pár szót. Ha nem csalatkozom, első vagy második napján Pozsonyból lett viszszatérésemnek, hova a budapesti pontokat mint követek vittük meg – helybeli evang. papok és az igazgató-oktató öszvejövénk Gosztonyi Miklós felügyelő urunknál s ott azon ünnepélyes nyilatkozatot tettük, hogy szóval, irással, közel és távol a dolgok uj rende iránt tiszteletet, az uj kormány s annak tagjai iránt bizodalmat s engedelmességet eszközölni, s átalában mind azt, mit a haza illy mozgalmas idökben hű fiaitól megvár, teljesíteni legszentebb kötelességünknek tartandjuk. E gyülésben jelen volt Kollár János lelkész ur is; ő is kezet fogott velünk, ő is megigérte mit mindnyájan igértünk. És én isten és világ előtt bátran és örömest nyilvánítom, miként előttem semmi tudva nincsen, mi azon gyanut ébresztheti vala bennem, hogy Kollár János tiszttársam ama naptól kezdve mind ezen napig ünnepélyes igéretét be nem váltotta volna. S midőn ezen tanuságot teszem, hálás örömmel emlékezem meg azon társaimról is, kik a panslavismus nehéz vádja ellen egyenként és testületileg tiltakoztak a hirlapokban; de amint soha nem kételkedtem, tiltakozásuk őszintesége felől, úgy a mint hiszem, most van legszebb alkalmuk tettleg bizonyítani be hűségöket a közös haza iránt. Délre Rajacsics a görög főpap, nyugotéjszakon Hurban és Hodzsa az evang. papok tűzték ki a lázítás lobogóit. A gyalázatot, mellyet e két pap az evang. egyház papjaira hozott, csak az összes evang. papság hűsége törölheti le. Ha e tárgyban illy száraz röviden nyilatkozom, ennek egyedűli oka az, mert lelkem mélyében meg vagyok győződve, hogy ezen hűség az evang. bármelly nyelvü papságban nem hiányzik. Egyet nem foghatok meg, azt hogy a dunamelléki superintendentia ama két papot mindeddig ki nem törlötte lapjai sorából. Ezt meg kell tennie, mert a kik fegyvert ragadnak a haza ellen, azok megszüntek az evangéliem szolgái lenni. Pesten sept. 30kán 1848. – Székács József pesti evang, lelkész.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi