PEST, OCT. 4-kén.
PEST, OCT. 4-kén.
Jellachich Magyarország hódítója (?) horvát-slavon-illyr stb. országok nagy Sándora, s a bécsi camarilla istentelenségének büntető ostora, a szegény magyarkák, a rongyos honvédek s gyáva nemzetőrök tábora elől csúfosan megszökött.
Megszökött pedig egy kis fél napi hadi mulatság után, megszökött a fegyverszünet becsületbeli tilalma ellenére, s megszökött – furcsa véletlenből, épen azon napon, mellyen a prófétai szellemű zágrábi hirlap dicsőséges bevonulását Pestre megjósolá!
Hol van a nagy Ilyrország Batu kánja, hova lőn a vérsipkás szerezsánok világhódító serege? S a camarilla istentelen hatalmának ifju óriásokból összeállított tábora?
Megszökött és megszöktek – éjjel, titokban, szégyen levertség és gyalázat hosszu kiséretében!
És pedig e szegénynek csúfolt, gyávának káromlott, s kiirtásra érettnek gondolt nemzet még nem is harczolt; csak fölkelt mint álmából fölzaklatott oroszlán, – s csupán haragjának erejétől, szétfutott a nagy horvát, slavon, illyr stb. győzhetetlen tábor.
Illyen az igazság hatalma, illyen a nemzet mindenhatósága ha akar; s igy jár a gazság, igy az árulás – ha szemébe mernek nézni, magától elijed s megfutamodik.
Azonban a vész még nem vonult el hazánk egéről, s úgy látszik a lázadás förgetege csak azért választott oldalirányt, hogy ujabb villámokkal terhesülten térjen vissza pusztítni e hazában! Erőnk nagyságát látjuk, de azért ne legyünk elbizakodottak; s az ellenség gyengesége ne tegyen dülyfösökké, mert ez hinárszára az ördögnek, melylyel győzelmünknek akar hurkot vetni. Góliát dölyfös volt, s lesujtotta a kicsiny Dávid; Jellachich sept. 9-kén egész Magyarország hóditásával dicsekedett, s a lenézett magyar seregnek néhány zászlóaljától megfutamlott.
Ne legyünk túlbizakodók – de annál kevésbbé kicsinyhitűek.
Mi épen nem búsulunk Jellachichnak körmeink közől lett kisikamlásán, sőt tova barangolásától az országban – ha rajta nem is örvendünk, a haza pusztitása miatt, gazdag vigasztalást reménylünk.
Az teljes lehetetlenség, hogy elébb utóbb meg ne semmisüljön, s mennél később s több vidék befolyásával történendik, ez annal gyalázatosb lesz a camarilla gaz számitásaira nézve, s annál jótékonyabb hatással lesz a népre, azt nemzeti függetlenségünk s szabadságunk további akadályainak lerombolására fölhasználhalni.
A merre Jellachich halad, pusztításai nyomain annál elevenebb zölddel fog kisarjazni a nép öntudata, meggyőződése, hogy Magyarország teljes önállósága nélkül élete egy napig sincs biztosítva, hogy az országon kivűl lakó király legbecsületesb személyében sincs elegendőleg biztosítva e nemzet szabadsága. S hogy annak megodása, ha valljon a jelen birodalmi viszonyok között kívánatos-e tovább is fönmaradnia, halaszthatlan életkérdése nemzeti fönmaradásunknak!
Hadd barangoljon még egy keveset Jellachich. Megölni jött nemzetisegünket, és harczi tárogatójával ő maga támasztja föl halottaiból régi dicsőségünket!
Ha Bécsnek nyomúl, segély helyett halálos döfést visz az osztrák camarilla fekete szivének. Talpra fog állani mindenütt a szabadság tábora; s bár mennyi katonaság övezze Bécs vidékét, áttörend rajtuk a győzelem, mellynek bajnokai, Páristól Oláhországig rég keszülnek nyíltan is szembe szállani az ármánynyal.
Szemeink gyengék belátni a jövendő homályába, s elménk gyarló, jóslatot mondani az egymást kergető nagy események fejleményeiről. De nem lehetetlen, hogy Jellachich közeledtére Bécshez, egész Austriában megkezdődik a rég szított szabadság, s régi szolgaság közötti harcz. Ha pedig Austria önmagával harczba keveredik, csak egy lehetőséget látunk tisztán: Austriának Németországbai beolvadását, s a birodalom szélporlását!
Jellachich a dynastia becsülete (!) régi méltósága visszaállítására (?) mondá hivatva lenni seregét; s lehet szolgálat helyett épen a legnagyobb veszteséget fogja neki okozni.
Hogy pedig Győr felé lett vonulásával táborának osztrák seregekkeli szaporítása volna a czél, s igy összesített erővel akarná ismét kiirtásunkat megkisérteni, ezt lehetségesnek nem hiszszük. – Annyira a királyi gyengeség még sem terjedhet, hogy saját népe ellen nyilt háború viselést engedjen; s önnön seregével tiprassa szét azon szentséges esküt, mellyel e nemzet törvényeinek tiszteletben tartást fogadott! – És ezt hitünk szerint vérrel is gátolná Austria józanabb része, ki már is átlátja, hogy ha a régi zsarnokság egyik lábát a mi nyakunkra illeszti, holnap másikkal az övére fog hágni. Sőt, ez ellen okvetlen fölkelne egész Európa, nem csak a diplumatia toll-fegyverével, de a hatalomnak erejével is, mert ennyire a királyi tekintélyt meggyaláztatni s egy alkotmányos népnek illy elnyomását elnézni, annyi volna, mint a királyokat népei hóhéraivá törvényesítni, és a népeket kétségbeesésig ingerelni a királyság ellen, mellynek első alapja a fejedelmek becsületessége!
És ha a camarilla mégis képes volna ezt tenni, V-ik Ferdinánd személyes becsületességét igy compromittálni egész világ előzt, s a király beteges voltával illy alacsonyan visszaélni. –
Akkor csak egy kötelesség marad fön a magyarnak „csatát csata után ujítani, mig utósó emberig elvész, vagy kivívja nemzeti szabadságát s függetlenségét.”
Azért legyünk talpon, s fegyverrel a kézben várjuk a jövőt, hoz-e becsületes békét, melly igazságos követeléseinket kielégíti; vagy becsületes harczot, mellyel nemzeti létünket megvédjük, s szebb jövőnket biztosítsuk. – A. E.
