Figyelmeztetés Ujházi László vadász csapatára nézve.
Fölhívatnak ezennel a csapatnak Pesten összegyült tagjai hogy:
1. Tiszteiket válaszszák meg: t. i. egy vezért, – egy hadnagyot, – két fővadászt (őrmestert), két alvadászt (tizedest). A tisztek elválasztása után mindenki katonai fegyelem alatt fog azonnal állani.
2. Ezen tiszteknek vezérlete alatt, azonnal szálljanak gőzhajóra, s jöjjenek el Pozsonyba, onnan egyenesen a köpcsényi táborba szállandók, melly tábornak kormány-biztosi gondviselése alólírt vállalkozóra van bizva, s melly tábor a Jellachich ellenében Bécs felé előnyomulandó főtábornak jobb szárnyát képezi jelenleg. –
3. A tagok gőzösön az állodalom költségén fognak felszállíttatni, – s ez iránt az elébb elválasztott vezértől kiveendő bizonyitványi jegyekkel látandják el magokat. –
5. Kik a gőzösöni Pestről lett elindulás után még Pestre érkeznének, siessenek, egyenesen a fent nevezett táborba, bár hol lenne is az.
6. Kevés, – 2–3 napok határozandanak az osztrák földrei átkelés iránt. – Tehát félre minden késedelemmel, hogy midőn e parancsszó: indúlj! a lángoló keblek előtt ki lesz mondva, mi is indulhassunk a győzelem elébe, s azon adó lerovásában hátra ne maradjunk, mellyel a némethoni testvéreinknek tartozunk, s melly nélkül nemzeti becsületünk elenyésznék. Ujházi László.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.