Kolozsvár, october 12-én.
Kolozsvár, october 12-én.
Legközelebbről ollyasmit irtam volt, mikép nyilt oláh-lázadás örvényében állunk. Állításomat szigorúan tanúsítják a mindenfelé mutatkozó oláh mozgalmak. Igy legközelebbről Kolosmegye Báré nevü helysége levén a körül fekvő oláh falvak lakóinak gyülpontjáúl kijelelve, hogy szerencsétlen tribunusaik által (uj méltóság a hajdani Róma gúnyolására!) tribusokra osztassanak, fegyverzetök számba vétessék s lázadási utasítványaikat megkapják: a dolgok kitörés pontján állottak. Azonban tegnap-előtt estve (oct 10.) mintegy kétszáz honvéd s ötven Hunyadi-lovag csendben ellenök indíttatott, kik tegnap hajnalban Báréba toppanván, egészen váratlanúl meglepték a magyar faj kiirtására törő rakonczátlan vad-csordát. Az ezekrekre menő lázadók közől mintegy 8–10 poklokra szállt, számosan megsebesíttettek; mire derék vitézeink lefegyverzék e galád népsöpredéket, s ugyancsak tegnap délután szerencsésen vissza is érkeztek városunkba, magokkal hozván a majom-tribunusokat: Baternait és Simonicsot, valamint a két szekérre telt oláh fegyverzetet, u. m. puskákat, húsz váltó krajczáros lándzsákat, vasvillákat, kaszákat stb. – A nép méltó dühétől alig lehetett védni annyira az ujdon sült tribunus urakat, hogy éltök rögtön ki nem oltassék, s csak is azon cselfogással nyerhetének bitóhaladékot (Galganfrist), hogy – mint Falstaff – arczczal a sárba borultak s holtaknak szinlék magukat! Most a megyeház udvarán szabad ég alá kikötve, várják halálos itéletöket, egyiköknek testvérével hárman. Ez tudniillik kocsisi minőségben tevén szolgálatot az imperium daco-romanum nagyreményű tribunusai, s illetőleg testvére körül: lóháton, epedő szívvel, kémlődött utánuk egész Kolosvárig, mintha kérte volna őket:
Ich sey, gewärt mir die Bitte,
In eurem Bunde der Dritte!
In eurem Bunde der Dritte!
s mi, egy szemes és virgoncz honvéd segélyével szerencsésen meg is történ. – S különös találkozása az eseményeknek! e gazficzkók „kiköttetése” perczében érkezének hozzánk a dicső placatok, 428mellyek Latournak, a magyar birodalomban űzött minden gazságok nagymesterének „felköttetését” hirdetik. Az örömhírt legott ezer meg ezer utánnyomott placátok juttatták köztudomásra. „Él még nemzetem istene!”
– October 13. Kolosmegye rögtön-birósága ma reggel 7 órakor mondá ki itéletét a honvédeink által nyakon csipett oláh lázadók felett. A birói vizsgálat utján felmerült adatok ez ügyre vonatkozó közelebbi tudósításomat némileg változtatván, a dolog állását még egyszer igen röviden érintenem kell.
Baternai, vagy igazi nevén: Tyivorán Sándor, saját elismerése szerint a szebeni comité tagja, a balázsfalvi oláh gyűlés elintézése nyomán a magyar elemet tökéletesen el kivánván nyomni, mint 100 mezőségi oláh falunak praefectusa, önfejüleg tribunusokat nevezett ki, gyűléseket tartott, tribunosai által a nép felfegyverzését eszközölte, azt a magyar tisztviselők kormánya alól fölmentette, a magyar ministeriumnak tartozó engedelmesség megtagadását nyilváníttatta, szóval a legnyilvánosabb pártütés zászlaját üté föl, több hasonló minőségben működő „praefectus” czimboráival együtt. A világért sem kell tehát hitelt adni Drágos képviselő azon közelebbi nyilatkozatának, mintha az erdélyi oláhság csak az összeirás meggátlásáért lázongana. A Tyivoránnál lelt oklevelekből napnál világosabb, hogy czéljok nem kevesebb, mint az itteni magyarság tökéletes kiirtása, s egy önálló, legfölebb Austriától függő Oláhország, vagy szerintök: imperium daco-romanum felállítása. Az érintett oklevelek az elágazott összeesküvés minden szálait kézbe juttaták. –
A kiszolgált praefectus úrra s a kegyetlen tribunus, Simonics Lászlóra – kit közelebbi levelemben neveztem vala – halál mondatott. Mire e soraim kiindíttatnának Kolosvárról: ök függeni fognak. Kocsisok nem Simonics testvére, mint utósó tudósításomban irtam volt, hanem Turk Ambrus, a katonai oláh esperest fia. Ezt teljes próba hiányából a rögtön-szék nem itélheté el, hanem az őt s családját nyomó terhes gyanú következtében rendes biróság fenyitéke alá adatott. – Krizbai Miklós.
