Új-Aradról, nov. 27.
Új-Aradról, nov. 27.
Nyilatkozat. A kisfaludai csata folyamáról ezen, és a Pesti Hirlapban tett ferde közlések következtében, tartozom az igazságnak és méltányosságnak azon nyilatkozattal, miszerint az ezen lapban Vajaira, a Pesti Hirlapban pedig rám alólirtra, mint szakértő tüzérekre ruházott ama dicsérő elismerés, mintha az érintett csatában tett valósággal jól és ügyesen irányzott ágyúlövések, és a tüzérségnek általános ügyes kezelése általa, vagy a Pesti Hirlap szerint általam történt volna, sem Vajait, sem alólirtat nem illeti. És alólirt, valamint Vajai úr is, reménylem, örömmel és készséggel adja azt át azoknak, a kiket illet: kik bár hiszi alólirt, hogy hiú dicsvágy nem háborgatja keblöket, az elismerést jó neven s ösztönűl veendik polgári magasztos, de nehéz, feladatuk teljesítésében. Filémon János aradi polgár és Madarasi László szatmárvárosi önkénytes ifjú tüzér, az első, mint 3-ik szám, közvetlen, a második, mint 5-ik szám, közvetett irányzó voltak, kik az ellenség részéről záporként omló kartács-golyók között, nemcsak a legjobban irányzott lövéseket tették, de különösen az utóbbi a legnagyobb lélekjelenléttel buzdította többi tüzértársait kötelességeik teljesítésére, s kiről a közvetlen irányzó Filémon úr, azt mondá, miszerint szerencsés lövéseit nagy részben neki köszönheti. Őket együtt illeti tehát mind ezen dicsérő elismerés – melly az érintett lapokban rám alólirtra és Vajaira – millyen nevű egyén a tiszántúli önk. tüzér csapatnál nem is létezik – ruháztatott. Érdemem, mire büszke vagyok; az, hogy az utóbbi ifjú önkénytes szatmári tüzérnek, ki a nevezetes csatában az ágyú mellett a főszerepet vitte, az első gyakorlati oktatást én voltam szerencsés adni. Hegyi István, a tiszántúli önkénytes tüzércsapat hadnagya.
