PEST, DECEMBER 6.
PEST, DECEMBER 6.
Fájdalommal néztünk az 1848, évre, melly dicső kezdetét olly szomorú jelenetekkel homályosítá el. A franczia polgár-király megbukása gyökerestől látszott megrázni az európai trónusokat, a juliusi trón hamvaiból a respublica zöld fája sarjadozott ki, az olaszok kettőztetett erővel léptek fel a harcz-mezőre, az elszunyadozott németek mozogni kezdettek, és a bűn-terhelte habsburgi ház vagy régi gyalázatos ösvénye elhagyására, vagy pedig Lajos Fülöp szereplésére kényszerítettnek látszott.
De mi következett? A lelkesedés első perczei elmultával az absolutismus nyomai minden felől mutatkoztak; az egész Európát megszabadítani akaró respublica martialis bilincsekkel lekötözve tehetetlenségében nyugodtan nézte az Olasz-, Porosz- és Magyarországban működő zsarnokság gyalázatos tetteit. A világ az egymást követő gyászos eseményektől megborzadt, a szabadság és zsarnokság közötti harcz az utóbbinak diadalára látszott mutatni és a következetlenségek táplálta jelen év felett Európa már kárhoztatását akará kimondani.
De hála a gondviselésnek, midőn Európát zsarnokai kezébe visszaesettnek gondoltuk, midőn Francziaországot Guizottól, Austriát pedig Metternichtől kormányoztatni véltük: akkor az 1848. év, legnagyobb következetességgel, fényes kezdetéhez méltólag bucsúzik el tőlünk.
A jelen évről a történet-iró azt fogja feljegyezni a jövő nemzedék számára, hogy: „1848. év kezdetén az orleansi, vége felé pedig a habsburgi-lothringi ház bukott meg.”
Mit? V. Ferdinánd lemondott József herczeg javára? azon Ferdinánd, ki a dynastia által a népektől megutáltatott, egy fiatal önakarattal nem biró és a camarilla által legkönnyebben vezethető herczegnek adta át a koronát?
Nagyon csalatkozik a reactio, ha ezen lemondás által istentelen terveit kivihetőknek és a különböző népekeni uralkodást biztosítottnak gondolja.
Lejárt azon szomorú korszak, midőn a trónusok portékaként örökösödési adomány, vagy ajándékkép szálltak egyik emberről a másikra. A nép átlátta, miképen szolgasága s bajainak nagyobb része a szentséges trónoktól származik. Tudja, miképen a legdrágább portéka a király, és igy gonosz tanácsosok által nyakára tolt uralkodót szenvednie lehetetlen.
A juliusi király megbukásával az 1791. jeleneteket véltük látni; az ármányos Lajos Fülöp az utósó perczekben is rendíthetlennek gondolta magát; de hiába. A XVI. Lajost gyámolító fejedelmek a szabadság érzelmének fölébredését látván, sem koblenczi manifestumokkal, sem fegyeres erővel nem merészelték az őket is fenyegető orleansi ház bukását elháritani.
Lajos Fülöp nyugodtan nézte Lengyelországnak a zsarnokság elleni viaskodását, királyi székét biztosítandó, kezet fogott Austria és Oroszországgal; de mit segített mind az? Nem kell király!” kiálta a franczia nép, és ezen absolut hatalmasságok behunyt szemekkel nézték a vén király kivándorlását.
V. Ferdinánd lemondott; embertelen hosszú kormányzása egy kis haszontalan provincialis városban befejeztetett, és azon urak azt hiszik, hogy a különböző, századok óta szenvedő nemzetek egy a camarila által teremlett uralkodót szenvedni fognak?
Ezen szó: „V. Ferdinánd lemondott!” el fog hangzani Radeczkynek már úgyis félig meddig felbomlott táborába, a lelkes olaszok tüzhelyeire, a háromszor szétszaggatott lengyelek hazájába és a nyomorult cseh generalis lelketlen zsoldosainak soraiba.
V. Ferdinánd utódának sem népek szeretetét, sem nagy kincseket nem adhat, egy az adósságai roppant terhe alatt összeroskadozó birodalom Magyar- és Olaszországot készakarva elídegenítő politica s embertelenségekben egymást felűlmuló generalok és a kremsieri országgyülés az, mit Ferdinánd Józsefnek hozományúl nyujthat.
A juliusi trón bukása 1848. elején megszabadítá a francziákat és Ferdinánd lemondása megszabaditandja a habsburg-lotharingi ház alatt szenvedő népeket. Lajos Fülöp is unokájának javára mondott le, de a nép kiáltá: „Nem kell Bourbon többé!” V. Ferdinánd szinte illyformán mondott le, melly lemondást Carlo Alberto hatalmas serege és a mi lelkes táboraink bátor felelettel viszonozhatják. – Szabad Imre.
