Kunszent-Miklós, dec. 10.
Kunszent-Miklós, dec. 10.
Városunkból közelebbi napokban indíttatott ki 240 gyalog, s valami 25 lovas nemzetőr, az alvidékre, nevezetesen N. Becskerék tájékára menendők. Egy ott levő polgártársunknak a városhoz küldött leveléből annyit mondhatok, hogy minden nagyobb bravour nélkül is nagy hasznot tesznek, minthogy az ott forrongó oláhságot féken tartják s elejét veszik egyszersmind ez által a reactio pokoli ármányának, melly mindamellett is igen kisértetik. Mellékesen legyen mondva még, hogy a kún névtől rettenetesen irtóznak. Örülünk rajta! Az őrködés három hetenként (ez olly messzeséghez mérve kevés) felváltva fog történni. Városunk leányai, a bars- és sárosmegyei hölgyek, hazaszerető tettöket dicséretesen követik; számtalan fehérneműket hordanak a megbizott egyén ügyszobájába. Egy inkább hallgatást igénylő bonyodalomból szinte e czélra 60 pfrt resolváltatott, jobb helyre nem szolgáltathatott volna!
Épen midőn e levelemet pecsételni akarám, akad kezembe egy Aradáczról jött levele A. L. polgártársunknak, mellyel érdekessége miatt kivonatban jónak láttam tudósításom végéhez csatolni. A levél tartalma ez:
November 28-án alig érkezünk N. Becskerekre. Minden húzamosb pihenés nélkűl szállítottunk Lázárfalvára, s onnan mi sz. miklósiak Aradáczra. Mihelyt beértünk, tüstént megtudók, hogy nov. 30-án, egyfelől a tomasováczi, másfelől a sz. tamási, turiai sánczok egyszerre lesznek megtámadandók. A siker biztosabb kimeneteleért – a már felváltott kún zászlóaljat sem bocsátották el. – A roppant erő látásához mérve tehát, meg sem gondolók, hogy a besánczolt tomasovácziak meg ne semmisíttessenek. Megjegyzendő itt, hogy a főczél előbb Tomasovácz, utána pedig Pancsova bevétele volt, a többfelőli megtámadás politicája pedig a figyelem elvonásában állott, – miért is ide igen erős positio alkalmaztatott. Az elhelyezés következőleg volt: A Kiskún zászlóaljból, 3 század 2 ágyúval s néhány huszárral, Botosra küldetett. Ezt féken tartani, ettől kezdve Lukácsfalva, Aradácz, Klemér tájain a tiszaparton fegyveresen elállítva őrködtünk, a többiekkel együtt, nehogy áttörés történjék; – és a jobbszárnyon Kumánd táján szinte nagy erővel, támadás Turia és Sz. Tamásnál. – E terv következtében fegyveresen vártuk a viradatot rendeltetésünk helyén. Mi az eredmény, úgy hiszem, kiváncsi mindenki. Fájdalom! parturiunt montes.... Sz. Tamás tájain egész nap folyt az ágyúzás, mi haszonnal? Még részünkről nem tudatik. Mi is váltottunk a csajkásokkal néhány puskalövést, a Tiszán keresztűl. Ők ugyan ágyúztak is – minden ember sebesűlés nélkűl, – de mi csak hallgattunk az öregekkel, – az áttörés esetére tartogatván azokat. Tomasovácznál valami eredménydús expeditio szinte nem történt. Őrnagyunk az említett erővel bement Botosra, s ott a birót s még 3 embert magához véve olly útasítással várt, hogy csak akkor nyomuland előre, ha az ágyúzás a főtábor által megkezdetik. Mi hogy elmaradt, oka részint a nagy köd, részint pedig azon botrányos tény volt, hogy a Temes vizén át készített hid 2 öllel rövidebb volt. Mellynél fogva haza kellett minden eredmény nélkűl menni. Furcsa hadjárások, mondhatom! Aradácznak fele tót, fele rosz szellemű rácz, házaik üresek. Külső őreink a tiszapartnál a csajkás táborhoz olly közel állnak egymáshoz, hogy még tán beszélgethetnek is, a mint hogy teszik is, midőn borra hivják a ráczokat, de ezek nem mennek, azt mondván, hogy jobb van ott nálok. Eddig a levél. – Horváth László.
