NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.

Full text search

NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.
Macnaughten, Drummond uranak gyilkosa – mint mondják – egy glasgowi esztergályos természetes fia, kivel azonban régóta semmi összeköttetésben nem állott. Hét évig maga is e’ mesterséget üzé, de két év előtt fölhagyott vele. Vagyonát, melly körülbelül mintegy 900 font sterlingre megy, fösvénységgel határos takarékossága által szerzé. Utóbbi időkben egy özvegynél lakott, ki, önvallomása szerint, több ízben hallá Macnaughtent panaszra fakadni, miképen őt ördögök üldözik emberalakban, kik élete után ólálkodnak; egyszer pisztolyokat is mutatott az özvegynek, mellyekkel – mint mondá – ellenségeitől kivánja magát megszabadítni. Jan. 28-kán a’ bowstreeti rendőrség utoljára vallatá a’ vétkest. A’ már régebben kihallgatott tanúk vallomásából kisült, hogy M’Naughten, bűnös tette előtt, több napokig leselkedett a’ ministeri hivatalok körül. Az elnök minden tanuvallás után megkérdezé a’ vádlottat, ha nem akar e a’ tanuknak kérdéseket tenni, vagy nincsenek e megjegyzései vallomásaikra? mire ő mindannyiszor alig hallható „nem”-mel válaszolt. Figyelmet érdemlő vala Tierney John Massie rendőrségi ügyelő vallomása. A’ tanu t. i. a’ gyilkost elfogatása napján előleges fogsága helyén meglátogatá, ’s hosszabb beszélgetésbe bocsátkozott vele. A’ tanu előre inté őt, hogy semmit se valljon, mivel önmagát vádolhatná. Többek közt a’ tanu azt is kérdezé a’ fogolytól, ha scot név e Drummond, mire M’Naughten azt felelé: „Igenis, eredetileg Perth grófok családi neve volt, de későbben e’ név elhalt.” Másnap Tierney ur megint meglátogatá, ’s megkérdezvén őt előbb, ha reggelizett e már? később igy szóla hozzá: „Hihetőleg fogja ön a’ hatóság előtt okát adhatni ama’ tettnek, mellyet elkövetett?” mire a’ bűnös ekképen válaszolt: „Oh igen! rövid okom van rá. A’ toryk üldözési rendszert követtek ellenem, ők engemet egyik helyről a’ másikra űztek.” Erre Tierney ur ekképen kérdezőskedék tovább: „Gyanítom, hogy ismeri ön ama’ gentlemant, kire lőtt?” Macnaughten: „Sir Robert Peel, nemde?” Mire Tierney ur „nem”-mel válaszolt ugyan, de csakhamar ekkép hozá helyre elhamarkodott feleletét: „még nem tudjuk, ki legyen tulajdonképen; de ne feledje ön tegnapi intésemet.” Erre a’ fogoly kissé meghökkenve ezt mondá: „Ezt azonban csak nem fogja ön ellenem használni?” Tierney: „Nem tudom; én önt eléggé megintettem.” A’ vádlott Tierney ur vallomására sem tőn észrevételt, ’s csaka tanuvallások másolatát kiváná magának kiadatni. Erre a’ bűnös az illető bűntörvényszéknek adatott át. Peel, mint mondják, Drummond megsebesitéséről értesittetvén, rögtön azon meggyőződést fejezé ki, hogy barátja és titoknoka érette esett áldozatul.
A’ buckinghami és körvidéki conservativ egyesület Buckingham herczeg elnöklete alatt hatodik évi gyülését tartá, mellyen mintegy 400 tag jelent meg. A’ szónokok kijelenték: miképen pártjok minden el fog követni, hogy a’ gabnatörvények szünetlen megtámadások ellen ótalmaztassanak, és a’ honi vágó marha külverseny ellen védvámokkal biztosittassék. Az elnök ugy vélekedék, hogy a’ mostani kormány különben is elég kárt okozott már eddigi rendszabályaival a’ földmivelési érdekeknek, mellyek ügyét ő egész életén át buzgón pártolandja: annyival inkább joga van a’ conservativ pártnak most azt kivánni a’ kormánytól, hogy megállapodjék, ’s ezentúl csak egy j-át se engedjen. – Másfelől az anti-corlawleague is csüggedetlen munkásságot fejt ki Londonban ’s Anglia és Scotia legnagyobb gyárvárosaiban. Az egyesületi pénztár derekasan gyarapodik. Végre az ősz agitatot O Connel is folyvást mozog. Az utólsó dublini repeal-gyülésben eg levél olvastaték tőle, mellyben egy békesen ható agitatio hatalmát megmutatandó, az anti-corlaw-league bámulatos előlépéseire figyelmezteti a’ gyülést, ’s meggyőzödését nyilvánitja az iránt, miszerint a’ gabnatörvények elleni egyesület a’ parlamentet e’ törvények megszüntetésére kényszeritendi, ’s ekképen a’ chartisták zsarnoki demagogiáján és a’ földbirtokosak haszonvágyán egyenlőleg diadalt ünneplend. Egyszersmind kijelenti, miszerint meg van győződve, hogy – mihelyt három millio eltökélt repealer az egyesület névjegyzékeibe beirva leend – az unio felbontása többé nem fog kijátszathatni. O Connel az irlandi szegénység tárgyában is levelet bocsátott közre, mellyben szilárdul ragaszkodik régi nézetéhez, miszerint csak ollyanok kényszerittethessenek a’ szegénységi adó fizetésére, kik legalább is 500 font sterling jövedelmet huznak; kik ennyivel nem birnak, adakozhassanak tetszésök ’s értékökhez képest.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi