A’ nov. 17-, 18- ’s 20-iki CII., CIII. ’s CIV. Kerületi ülések részleteinek folytatása.
A’ nov. 17-, 18- ’s 20-iki CII., CIII. ’s CIV. Kerületi ülések részleteinek folytatása.
Nov. 17-kén a’ végzés védelmezői közül egy jeles tehetség igy nyilatkozott: A’ k. k. leiratban sok elv mondatik ki, mellyet fájdalom nélkül nem lehet megérteni; de szólóban leginkább aggodalmat szülnek azok, mellyek a’ leiratban világosan kimondva nincsenek, de miket szükségkép sejteni kell. Felhivatik abban az 1792: 7, miben az foglaltatik, hogy a’ magyar nyelv hivatalos használása „pedetentim” hozattassék be; és igy az mondatik ki e’ törvény idézése által, hogy ama’ törvény hozatala után félszázaddal arról álmodozni, hogy a’ magyar országgyülés hivatalos nyelve tisztán magyar legyen, tulzó hirtelenkedés. De még feltünőbb, hogy az 1790: 67 is idéztetik, melly az országgyülés coordinatiójáról szól; azon édes reménynyel biztathatjuk hát magunkat, hogy az országgyülési tanácskozások nyelve csakugyan magyar lesz, ha az országgyülése egykor rendeztetni fog. E’ szellem, melly a’ k. leiratot átlengi, elveszi szóló reményét, hogy ez országgyülésen nemzetiségünk érdekében üdvös törvényeket vívhassunk ki. – 1790ben ébredt föl a’ nemzet legelőször nemzetisége védelmére; az üldözéseket, mellyeket nyelvére nézve az előző években szenvedett, megismertették vele kincsei legdrágábbikának, nyelvének, magas becsét, ’s hogy, a’ mint nyelvében egyenesen létének életére támadtatott meg, ugy abban fekszik fenállásának legfőbb feltétele. Ha akkor ’s azóta a’ kormány őszinte igyekezettel gyámolitota volna nemzetünknek, nemzetisége megerősitésére irányzott buzgó törekvéseit, hol állhatnánk most? megerősödött volna a’ magyar nemzetiség e’ hazában, mint egy terepélyes tölgy, mellynek árnyában jótékony fejlődésnek indulhattak volna a’ honnak minden egyéb nemzetiségei a’ nélkül, hogy ártanának a’ nemzet egységének, mi nélkül e’ haza fen nem állhat; régen hivatalos nyelv lenne már a’ magyar Karpátoktól Adriáig, ’s mivel ez az egyetlen főczél, melly után törekszünk, nyugton nézhetnők most, miképen mivelik ’s ápolják saját nyelvüket a’ szlávok, horvátok ’s ilirek privátéletük magánykörében; és erősen állana a’ kir. trón legerősb istápja, a’ magyar nemzetiség, mellyen, ha egykor az éjszaki óriás hatalma meg nem törik, az ős austriai ház fénye veszélyeztetve lesz. De mint állunk most? a’ kormány nem ápolta, sőt gátolta a’ magyar nemzetiség kifejlését, a’ fiatal növénynek nemcsak fattyu sarjadékait nyeste el, hanem gyümölcstermő ágait is; a’ fa törpülésnek indul, és időközben gyökere tövében kisarjadzott egy másik növény, a’ szláv nemzetiség, ’s buján diszlik azon földön, mellyet fájának erdeje vesz körül, ’s bitorolva szívja el a’ magyar nemzetiségtől a’ nedvet, melly annak megerősödésére szükséges. – Fogja e egyik, ’s mellyik fogja e’ két nemzetiség közül a’ másikat növésében megelőzni, vagy eltörpül e mindkettő, mig az éjszaki szél gyökeréből kiforgatja? ez az isteni gondviselés titkai közé tartozik; mert jog szerint a’ magyar nemzetiséget illeti ugyan minden erő, mellyet e’ föld képes kiteremni, de a’ szláv nemzetiség fájának gyökerét egy idegen kertész éjelenkint lopva öntözi. – Itt tehát az utolsó időpont, mellyet, ha czélszerűen használunk, életerősen felnőhet még a’ magyar nemzetiség, ’s ágainak árnyával elfojthatja a’ körüle vetélkedve tenyésző növényeket; ellenben, ha elmulasztjuk ez utolsó időhatárt, többé a’ kormány jó szándéka sem lesz elégséges, melly most még segithetne, ha őszinte-határozottan nyilatkoznék nemzetiségünk érdekében. – Felelt ezután szóló Sz. és B. követeinek némelly állitásaira. – Azon állitásnak, hogy ő felsége, mint végrehajtó hatalom, hozzá szólhat a’ tábla végzéséhez, megyéje részéről ellene mond; mert a’ végrehajtó hatalom, a’ statustan elvei ’s alkotmányunk szerint is, a’ törvényhozó hatalom alatt áll, ’s csak törvény értelmében gyakoroltathatik; a’ felség tehát, mint a’ végrehajtó hatalom kezelője, nem áll a’ törvényhozó test fölött, és igy ezen tábla végzéseire befolyást nem gyakorolhat, különben a’ törvényhozó hatalom nem lenne megosztva közte ’s az ország rendei közt; mert ki befolyást gyakorolhat a’ köztanácskozások formájára, annak a’ tanácskozások eredménye is kezében van, ’s igy e’ tábla nem lenne az alkotmányos magyar nemzetnek a’ souverainitas jogaiban részesülő országgyülése. – Azon okoskodást, hogy Horvátország rendeinek utasitása nem törvénytelen, mert mit törvény nem tilt, az szabad; pedig törvény nem tiltja, hogy a’ horvát követek latinul szóljanak, és igy azokat e’ nyelven szólásra utasitani szabad volt – szóló követ megforditja, ’s azt mondja: hogy Horvátország utasitása törvénytelen, mert törvény nem tiltja, hogy a’ horvát követek magyarul szóljanak, ’s igy ettől őket Horvátország rendei törvényesen el nem tilthatták. – Arra, hogy a’ kormány azért szünteté meg a’ junius 20-ikai végzést, mert ezáltal nemzetiségünk gyülölet tárgya lett volna Horvátországban, és igy a’ k. leirat által jó tapintatot tanusitott, – azt feleli szóló: hogy ha a’ végzés megszüntettetik, nemzetiségünk azért gyülölet tárgya maradhat Horvátországban, de egyszersmind gúny tárgyává is lesz. – Azon érd. követ, ki elismerte, hogy a’ kir. leirat abnormis állapot, de azt állitá, hogy ezen abnormitast egy másik abnormis lépés, t. i. a’ táblai végzés okozta, ’s csak ugy várt üdvet nemzetünkre, ha a’ horvátok irányában méltányosság ösvényére tér vissza, – elfelejté kimutatni, miért volt abnormis lépés a’ junius 20-ikai végzés, ’s miben tért el nemzetünk a’ méltányosság ösvényéről, és igy okoskodásának alapja hiányzik. – Arra nézve végre, hogy mi levén erősbek, tőlünk nagylelküség, engedés, holott a’ gyengébb horvátoktól gyávaság lenne, következőleg válaszol szóló: Ha arról lenne szó (miről nincs), hogy ujra elfoglalják e’ hazát, mint őseink egykor, bizton hiszi, hogy erősbek lennének a’ horvátoknál; ha állitása alatt azt értette B. követe, hogy a’ jog térét tekintve, vagyunk erősebbek, ebben is igaza van; de tettleg erősbek nem vagyunk, mert e’ tekintetben a’ kormány pártolása a’ mérleget a’ horvátok részére vonja le. – Itt harczról van szó a’ nemzetiségek közt, melly idővel harczczá lehet életre ’s halálra; ’s ebben biztos irányt csak egyedül a’ jog és igazság tekintete mutathat ki; mert különben a’ gyengébb mindent követelhetne, az erősebb mindent megadni tartoznék, ’s igy épen a’ gyengeségben feküdnék az erő, ’s az erőben a’ gyengeség; szóló tehát azt hiszi, hogy mindaddig, mig a’ jog ’s igazság részünkön van, jogot feláldozni ott, hol a’ nemzetiség érdeke forog kérdésben, minden lehet, csak nagylelküség nem.
E’ nap szónokai közül egy káptalani követ azt mutogatá, 811hogy a’ k. leirat eszközlésébe a’ magas clerus be nem folyt. Négy megyei követ szólt a’ végzés felfüggesztésére, ezek közül is kettő elismervén annak helyességét ’s törvényességét, ’s tulajdonképen annak dicséretére ’s védelmére intézvén beszédét, csupán a’ fenforgó aggasztó körülmények tekintetéből, ’s az országgyülés netaláni eloszlatásának félelme miatt kiváná azt ideiglen ’s feltételesen felfüggesztetni, mig t. i. a’ magyar nyelv iránt biztositás adatik, mi ha nem történnék, a’ végzés ujra életbe lépjen; a’ k. leiratban pedig mindkettő sérelmet látott, ’s azt alakjára ’s tartalmára nézve törvénytelennek nyilatkoztatá. – Egy slavoniai követ Horvátország jogai mellett ügyvédkedett. – A’ többi e’ napi szónok (számszerint 8) a’ k. leirat ellen, ’s a’ végzés mellett nyilatkozott. Beszédeik nagy részint hevesebb kikeléseket foglaltak magokban, ’s czáfolatokat az ellenvéleményüek állitásaira. – Ezeket elmellőzve, még csak egy köztiszteletű szónok érzelemdús szavaiból kivánunk némellyeket közölni, kit e’ beszéd közben fájdalma annyira elkapott, hogy mindnyájunk előtt kedves egészsége miatt kelle aggódnunk.
Nem csak igazolva, hanem az események által előkényszerítve van, szóló véleménye szerint, egy inditvány, mellyet ő rövid időn tenni szándékozik t. i. hogy kéressék meg ő felsége egy alázatos felirásban, méltoztassék felvilágosítni a’ nemzetet bizonyos mozgalmak ’s tények fefől, mellyek az ilirismus ’s panszlavismus nevezete alatt értetnek, ’s megnyugtatni azon intézkedések iránt, mellyeket a’ kormány e’ tárgyban szükségeseknek itélt. Nemcsak hazánk, hanem a’ fels. ausztriai ház alatt egyesült többi nemzetek megnyugtatására is szükséges magoknak a’ szóban forgó népfajoknak is érdekében áll, sőt a’ kormányra nézve szinte kivánatos, hogy eloszlattassék azon sok mindenféle szóbeszéd, mi e’ tárgyban gyanakodásra, sőt vádra szolgáltatna okot a’ kormány ellenében. – Illy megnyugtató czélzattal fogja a’ szóló tenni inditványát, mellyet eddig is azért halasztott, mert szerette volna, ha azt a’ kormány megelőzé; nem csatolja tehát azt a’ fenforgó k. leirat tárgyához sem. – Bal felfogásból eredhetne csak, ha ez inditvány indiscretiónak vétetnék, valamint az is, ha a’ tegnapi ülésben mondottakat a’ kormány balra magyarázná ’s azokban ellenséges indulatot, vagy pusztán gáncsoló pruritust szemlélne, miket épen a’ legvalódibb hűség és loyalitás, figyelmeztető ’s óvó czélzattal, őszintén ’s tartózkodás nélkül mondott; mivel az igaz szándék legbátrabban lép fel, és sima, mézes szavakba burkolózni okot, szükséget nem lát. Sőt akkor volna méltó oka a’ kormánynak gyanakodni ’s ellenséges indulatot sejteni, ha mi nyiltan szólani, nemzetiségünk ügyében is tartózkodnánk. A’ magyar nemzet igaz és erős ragaszkodásáról erősben kell állani felséges uralkodó házunkban a’ meggyőződésnek, mintsem erre nézve magunkat előtte szóval igazolni kellene. Nem is kell más, mint egy futólagos tekintés a’ magyar történetre, különösen az 1740-iki időszakra, midőn, és pedig csakhamar a’ 16 ’s 17-ik századok fordulásakor, ’s azon kifakadások után, millyektől isten e’ hazát örökre mentse meg, ugyanazon nevek fénylettek az ausztriai ház jogát védő hősök közt, mellyek kevéssel előbb Rákóczy zászlói alatt tüntek ki. Hogy az idők folyama e’ részben változást nem tőn, mindenki láthatja, ki csak azokat veszi figyelembe, miket, a’ József császár alatt történtek után, a’ franczia háború folytán tett a’ magyar nemzet, és ki megemlékezik, kik szaggatták le 1809-ben a’ franczia, akkor még népszerű császár proclamatióit a’ franczia fegyver halalma alatt volt városokban, és mikint állott a’ magyar az 1822–1823-iki szomorú események után az 1830-iki egész Europát átható mozgalmak között. Legyen szabad tehát hinni, hogy a’ hű, bár őszinte felszólalás a’ kormánynál méltánylatra talál. – Legyen szabad hinni továbbá, hogy horvát hazánkfiai sem magyarázzák félre azt, mit a’ magyar ön nemzetisége mellett nem Zágrábban, de a’ magyar diaetán tenni kénytelen. – Szomorú volna, ha azon bal felfogás diadalmaskodnék, hogy a’ horvátok jóléte ’s nemzetisége csak a’ magyar nemzetiség kárán gyarapodhatnék, ’s csak a’ magyarság vére ’s életéből élhetne. És pedig épen ebben áll a’ fenforgó kérdés. Nem a’ horvátországiak dolgának előmozditása forog fen, hanem nekünk kellene legszentebb érdekeinket ’s érzelmeinket feláldoznunk és megtagadnunk, hogy polgártársaink egy részének alaptalan és reájok nézve jót sem szülő kivánságát teljesitsük. Mert ugyan mi az ő kivánságuk? talán az, hogy a’ horvát nyelv ne szorittassék meg? Korántsem! erről nincs szó, hanem azt kivánják, hogy tiltva legyen a’ magyar orsz.gyülés egynémelly tagjának a’ magyar orsz.gyülésen magyarul szólani, ’s hogy mi édes anyai nyelvünk helyett törvényhozásunkban, idegen ’s holt nyelvet divatoztassunk; ’s leggyöngédebb érdekeink feláldozását kötik ki megelégedésük árául. – Valljon okokkal kell e megmutatnunk, hogy nekünk magunkat az illy tiltalom ellen védelmeznünk szabad? Szóló erre okot nem talál, esze fordul meg, szava elakad, ’s hangját elfogódva érezi – – (és valóban a’ nemes és tiszta keblű hazafinak egész valóján festve vala mély fájdalma, ’s pihenni kellett, mig erejét visszanyerve, fölemelt szóval ’s kettős lelkesedéssel folytatá beszédét.) Azonban minek is magyarázat, minek összefüzött okoskodás e’ tárgyban; arról van itt szó: lehet e, hogy a’ magyar országgyülésen ezen gyülés egyik tagjának magyarul szólani tiltva legyen? és kell e arra törvény, hogy az ilir merényektől nemzetiségünket megóvni szabad legyen? Kinek e’ részben bizonyitás kell, nem érzi, vagy erőszakosan nyomja vissza keblébe e’ szent érzetet, ’s nem engedi azt életre jőni arra nézve, mivel tartozunk nemzetiségünknek, nyelvünknek, hazánknak. – Oh tisztuljunk fajtánk azon, ugy látszik, eredeti bünétől, hogy nemzetiségét, ha olly sanctuariumnak tekintette is, mellynek sértetlenül tartásától függ üdvössége, de azt tettleg is szentség gyanánt védeni eddigelő csak halogatta, inkább idegenek discretiójától várva e’ részben, mit önmagának kellett volna tennie. Ismétli szóló azon meggyőződését, hogy egyikünkben sem hiányzik a’ fiui érzet nyelvünk ’s nemzetiségünk iránt, hanem vannak, kik azt önmagoktól elvitázni erőködnek; – és miért? mert még elleneinknek cselekvése fölött is erővel magokra veszik a’ felelőséget, nem figyelmezve, hogy igy terhelve, igy lenyomva, nem csak előhaladásra, hanem megállásra is alig maradhat ereje az embernek. Arra kéri hát szóló az ellenvéleményű követeket, ne fojtsák el magokban e’ fiui érzést, melly édes anyai nyelvünk iránt őket is kétségkivül lelkesíti, és ne várják mástól a’ segedelmet, mellyet magok magoktól megtagadnak. Nem nyer, de nem is érdemel segedelmet más embertől, de istentől sem, ki maga magát elhagyja. Igen rosz véleményben volna kormányunkról, ki azt gondolná, hogy gyengeségünk ’s nemzetiségünknek elhanyaglása előtte kedves látvány! – Mi már azon nézetet illeti, hogy a’ k. k. leirat következtében a’ táblának jun. 20-kai végzésétől pusztán el kellene állani: ezen nézet szóló előtt alkotmányelleninek látszik, ’s ez ellenkezik azzal, mit a’ magyar jus publicum abcjében a’ „jus repraesentandi”-ról tanulhatni, hogy t. i. azért, mert igazolásunk végett fölirunk, a’ végzést mindaddig, mig a’ kormánynyali e’ fölötti értekezés be nem fejeztetik, föl nem függesztjük. Ha ezt igy nem értenők, ugy a’ repraesentálás joga puszta folyamodási szabadság volna. De igy tartja ezt a’ megyék átalános gyakorlata is. – Reméli hát szóló, hogy az országgyülésnek is szabad és illő lesz azt tenni, mit egyes megyék gyakorolnak, ’s hogy a’ tábla meg fogja őrizni az alkotmány egyik főbiztositékát, főkép e’ tárgyban! Akárhogyan erőködjünk más néző pont alá hozni a’ kérdést, a’ legegyszerűbb fölfogás mutatja, hogy ezzel nemzetiségünk tekintetét épen gyülpontjában kell fentartanunk; ’s megczáfolnunk azon szerencsétlen és gonosz különböztetést, mellyet az „Ungarn” és „Magyaren” közt állitnak föl némelly jó barátink. Ezeknek meg kell mutatni, hogy a’ magyar törvényhozásban e’ két szó egy és oszthatlan értelmű, hogy mi csak nemzetiségünk alapján akarjuk felállitni nemzeti gyarapodásunk ’s jólétünk épületét, ’s megmutatni azon hitünket, hogy nemzetiség nélkül nemzeti boldogulást reményleni nem volna más, mint virágot ’s gyümölcsöt várni föld nélkül. – Végre felszólitá követtársait, hogy bár egyéb kérdésekben elágaznak is, egyesüljenek most az édes anyai nyelv iránti közös fiui kötelesség teljesitésében, ’s ne adjanak alkalmat gúnyra a’ külföldnek, ’s fogadják el szavazás nélkül a’ felirást és a’ végzés fentartását. Szóló legalább nem tudna örülni bármilly roppant többségnek, melly honfitársak fölött a’ nemzetiség kérdésében győzedelmeskednék; – voksolás e’ tárgyban olly látványt adna a’ kormány, sőt Europa előtt, mellytől jót nem várhatni.
A’ szónok e’ lelkes felszólitására sokan a’ többség véleményének azonnali szavazás nélküli kimondását kivánták; de mások még nyilatkozni kivántak, ’s igy a’ költői szép jelenet, millyenre utasitásos képviselőknél természetesen nem is számolhatni, elmaradt.
