A GÁBLI TÖRTÉNETE

Full text search

A GÁBLI TÖRTÉNETE
Tudom, hogy nehéz feladatra vállalkoztam, amikor az úgynevezett gábliról, a villásreggeliről, a férfiak ebéd előtti étkezéséről írnék, mert az asszonyok megállapítása szerint a gábli már sok bajnak volt az okozója, de minden bizonnyal a déli étvágytalanságnak, amelyből legkönnyebben támadnak a családi veszekedések.
Belátom, hogy így van. Nem kicsinylem, se nem nagyítom a gábli fontosságát (mert némely embernek a gábli csak fokozni szokta étvágyát az ebédhez), mások se veszíthetik el étvágyukat véglegesen, hogy megfeledkezzenek a déli harangszóról, azt csak úgy eresszék el a fülük mellett, mint akit a déli idő már nem érdekel. Nem kell két porciót enni, és töméntelen sört inni a gábli idején, mindjárt nincs semmi baj.
De hát éppen az jelenti a gábli veszedelmességét, hogy olyan időpontra esik, amikor az embernek legjobban esik az étel.
A közhasználati időbeosztás szerint a legtöbb percentje az embereknek körülbelül reggel hét óra felé kezd ébredezni, mozgolódni, a külső világ iránt érdeklődni. A hivatalok körülbelül nyolc óra után kezdődnek, éppen elegendő időnk van a felöltözködéshez, borotválkodáshoz, kávézáshoz, esetleg két tojáshoz, vajhoz, édességhez, teához, szalonnához, szalámihoz, sódarfaladékhoz, hirtelen sült kolbászhoz vagy az egy-két pohárka seprőpálinkához, tegnapi száraz zsemlyével, amely reggelinek ugyancsak nagy pártja van az országban.
Őszintén megvallva: nincsen olyan lehetetlenség, amelyet én ne ajánlanék reggelire. Még attól se ijednék meg, ha valaki fagyos töltött káposztát akarna enni, mert reggel a legfrissebb a gyomor. Csak figyeljük meg, hogyan pakolja befelé még a száraz zsemlyéket, estéről maradt kenyérdarabokat, sajtmaradékokat is, a máskor megvetett seprőpálinkának pedig evoét kiált.
Sajnos, a reggeli étkezés, amelynek oly nagy híve vagyok, mint valamely egészséges szektának: nem mindenhol vihető keresztül. A vendéglősök – a piacok, vásárok, vasúti pályaudvarok és hajókikötők541 környékét kivéve – mindenütt később kelnek. Láttam már olyan vendéglőt is, ahol kilenc órakor csapoltak. – Ezért csak menjünk nyugodtan a mindennapi dolgunkra a magunk két zsemlyéjével és kávécskájával, nemsokára kárpótolni fogjuk magunkat.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi