A KÍSÉRTET
A KÍSÉRTET
A babonás hit azt tartja, hogy a holtak, ha valamely munkájukat itt a földön nem fejezték be, vagy valakivel haragban voltak, akkor visszatérnek néha éjféltájban a sírból, de kakasszóra ismét vissza kell menniük. Rendszerint fehér lepelbe burkoltan szokták ijedős vénasszonyok őket látni, és hallják zörögni a csontokat. Legalább így mondják. Magyarországon némely városnak külön házi kísértete van. Így például Lőcsének a fehér asszony, akiről Jókai Mór regényt is írt.
Különben a hazajáró lélek minden nép babonájában feltalálható, csak a zsidónál hiányzik.
Újabban spiritiszta alapon szokták a babonás emberek a hazajáró lelkeket meginterjúvolni, ami nem egyéb a 19. század babonájánál.
Jegyzet
A kísértetekben csak az nem hisz, aki még nem látott kísértetet.
Én hallottam a kuvikot vén eperfákon megszólalni egy délelőttön, kutyánkat behúzott farokkal a kapu körül vonítani, mikor szegény apám haldokolt. Én láttam Misleyt, a szomszédot a kertek alatt járni, midőn már tíz esztendeje eltűnt, és az özvegye másodszor is férjhez ment. Ha nem is Misley volt az ősz ember, de nagyon hasonlított rá. Szakasztott úgy pipázott, rövid, apró pöffenetekben, mint a megboldogult.230
Jártam holdfényes éjjeleken a városon kívül, ahol tudvalevőleg a temetőből jövő halottak leüldögélnek az árok szélén, és térdeiket állukhoz húzva várják a kakasszót, amíg visszatérhetnek sírjukba. Hallottam sok-sok mesemondást kísértetekről, amelyeket bölcs öregasszonyok adtak elő, akik már lemondván a szerelemről, csupán betegségek gyógyításával, ifjak nevelésével foglalkoztak. Ültem csendes éjszakákon szobákban, amelyekben nagyokat roppantak a bútorok, midőn a kísértet ott járt-kelt, helyet foglalt a régi karosszékekben, hideg leheletére megborzongott a tűz a kályhában, a falióra kihagyott egyhangú tiktakolásában, az ablakon koppant valami, a padláson lánccsörgetés hallatszott, a szekrényben megmozdultak az ócska ruhák, a pincében legurult ászokfáiról egy régi hordó, a szél bedúdolt a kéményen, az ajtózár pattant, régi könyvek leestek a polcról, és bizonyos helyen felnyíltak, a függöny lengett, és a holdvilágos udvaron végigment egy árnyék, amire a kutyák veszettül ugattak. Hallottam a keresztútnál éjfélkor fütyülőt, mintha gyűrűs zsidó közeledne, hallottam mozdulatlan pusztai kutakat megcsobbanni, láttam kiivott vizespalackot, amely este telve volt. Hallottam, hogy pásztorok tüzénél őszi éjszakákon néha helyet kér egy öregember, aki hajnal előtt úgy eltűnik, mint a köd. Láttam andalgó macskát hirtelen elmenekülni a háztetőről, cincogó egeret lyukába bújni, hegedülő tücsköt hallottam hirtelen elhallgatni az éjféli csöndben. És láttam álló vízen megjelenő és elmúló árnyékokat, amelyeknek eredetét nem tudni. Gyermekkoromban öreg udvarházban laktam, és öregedő éveimben ugyancsak egy vén udvarházban ütöttem fel tanyámat, ahol a szél zúgása, jajgatása, mesemondása emberi nyelven hallatszik, a holdvilág a fák hegyére telepedik, ködbe borul a folyó, messze eltávolodik Buda, éjfél van, a kísértet végigmegy a szigeten…
Vajon csakugyan örökre meghalnak a holtak?
