ÚTONJÁRÓK
ÚTONJÁRÓK
A babonás nép különösen szereti a fantáziáját borzasztó és megfoghatatlan dolgokkal foglalkoztatni. A népmesék legtöbbje teli van rémes szörnyekkel, kísértetekkel, járkáló, sírjukból kikelt holtakkal és elátkozott hercegekkel. Csupa olyan alak, akivel még senki sem találkozott, és nincs olyan, aki meg tudná mondani, hogy ki gondolta először őket.
Ilyen mesés alak az Útonjáró. Rendesen egy csontig aszott vén koldus, akire aztán ráfogják, hogy már egyszer el volt temetve. Az ilyet aztán üldözik, elzárják előtte erszényüket, hogy a szegény ördög tényleg hamarosan a sírba kerül.
Útonjáróknak azért nevezték el ezeket a szerencsétleneket, mert senki se látja őket pihenni, folyton járnak faluról falura, és a babona szerint, ahol megpihennek, ott meghal valaki.
Jegyzet
Aki sokat utazik kocsin vagy gyalogszerrel, az már találkozott vele. Vannak olyan emberek, akik valamely titokzatos, érthetetlen okból nem tudnak egy helyben megmaradni, hanem egész életükben ide-oda vándorolnak; mennek, anélkül hogy valaki hívná őket, beállítanak falvakba és városokba, ahol senkit sem ismernek, barangolnak országutakon, amelyeken azelőtt sohasem jártak, meghúzódnak konyhákban, istállókban, csűrökben, ahol a napszállat éri őket. Látni őket kukoricások mellett heverészni, gödrökben tanyázni, vándorcigányok közelében üldögélni, mindig menni északról délnek, keletről nyugatnak. Az ő lábuknak nincs semmi se messzire, az ő gondolatvilágukban a legmesszebb városok egymás közelébe kerülnek. Nem felejtik el, ha valahol jól bántak velük, viszont a rossz bánásmódot is megjegyzik. Emlékeznek az ebekre, amelyek megugatták őket, a haragos hajdúkra, akik reájuk förmedtek, falusi kóterekre, amelyből a holdat nézegették. Útközben, bolyongásaikban felszednek mindenféle babonaságot, amelyet alkalomadtán egy falat kenyérért vagy egy jó235 szóért továbbadnak. Tudnak mindent gyógyítani, és ezerféle hazugság, mesemondás, nóta van a tarisznyájukban. Olykor mulatságos emberek, hogy napestig el lehet hallgatni őket útszéli csárdákban vagy a szekér kasfarában, ahová útközben felkéredzkedtek. Máskor ok nélkül megszöknek a napszámból, amellyel a jószívű gazda megkínálja őket. Nem tudják, hol születtek, hány esztendősek, megszokták a rabbilincset, mint az esős időt. Éjszaka, midőn a kutyák veszettül ugatnak, elmegy az útonjáró a falu alatt. És ha véletlenül még fiatal a legény, néha egy lányszívet is cipel a tarisznyájában.
