2
2
Szerda volt, és a „bárónő” valóban megérkezett.
Az államfogoly látogatási órája arra az alkonyati órára volt kitűzve, amikor még hivatalosan nem szoktak lámpát gyújtani a m. kir. fogházakban. A társalgószobában, ahol az öreg őrmester magukra hagyta Kundot és a bárónőt: akár egy tucatnyi miatyánkot el lehetett volna mondani az idő alatt, míg a fogoly és vendége négyszemközt voltak. A bárónő átadta a cigarettás csomagot, amelyet magával hozott, aztán így szólt:
– Mához egy hétre András napját tartjuk „Orleán”-ban. Magának ezen az András-napon okvetlenül meg kell jelenni, ha törik-szakad.
Kubinyi Kund meglepetten nézett látogatójára.
– Én fogoly vagyok. Fogoly vagyok még másfél esztendeig.
„Orleán bárónő” elnevette magát, mint általában a „bárónők” a múlt század vége felé többnyire csak könnyedén nevettek az életproblémákon.
– „Orleánba” eljönni András napjára nem lehet olyan nagy feladat önre nézve, aki a múlt hét egyik éjszakáján a helybeli „Kúria” fogadóban kardpárbajt vívott a táncteremben. Szerencsére ellenfele lett a vesztes a párviadalban, és őt vitték haza lepedőben, nem pedig önt ide a fogházba.
– Bárónő, úgy látszik, többet tud, mint hittem volna. Ám az éjjeli találkozás a börtön falain kívül elkerülhetetlen volt, mert ellenfelem éppen akkor hagyta el a fogházat, elhalasztani a köztünk fennforgó ügy elintézését tovább nem lehetett. Nem hinném, hogy András napja elég nyomós ok volna igazgatóm előtt.
– A mi családunkban száz esztendők óta minden elsőszülött fiút Andrásnak kereszteltek. Egy valódi „Orleán” nem is lehetett más, mint András. Pest megyében mindenki tudja, hogy a mi családunkban András napja nagyobb ünnep még a karácsonynál is. Ha valaha tisztelte bennem családi származásomat: nem maradhat távol az ünnepélytől558 – mond a bárónő, és szavaiból érzett, hogy ebben az ügyben kifogást emelni csak balgatagság volna.
Miután Kubinyi Kund nem akarta a bárónő érzékenységét megsérteni: ugyancsak hallgatott. A bárónő a hallgatást beleegyezésnek vette, és míg vörös kutyabőr kesztyűit húzogatta: megenyhült hangon így folytatta:
– És hogy gondja ne legyen az utazással: kedvenc paripámat, Miczkót adom rendelkezésére. Miczkó lovászommal együtt a Kúria-fogadó istállójában fog önre várakozni a kellő időben.
A miatyánkoknak vége lett, az államfogház őrmestere kopogtatott a lefüggönyözött üvegajtón, még egy kézszorítás és még egy szempillantás. Az öreg őrmesterek már tudják a módját, hogyan előzzék meg a búcsúzkodásnál szokásos könnyeket.
– A tekintetes államfogoly urat a választmányi gyűlésre kéretik – jelentette az őrmester, és ha még oly érzékeny lett volna a búcsúzkodás: e férfias elfoglaltság miatt abba kellett hagyni.
