1
1
Pest megyében esik az eső – lehet, hogy még másfelé is esik, de az idevalósiaknál az most nem sokat jelent –, pénteki nap van, sáros, barátságtalan féltavasz, mint akár a „Kis negyvennyolc”: se hideg, se meleg, a sarokban álló vaskályha alsó ajtaján ugyan „világít” a tűzláng a vedlett, ritkán porolt, de már szolgabírói irodát is szolgált és régi betyárokat is látott szőnyegre, de az ember nem érti meg a tűz jeladásait, mint ahogy nem értené meg azt a nyelvet sem, amellyel a kúria nagyszobájában valaha a betyárokat vallatták. A házigazda pipafüstjébe omladozva mondja:
– Podmaniczky Frigyes volt az utolsó úri betyár ezen a tájon. Nagy huncut volt, akármilyen lutheránus arcokat vág most az öreg Pesten, ahol hallomásom szerint felcsapott Zeitungschreibernek. Az újságokba írogat, ahelyett hogy itt az agarászbálokat rendezné. A múltkor azt írta a Fővárosi Lapok-ban, hogy azóta nincs semmi baja a szerelemmel, mióta regényíró lett, mert a regényíró amúgy is el van készülve, jó előre, minden csalódásra.
– Majd móresre tanítja Bajza Lenke őnagysága Frigyes úrfit, ha kezébe kerül a Fővárosi Lapok – felelt a vendég, aki ilyen esős, kutyának való pénteki napon mindenütt kedves a világon: a cinkotai kántor volt őkegyelme, azért jött, hogy segítsen a házigazdának a sáros kutyák szagolgatásában, amelyek régi szokás szerint ki- és bejártak a kancelláriába, mióta az alkotmányos világ elmúlott. De a kutyák sem állhatták sokáig a kántor csizmáját, amely topogva, nyugtalankodva várta az alkonyatot, amikor a házigazda odaveti neki a hálókabátjából a pincekulcsot. „Eredj már, hozzál egy kis bort!” Ebben a kúriában ugyanis besötétedés felé szabad inni, mert Pest megyében csak az öreg Pólya bácsi az egyetlen, akivel ebéd után a mennybéli szentek se beszélhetnek többet. „Eleget vártalak benneteket déli harangszóig – felelt Pólya bácsi, és az ügyes-bajos embereket kirugdossa a kancelláriából. – Gyertek holnap reggel.”
De Cinkotán besötétedésig vártak a borivással, igaz, hogy az ilyen féltéli napon a jóságos eső segítségével már három órakor felásíthat az unatkozó házigazda:166
– Hál’ istennek, megint elmúlt egy nap, hogy háborgatott volna valaki.
És a nagyszobából az udvaron unatkozó kópéknak, vizsláknak coki, csak a kántor térül-fordul fáradhatatlanul a vastag cserépkorsóval, hogy a fűtött szobában pincehidegségét megtartsa a homoki bor, amely nagyon szeretne télen melegedni, ha időt adna erre a kántor.
