Budapest vőlegénye

Full text search

Budapest vőlegénye
Miért írtam regényt Podmaniczky Frigyesről?
Elég volt a háború regényeiből; elegendő álmatlanságot okoztak már azoknak, akik a háborút a távolból nézhették, vagy pedig utóbb születvén: abban részt nem vehettek. Akik igazándiban végigszenvedték a háborút, a háborús regények igazi hősei: amúgy se olvasnak soha hőstetteikről. Részben azért se, mert ott maradtak a földbe ásva vagy temetetlenül valamely regényfejezet végén. Másrészt, ha épkézláb hazavergődtek a világ megpróbáltatásának hosszú éveiből, itthon sürgősebb dolguk akadt, mert a hazai romokat kellett felépíteni. Most már azt hiszem, hogy nem egészen az a tennivalója az írónak, hogy a vissza nem térő halottak felett keseregjen, mert hőstetteiket, önkéntes és magyaroknál manapság mind érthetetlenebb célú halálukat amúgy se érti meg hovatovább az új nemzedék.
A szörnyűségek kormos, földig égett háborúságából menjünk tehát más tájak felé is. Induljunk el a nagyszerű diadallal is kecsegtető alkotások útjára. És ezért nézzük, hogyan alkottak őseink, amikor a béke gyümölcsöző napjai ragyogtak, és ragyogva követték egymást Magyarország égboltozatán.
Podmaniczky Frigyes, akit új regényem hősének választottam, alkotott. Fiatal éveiben azoknak a csoportjában állongott, akik Széchenyi István gróf mindennapi előadásait hallgatták a csillár alatt a Nemzeti Kaszinó nagytermében. Nem kellett szégyenkeznie hallgatása miatt, mert ugyancsak a némaság sorsára volt kárhoztatva Nyári Pál, az idősb (akkor még fiatal) Andrássy Gyula, sőt maga József nádorispán is, ha Széchenyi beszélt. Egy Kossuthnak kellett jönni a honfoglalók északkeleti tájáról, hogy Széchenyit elhallgattassa, felülmúlja. Podmaniczky Széchenyi korában nem tehetett semmit. Szolgált.247
Férfiéveiben Kossuth Lajos felhívására fegyvert fogott ő is, és a betegeskedő báró nagyobb dicsőséggel, hazafiasabb kötelességtudással szolgálta végig a szabadságharcot a világosi napig, mint bárki hinné, aki későbben évtizedekig csak abból akart megélni, hogy honvédnek sorozták be Kossuth katonái közé. A bárót büntetésből elvitték az osztrák hadseregbe, Innsbruckba, és huszárkapitányi honvédruha helyett közlegényi ruhát rántottak rá, s dragonyostisztek lovait vakartatták vele a kaszárnyában két esztendőn át. Holott az édesanyja révén az akkori szász királlyal is rokonságban volt. Mégiscsak Szapáry Eliz grófnőnek kellett megérkezni a milánói postakocsival, hogy Frigyes báró a lóistállóból hazamehessen Magyarországra boldogtalan remetének. Több mint tíz esztendeig „szolgált” vagy „remetéskedett”.
Ismét csaknem egy évtized múlik el életéből, amikor Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, I. Ferenc Józsefnek gibicel – míg id. Andrássy Gyula az asztalhoz ülteti, de kapitányi ruhába öltözteti. De mi lehetett ott továbbá Gibic báró a hadászat terén, amikor az „öreg” József főherceg veszi át a honvédség főparancsnokságát? Szolgált, de legalább panasz nélkül múlnak felette az évek.
Megalkotta az évtizedekig uralkodó szabadelvű pártot. És amikor készen volt vele, akkor leült mellé, mögé hangtalanul gibicelni, „szolgálni”. – S a végzet szerint Tisza Kálmánnak kellett jönni, hogy azok az évtizedek elkezdődjenek Podmaniczky Frigyes életében amikor élete végéig ugyan „szolgálatban” maradhatott, de alkothatott is. Megépítette a Sugár útból az Andrássy utat; megcsinálta és vezette a Magyar kir. Operaházat azon a helyen, ahol az ő férfikorában még sással benőtt mocsarat látott. Felépítette az új Budapestet, amelynek széppé, naggyá, gyönyörűvé való fejlesztését akkor is legnagyobbrészt a szerényen háttérben maradó Podmaniczky Frigyes bárónak köszönhetjük, ha a főváros nem is róla, hanem telkeket adományozó László rokonáról nevezi el a mai Podmaniczky utcát.
Főbb vonásaiban ez volt Podmaniczky Frigyes külső élete, akiről idáig furcsa nadrágja miatt legfeljebb annyit tudhat a mai nemzedék, hogy kockás ruhájában mindig az élclapokban szerepelt. Kánikulában is azt hangsúlyozta, hogy legjobb Budapesten nyaralni. Agglegény volt, bár248 csaknem minden korbeli úrnőt ismert Magyarországon, a legszebb hercegnőktől kezdve a balerinanövendékekig, de mindig tisztes távolban maradt tőlük… Feljegyzései szerint háromezernél több képviselőnek adott pénzt a szabadelvű párt pénztárából a mandátum megszerzéséhez, és ő mindvégig a szegény emberek közé tartozott Pesten, aki regényeket is írt a könyvkiadóknak és beszélyeket a lapszerkesztőknek az akkor dívó ötforintnyi írói honoráriumért. – Nevezték már az „utolsó lovagnak”, a „legnagyobb bolondnak”, a „legjobb szívű magyar úriembernek”, aki a családi vagyonán kívül mindenét, jövedelmét, munkáját a haza érdekeinek „Budapest szerelmének” áldozta fel.
… Mikor én megismerkedtem vele, passziója az volt, hogy egy üveg ásványvíz mellett bóbiskolt a Pannónia fogadó vendéglőjében, egymagában egy sarokasztalnál. Délután, az üres étteremben. Csak egy öreg pincér maradt ott naponta az öreg kegyelmes úr mellett, hogy majd felöltőjét rásegítse, ha végleg eltávozik a földi vendégfogadóból.
Mondd, mélyen tisztelt Szerkesztő Barátom, vajon nem érdemelte meg ez a nagy értékű ismerősöm, hogy most, mikor kezdek magamra maradni: regényt írjak róla?
A Reggel, 1930. május 4.
Krúdy Gyula

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi