2
2
Akkoriban a helyőrség és a hadtest parancsnoka egy Saint-Quentin gróf volt cs. kir. altábornagyi rangban Fehérvárott; őfelsége aranykulacsosa és egyéb kitüntetéseknek a tulajdonosa.
Neki csak annyi szerepe van ebben a történetben, hogy az a bizonyos báróné, akit „Fekete szivarú Szeszics”-nek neveztek, az ő pártfogását, illetőleg atyafiságát élvezte, amikor Fehérvárott vadászebeivel, hátaslovaival, lovászlegényeivel, dohányzókészleteivel, szarvasbőr nadrágjaival, lovaglócsizmáival, tollas fövegeivel megtelepedett, és férfi módján kezdett viselkedni. Sohase tudtam rájönni, hogy a „Szeszics” név tulajdonképpen miféle tartozéka a bárónénak. Azt hiszem, hogy csak amolyan „Spitznáméja” volt, mint az arisztokrata körökben szokott előfordulni, amidőn az ifjúkori becézgető név elkíséri tulajdonosát végig az életen.
Szeszics férfiruhában, többnyire jó szabású lovaglócsizmában, vadászzekében vagy ujjasban, rövidre nyírt hajfrizurával járt-kelt a városban, a „Magyar király”-nál, a cukrászdában, és alt hangján végigudvarolta az összes fehérvári dámákat. Virágbukétákat küldött, páholyt bérelt a színházba, nőies meglepetésekről gondoskodott, éji zenét rendezett, miközben egy rinocéroszostor volt minden védelme. De megállta helyét férfitársaságban is, mert Saint-Quentin lovastisztjeivel együtt vett részt a vadászversenyeken, a balatoni lóúsztatásokban és más mulatságokban, amellyel a vidéken állomásozó lovasezredek tisztjei agyoncsapják az időt. Mondják, hogy akadtak volna rajongói, „liebhaberei” a gavallérok között a különös dámának, de mindenről lehetett vele beszélni, csak a férfi és nő között szokásos szerelemről nem. Igen csúnyák lettek egyébként barátságos szemei, ha egy-egy tapasztalatlan huszár megkísérelte azt az akadályt venni, amely Szeszicset a szerelemtől elválasztotta.108
Egyébként nem is lett volna semmi baj Szesziccsel, mert jövedelmi forrásai teljesen rendben voltak, az a csukaképű morva vadász, aki a bevásárlásait végezte, készpénzzel fizetett fűszeresnél, mészárosnál, patikusnál, állatorvosnál, mert Szeszics abban nem tudott felejteni arisztokrata asszonyiságából, hogy pénzt vett volna kezébe. Nem alkudott másra, mint lóra, de arra aztán úgy, hogy minden korabeli úri lócsiszárt lefőzött, még a lovastiszteket is, akiknek egyik kereseti forrásuk volt a lókereskedelem.
Sohasem történik nagyobb veszedelem a Fekete szivarú Szesziccsel (az utcán tudniillik szivarozott, míg otthoni ablakából kilógatta csibukját), ha egyszer az nem jut eszébe, hogy beiratkozzon a székesfehérvári Nemzeti Kaszinóba, amelynek tagjai között öt Batthyány gróf, Cziráky és Zichy grófok mellett a dunántúli főpapság és természetszerűleg őfensége tisztjei is helyet foglaltak. Egy Zichy gróf – Eduárd gróf – szerepelt egyiknek a három igazgató: Haáder Pál polgármester és Fiáth báró főispán mellett. Eduárd grófra hárul a nehéz feladat, hogy közölje Szesziccsel az alapszabályoknak azt a pontját, amely szerint nő nem lehet a Kaszinó tagja.
– No hát én majd átugratok Achillesemmel a Kaszinó tekeasztalán – felelt Szeszics, amikor az aranykulcsos Eduárd gróf fogaton és kamarási frakkban vizitet tett nála. Tudniillik Achillesnek hívták a báróné kedvenc hátaslovát.
