1
1
„A nők örök bolygója, a szépnem tántoríthatatlan lovagja”, aki két császárt látott uralkodni, és mindazokkal a hölgyekkel szerencsés volt ismeretségben lehetni, akik két császárság és két királyság alatt szerepet játszottak a legmagasabb társaságban, a sport, a zene és a tánc mívelésén kívül lehetőleg a honleányi erényeket is gyakorolták… Tehát Podmaniczky Frigyes, aki a 19. században már V. Ferdinánd előtt táncoltatta az udvarhölgyeket, Ferenc József szeme láttára pedig felnevelte azt a balerinakertet, amelynek megelevenedett virágszálai annyiszor lejtették a Bécsi keringő című táncjáték figuráit, aki a nővilág tetszésnyilvánításának elérhetése szempontjából forgatta a grófnékat kossuthkának nevezett kabátkában, mikor a csárdást (Széchenyi Istvánnal együtt)220 divatba hozta: kísérte a kopófalka mögött vörös frakkban a Pest megyei menyecskéket, a homoki arisztokrácia hölgyeit, mert a róka után való nyargalás megállította az idő múlását; verbunkot lejtett a Váci utcában a Károlyi István gróf alapította huszárezred főhadnagyi ruhájában, amikor kiütött a szabadság, és a pesti korzó hölgyei (a nemrégen használt cotillonjelvények helyett) kokárdákat tűztek a főhadnagyok mellére; a zongora mellett ült Erkel karmesterrel, amikor az általa felépített Operaház dalénekesnőit kellett összeválogatni, és úgy a szóló-, mint a karénekesnőknél figyelembe kellett venni a jelentkezők honosságát, pesti meg külföldi származását, ami szinte emberfölötti feladatnak látszott a külföldi operák színrehozatalánál; és későbben is, amikor már mint őfelsége valóságos belső titkos tanácsosa és a szabadelvű párt elnöke tisztes állásába jutván, látszólag mentesítve lett attól, hogy mindig csak az életkörülmények folytán körülötte zsongó hölgyek szeszélyeit, hangulatait, jókedveit vagy betegségeit tartsa számon, akár memóriából, akár pedig pontosan vezetett noteszkönyvecskéjéből (mint például operaházi intendáns korában), mondom, még e lehiggadást, bölcsességet és bizonyos komóciót jelentő állásában is megmaradt annak, akinek született: a nővilág lelkes imádójának. Ekkor leginkább egy Fehérné nevű asszonysággal voltak „kisebb összejövetelei”, nem is egészen életbe vágónak látszó „afférjei”, senkinek el nem mondható randevújai, amelyek Podmaniczky Frigyes életét, gondolatkörét éppen úgy foglalkoztatták, mintha soha életében nem tapasztalta volna, hogy a nők mily különbözők a férfiaktól. A női ismeretségek terén sohase lehet elég gyakorlata egyetlen férfinak sem, bármily változatos múltra tekinthetne vissza. Podmaniczky Frigyes tehát Fehérné miatt való „nyugtalanságaiban” hiába idézte meg lelki szemei elé múltjának emlékezetes nőalakjait, akiknek gondolatából tanácsot és útbaigazítást kért volna Fehérnéhez. Fehérné rejtély volt: mint minden nő, amíg el nem következik az a pillanat, amelyben kedve kerekedik megismertetni önmagát.
A régi csárdástáncosnők, a grófnők, a falka lovagnői, a Pest megyei asszonyságok, a szerződésük lejártával ismeretlenségbe távozott koloratúr énekesnők csak szomorúan nézegettek vissza a régi ábrándokból a Fehérné rejtelmeivel küzdő Frigyesünkre. Példával nem tudtak szolgálni.221
