Bodega
Bodega
Nemcsak kenyérrel élt az ember, ámbátor a fehér cipót, amelyet lacipecsenyével lehetett kapni a vásárokon, halála napjáig nem felejti el, aki kóstolta: ugyanígy az emlékben él tovább a sósperec, amely ropogott a déli sernél, valamint a különböző zsemlyék, a császár, a vajas, a vizes, amelyek mind az ember szolgálatára voltak; és a kenyérnek keménymagos illata volt.
A leveles csárdán, a duttyánon kívül olykor az úgynevezett bodegákat is felkereste a férfinép, ahol fehér kötényes, kívánatos fehérszemélyek mosollyal fogadták a vendégeket, és a hátulsó kis szobába tessékelték. Hívták az ilyen helyet ízelítőnek is, falatozónak is; a mostani fővárosi büfék szomorú, szegényes maradékai a régi dús bodegának.
A bolt-előrészekben szétnézett a vendég, és mindent felhalmozva talált ott, ami „szem-szájnak ingere”.
Jégen várta az osztriga, hogy feltörjék házikóját, miközben a citrom cseppent, és a vajaskenyér-szelet fehérlett. De ott pirult a mindenféle ínycsiklandozó dolgokkal töltött tengeri rák, a különböző mártások alig várták, hogy leönthessék. Voltak csigák, amelyeket egyszerre lehetett lenyelni, és dobozaikban a rákok a táncosnőket, a balett ifjú hölgyeit juttatták az ember eszébe, mert a régi világban a táncosnők vacsorája rákkal kezdődött, amint Catulle Mendčs elbeszéléseiből tudjuk.
Nagyon régi lehet az az adoma, amelyben a vidéki ember a fogaival akarta feltörni az osztriga kagylóját. A legkisebb magyar városban is volt delikáteszkereskedés, amelynek tengerentúli kincseit mindenki olcsó pénzért megismerhette. Ámde a fűszeresboltokban is többféle hal várta a vevőt, mint amennyinek manapság a nevét tudjuk. Edényeikben hagymasalátái alatt savanyodtak az angolnák és a különböző heringek. A keleti-tengeriből a tejest kedvelik a vevők, míg a456 kisebb fajta halak közül mindegyik megteszi a magáét. A füstölt, a pácolt, a tekercsbe kötött. A francia szardínia, amely néha meglepően nagy és ízletes, ha Cannon úr cégérét viseli; az olajos pisztráng, de még az úgynevezett ringli is csak étvágyat fokoz. A különböző kaviárok, a nagyszemű orsovai, a szürkésbarna amszterdami, az orosz-ázsiai folyókból való ikrák néhány hatosért megszerezhetők s elfogyaszthatok a bodegában. De ez még mindig csak eleje az étkezésnek. Hol vannak még a többi gyönyörök, amelyek a kis szoba vendégét olcsó pénzért elmulattatják.
Így: a lúd- és vadpástétom, a hideg vesepecsenyék, angol és debreceni szalonnák, kassai, prágai és magyar sódarok, amelyek oly ízletesek voltak, mint az ifjúság. Kassán, kora nyári reggeleken a Tátra-vonat utasait két hatosért várta egy tányér tormás sódar, Prágából vagonszámra jött rózsaszínű kis malacsonkát vett minden okos ember, de a csülkök, sonkacsontok, sonkaszalonnák is jó táplálékul szolgáltak a vékony erszényűeknek. Ott voltak a nyári és téli szalámik, amelyek ízletesség dolgában felülmúlták a mortadellát vagy a veronai nagy szalámit. Kolbászok, szafaládék, csontos sertéshúsok, tormás malacaprólékok, körmök, fülek, meleg oldalasok inkább a szegényebb néposztály számára voltak a hentesboltokban. Míg a tejen hizlalt stájer kappanok, az Andrássy úti boltos híres libái, a hideg kacsacombok, a tarka fácánok, kövér fürjek, ínyenc fajdok, foglyok és galambok már akkor is az arany szolgálatában állottak. De nem kellett mindenkinek a fecskefészek-leves vagy a szalonka guanója. Úgy is lehetett élni Magyarországon, hogy egy forintot költött el a gavallér a hentesboltban vagy a bodegában, és pompás, egészséges eledeleket kapott. A párizsi ecettel és hagymával, a rántott szafaládé, a tojásételeknek sokfélesége, a sajtoknak, túróknak eldorádója, a kitűnő cukrászsütemények, kék dobozba préselt fügék, jószagú narancsok, szőlők, almák mindenkinek pótolták a kocsmai étlapot. Az agglegény gondtalanul sétált vacsorája felől, bizonyos volt benne, hogy néhány hatosért bármely boltban megszerezheti. A kereskedő mosolygott, ha beléptél hozzá. Tiszta, fiatal nők, kívánatos menyecskék pakolták a kis csomagot, és hosszú alászolgáját mondott a személyzet.
Ha vacsora után történetesen a sert kedvelted, válogathattál márciusi, udvari, kiviteli serekben, amelyek palackban és hordóban voltak kaphatók. De volt raktáron pilseni, bajor és spatenbräu sörük.457
Ihattál fekete angol sört vagy édeskés münchenit tavasszal, a barátok főztjéből. Raktáron álltak a borok a kereskedőknél; spanyol, francia, német, magyar palackok kacsingattak rád a polcokról. Pipázhattál szűzdohányt, havannaszivart, egyiptomi cigarettát, virzsíniát, médiát, ami éppen eszedbe jutott. És ha mégis meguntad az életedet, olcsó pénzen vehettél egy revolvert.
A régi Pest, a háború előtti Pest, amelyre manapság már majdnem úgy emlékezünk, mint a negyvenes évekbeli fővárosra, amikor még megélt a szegény tanuló, lateiner, hivatalnok, tanár, skribler a maga szegénységéből, telve volt olcsó és jóízű kocsmákkal és boltokkal. A belváros, a serházak és kiskocsmák negyede, minden jóval megtraktálta az esti sétálgatót. A Kis piszkos, a Mátyás, az Apostolok, a Zenélő, a Svetz, Kriszt Feri és ki tudná elsorolni valamennyit, kitűnő söröket és borokat mértek, valamint pompás vacsorával is szolgáltak. De nem járt rosszul a józsefvárosi polgár sem, hol minden utcasarkon kedélyes borház várt. Az egykori Budáról, az ottani kocsmákról tán nem is lehet egy szuszra elmondani mindazt, ami az olvasó és író szívét nyomja.
(1917)458
