A kéményseprőhöz

Full text search

A kéményseprőhöz
A péntek a kéményseprő napja. Pénteki ember ő, aki böjtös napokon szokott a zsíros kürtőkben dolgozni; kidugja fejét a hideg kémények száján, hogy megnézze, mit ebédelnek a szomszéd udvarban; a pénteki széllel jön elő fekete ruhájában a népmeséből, és amikor elmegy, fellobbanhat a piros tűz a kenyér sütéséhez. Ámde nagyhétben mindennap jöhet a kéményseprő, sehol sem tüzesek a kürtők a nehéz, vastag, koncos levesektől, sem a zsíros, olvadozó lúdpecsenyéktől, sem a magyaroknak egyéb kedvenc eledeleitől. Csak egy kis füst fodrozódik a spenót felett, csak halkan rotyog a rántott leves… Böjtös Magyarország! Azt mondják, mostanában tovább szolgálnak a kéményseprők seprői, mert kevésbé zsírosak a kémények a magyar házakban.
 
Ugyancsak a kedves fekete embernek a vidám köszönése jelenti e napokban azt a hagyományos nagytakarítást, amely országszerte megindul a házakban és az emberekben. A böjti szél mindenütt nyitva találja az ablakokat, hogy kifújja a szobákból a télről ott rekedt aggodalmas gőzöket, kiszellőztesse a betegek nyögésétől fülledt bolthajtásokat, felrepítse a túzokgondban mególmosodott lelkeket. Megmozdulnak helyükről olyan öreg szekrények, amelyek utoljára akkor jártak, amikor a dajkamesék hangzottak körülöttünk. A kopott családi képek, amelyek a falakon már legfeljebb akkor bólongattak, ha az asztal körüli lakodalomban vagy torban valakinek eszébe jutott poharat emelni a régi emberek emlékezetére: most olyan fürgén lépnek le helyükről, mintha ők is éreznék a tavaszt. Vén komódok, amelyek emberöltőkön át gyűjtötték fiókjaikba az elhasznált gyászruhákat, a lerongyolt báli szoknyákat, angyalnak távozott kis gyermekek cipőcskéit:160 a vén komódok szégyenkezve vallják be, hogy hátuk mögött rejtőzött a zörgő egérlyuk.
Böjti nagytakarítás idején mennek ki az udvarra a bánatos arcok mutogatásától félig megvakult tükrök, hogy megnézzék ők is, milyen odakint a tavasz. A szomorú levélhordó léptei alatt megkopott szőnyegek, a messzi világot elfödő függönyök, az indulatos döngetéstől vagy a gondba borulástól meggörnyedt asztalok, a székek, amelyekre kétségbeesetten, halálos kimerültséggel roskadt le a gazda, amikor otthonába tért. Vén ember fogaként ingadozó, de konok természetű, kampós szegek a falakból ilyenkor kirepülnek; öreg huszár lovához hasonlatosan sovány gyúródeszkák megtisztálkodnak; a ráncos homlokú ablakok megifjodnak; a keszeg kanál, a csorba pohár, a tompa kés mind készülődik a tavaszra, amikor elkövetkezik a hosszú péntek ideje, amely után a feltámadás ünnepe kitárt karral mosolyog.
 
És az emberek is, házikóik és bútoraik példájára ráhallgatnak a kalendáriomi kéményseprő köszöntésére, és igyekeznek rendet csinálni odabent a lélek kamrájában, ahol gondolataikat, érzéseiket tartogatják. Sok limlom, rozsdás szeg, gyűlölködő, kimarjult penge, ereje vesztett kalapács, régi rongy gyülekezik össze az idők folyamán abban a kamrában, amit az ember magával hordoz. Nem árt a nagytakarítás sem a padláson, sem a pincében az élettelen tárgyak között, de mennyivel inkább szükséges a szellőzködés ott, ahol a szárnyas gondolatok lábába a gombák szoktak kapaszkodni, ahol a pókháló befedi az ablakot, bármennyire szeretne látni kifelé a lélek szeme.
Nemhiába nyílnak meg a templomok hajói, hogy az ájtatosság és könyörületesség fülein át meghallgassák a nagyheti litániákat. Az emberek megtisztálkodását hirdetik a bölcs papok a szószékről. Telve van jó tanáccsal, irgalmas útmutatással a gyönyörű, békességes források felé minden fohászkodás. A tavaszi kék délutánok megejtő hangulata a gyóntatós-székek mellé térdepelteti az öregeket és fiatalokat, hogy e kegyelmes zsámolyon lehulljanak a gyűlölködés hegyes karmai az ujjakról, madárpehelyként repüljenek el a lélek szárnyairól a bús nyomatékok, megkönnyebbüljön a nehéz szó, amikor az végre elhagyja bensőnket… Csak nézd meg a tegnapi lehorgasztott fejűeket, milyen sima homlokkal térnek vissza a templom mélyéből! Nézd meg a hályogos szemű botorkálókat, mily könnyedén veszik az utat,161 amikor megszabadultak vakságuktól! Nézd meg a bátortalanokat, a félénkeket, akik sokáig összeszorított szájjal álldogálnak az ajtó küszöbén, mily bizakodó, felvidámodott hangon éneklik a himnuszt, midőn bűneiktől megkönnyebbültek!
 
A pénteki kéményseprő szép szimbóluma lehet minden magyaroknak, akik füstben, zavarban, keserűségben nézik még a tavaszi napok közeledését is. Olyan ez az ország, mintha évek óta bokáig érő gizgazban, koromban járnánk. A kéményekből a krematórium sűrű, nehéz füstje omlik; a háztetők lyukasok, hogy minden bolond esőcsepp homlokon találja az embert; az udvarokat belepte a gaz, a folyondár. Csak jönne már a mesebeli ács, aki új zsindelyt szegez a tetőre – jöjjön a megtisztálkodó, irgalmas nagyhét, a magunkba szállottság halk órája, a magunkra eszmélés tündöklő pillanata!
(1923)162

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi