Klaránsz utazása

Full text search

Klaránsz utazása
A kisasszony oly szép volt, mint egy régi, nemes acélmetszet, és leginkább solymászó hercegnőhöz hasonlított. Egyetlen fehér kócsagtoll emelkedett ki selyemsipkájából, és a ruhája zöld bársonyból volt, mint a lovagnőké. Tündöklő, barna szemei nemes, vén tölgyek alatt elvonuló erdei forrás fényességéhez hasonlítottak, és bevilágították a kis vidéki cukrászboltot. A kisasszony teát ivott – cukor nélkül, mint a férfias ladyk, akiknek saját teaültetvényük van a brit gyarmatokon. Mézet evett, és a vidéki cukrászbolt egyetlen likőrösüvegéből finom pálinkát ivott.
Az üvegen tintával rajt az évszám: 1812. Isten tudja, hogyan került e ritka likőr a kis cukrászboltba, amelyet a solymásznő kedvéért a fehér hajú tulajdonos áhítattal fölbontott.
Délelőtt volt, s a cukrászboltban csupán a nyugalmazott tiszt olvasta a Pester Lloyd-ot. A szürke katona korántsem köhögött annyit, mint egyébkor, a legyek felé sem csapkodott csendes káromkodással az újságjával, meghatottan ült helyén az ablaknál, s a piros arcú, fehér kezű tulajdonossal váltott néha alattomos pillantást, amint az a függöny mögött megjelent.
– Kicsoda a nagyszerű idegen dáma?! – kérdezték szemükkel egymástól a solferinói ördöngös fickó és Lionetti úr, akinél hetykébben senki sem tudta fejére illeszteni a bársonysapkát.
A hölgy szakértelemmel kavargatta a teát, tündöklő tekintetével zavarba hozta a tisztet, tulajdonost, tán még a bécsi élclapot is, amelynek címképén piros trikós hölgy állott zöld napernyő alatt, s ez volt éppen a vicc.
Rövid idő múlva egy barna, kockás kabát imbolygott el a cukrászbolt ablakai előtt. Olyanforma kabát volt az, amilyenben a pesti színházban a vándorszínészt ábrázolják. A kabát gallérja föl volt gyűrve, és miután alaposan megfigyelte a cukrászbolt belsejét, az aranybetűs160 ajtón betolongott, és a kötött sapkát félméternyire húzta, amíg megszabadította tőle fejét, borotvált, rezes arc, s a hang oly édeskés, mint egy vén papé.
– Gyermekem, a direktor mindjárt itt lesz a próbáról – mondta a színész, és letelepedett az asztalhoz.
A színész megérkezése nem kellemes csalódást keltett a cukrászboltban, ahol némelyek már szívesen elhitték, hogy a kócsagtollas, előkelő hölgy átutazó osztrák főhercegasszony. A P. Ll. bosszúsan megzörrent, Lionetti úr hirtelen a madárkalitkánál talált elfoglaltságot, pedig csak néhanapján nézett a búskomor rigóra.
– Mit próbáltok? – kérdezte érdeklődve a hölgy.
– Valami új operett ez. Nekem nincs szerepem benne. Angol ostobaság. Ha vendéged lehetek egy pohár anizettre…
– Kedves Mályvai, maguk elzüllenek a vidéken. Kóstolja meg inkább ezt az ópálinkát. Anizettet csak a bakahadnagyok isznak a kávéházban – mondá a dáma.
Mályvai vállat vont.
– Iszunk mi néha törkölypálinkát is. Majd meglátod, Klári.
– Klaránsz, gyermekem. Matskaházi Klaránsz a nevem – mond a hölgy hevesen. – Nos, hogy megy nálatok?
– Sehogy, gyöngyvirágom – felelt a színész, és hosszasan krákogott a pálinka után. – A dráma éppen senkinek sem kell, üres a bódé, ha szalondarabot játszunk.
– Majd megváltozik a helyzet, kisapám. Befőzöm ezt a vidéki várost. Be én.
A komikus torz mosollyal bólintgatott, mintha igen mulatságos dolgot hallana.
– Csak főzd be, gyermekem. A társulat úgyis koplal karácsony óta.
A színésznő letette a poharat, amelyben olyan pirosan csillogott a szesz, mintha régi pápák vére volna. Az üvegen egy óapátság címere látszott.
– Mehettem volna a Nemzetihez, tudod, de mit csináltam volna ott? A vén színésznők minden valamirevaló darabot elvesznek a fiataloktól – mondá elbeszélő hangon Klaránsz, és rubintgyűrűjére nézett. – Én játszani akarok, amíg szép és fiatal vagyok, nem pedig a kelléktárban heverni. Drámát, sok drámát. Gyönyörű hősnőket… Mikorára tűzte ki a direktor Fedórá-t, amelyben bemutatkozni óhajtok?
A vénecske színész nevetett:161
– Nem szoktak nálunk előre kitűzni. Egy-két nap alatt elkészülünk minden darabra. Még az operetteket is kéz alatt tanuljuk. Ám itt jön Somhegyi, drága direktorunk.
Egy kövér, hódbundás és dupla cipőtalpú férfiú nyomult a cukrászboltba. Gyémántgyűrű volt a kezén, és a nyitva hagyott bundán vastag aranylánc csillogott elő.
– Isten hozott, Klári. Szép gyűrűd van. Ej, haj, jó dolguk van a pesti színésznőknek. És mézet eszel? Bezzeg, mi nem eszünk mézet – mondta mély, zsíros hangon, mintha a nyelvével érezte volna a rubintgyűrűt és a sárga mézet.
Klaránsz fölemelkedett, és nyerges lábát megmutatta a ruha prémjei alatt. Majd sarkon fordult, hogy tetőtől talpig láthassa a színigazgató. A direktor – bólintott a fejével.
– Becses kis kutya vagy, drágám. A primadonnánk már öreg, örökös fejgörcseit és utálatos szeszélyeit megunta az egész város. Te vagy a jövő csillaga. Klaránsz, fogadd hódolatomat.
Így szólt Somhegyi, a művésznő reggelijét gavallérosan kifizette, a karja alá vette a szende kezét, és halk, turbékoló hangon megjegyezte:
– Nem muszáj ám minden reggel mézet enni.
Szállást mentek keresni. A kis girbegurba utcákon bibliai bőséggel feküdt a sár. Deszkákon kellett átugrálni, és egy mérges kutya Klaránsz szoknyájához kapott.
– Istenem, hol járunk? – kérdezte a pesti színésznő.
Az igazgató megveregette a művésznő fehér kesztyűs kezét.
– Itt mindenki lámpással jár besötétedés után. Ez már így szokás, gyermekem.
– Erre, erre – szólalt meg hátul a komikus. – Itt lakott Fehérvölgyi kisasszony, a művésznő elődje.
Egy kutyaszorítóba kormányozta a vén színész a menetet, és hasadt végű mogyorófa pálcájával megveregette a lakáshirdető cédulát. Az udvaron szénásszekér állott, és a farakás félig bedőlt havas oldalával.
– Itt van a szobácska, angyalom – szólt Somhegyi.
Az udvar végén kis szoba állott, virágcserép volt az ablakban. A padlón eldobott cukorkapapirosok, üres kucséberdoboz és törött parfümösüveg, amelyre Blaha Lujza arcképe volt ragasztva. A viperaszemű parasztasszony a megvetés hangján tárgyalt a színészekkel.
– Téns’asszony, mi a csendet szeretjük éjszaka – mondta fenyegető hangon.162
Klaránsz elkeseredve nézett körül a kis szobában, amelynek sötét almáriomában mintha szegény, megölt színésznők hullái hevernének.
– Csak valaki fölsikálná legalább a szobát! – sóhajtotta kétségbeesve.
– Majd a kisasszony. Ez itt így szokás! – felelt nyomatékosan a háziasszony. – Én is dolgozom reggeltől estig. Nem érek rá az ilyesmire.
– Istenem – mondta Klaránsz.
A komikus a vasúthoz ment a poggyászért. A direktor levetette bundáját, és megsimogatta a Klaránsz kezét.
– Gyermekem, legyen teljes bizalommal hozzám. Mely szerepben óhajt föllépni először?
Fedórá-ban. Hisz megírtam.
Somhegyi legyintett.
– Az nem magának való. A társulat sem tudja. Mit szólna Eszmeráldához? Finom kis szerep. Ó, mi ismerjük jól a közönség ízlését. Bízza rám magát, kedvesem. Higgyél nekem, nagy művésznőt csinálok belőled. Csak bizalommal légy hozzám, gyermekem.
Kétszer-háromszor megcsókolta a színésznő kezét.
– Menjen a pokolba! – mondta Klaránsz szigorúan.
A direktornak sötétet villant a szeme.
– Te kis komisz! – mondta elkeseredve. – Most pedig fölsúrolhatod a szobát.
Klaránsz vidoran fölkacagott:
– Szívesebben, mint hogy a maga ostobaságait hallgassam.
Levetette a zöld bársonyköntöst, miután a direktor elvonult. A rubintgyűrűt a zálogházba küldte, miután megcsókolta. A kígyószemű parasztnő szívesen vette föl a nagykendőt, midőn a gyűrűt kezébe kapta.
Klaránsz vizet hozott a kútról, és letérdepelt a földre. Olykor sírt, máskor meg nevetett, amint a kis szobát fölsúrolta.
– Színészélet – mondta Matskaházi a komikusnak, amint az munka közben meglepte. – Mégis boldog vagyok, hogy színésznő vagyok.
A vén színész hamiskodva nevetett.
– Mindnyájan így beszéltek. Az első szerepet tudjátok legjobban. Jól játszol, gyermekem. És most gyere a szekérhez, mert a ládákat nem bírom egyedül cipelni.
(1913)163

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi