Telihold

Full text search

Telihold
…Ő egy sarokház mellett ment el éjszaka, amikor is megállott, a falhoz támaszkodott, és képzeletében felkereste a ház lakóit, belépkedett a jó szagú, bár alacsonyas szobákba, ahol tarka szőnyegeken, régi fotográfiák között, kis díványokon, zongora mellett két nő pendergette ábrándjait, mint fésülködés után ujjaik között a kihullott hajszálakat, csattogtatta jókedvét, mint a csíz a kalitkában, s találó elmésségeket mondott a kisvárosi emberekre, akik a ház előtt eljárogattak. (Estefelé a hordóhangú és kótyagos Sári úr vidította fel az utcát, mielőtt a tavaszi akácok végleg elszenderedtek volna illataikban, míg reggel Cinderi, a nyugalmazott őrnagy állongott meg a szellőzködő ablakoknál, és ráncba szedett homlokkal hallgatta meg a nők előadását az éj eseményeiről, álmairól, kísérteteiről; gyanakodva csóválta a fejét, ha a nők a Morgó-temető felől jövő idegenekkel álmodtak.) Ő – Pisztoly – csak éjszaka járt erre a „Kakukk” kocsmából jövet, midőn barátaival már meghányta-vetette a meggazdagodás minden lehetőségét, egyszer Amerikába készült, máskor öregemberek részére való megfiatalító szert talált fel – éjszaka, a hold a katolikusok tornya felett állott, ahonnan benézegetett az udvarokba, álmatlanokra, tolvajokra, szerencsétlenekre és Pisztolyra, aki a sok praktikus megbeszélés után azzal töltötte idejét, hogy a Ferenczi kisasszonyokról ábrándozzon éjnek éjszakán. A falnak vetette hátát, és gondolatban végigment a házon, mint egy láthatatlan szellem, lábujjhegyen hallgatta meg a kövér Anna álmában dadogott szavait, amelyeket ahhoz a kis feszülethez intézett, amely éjszakáinak védelmezője volt: a fekete, gyászos, kesergő Eleonóra sohasem felejthette elhalt szüleit, napestig velük foglalkozott, de hálókamrácskájában ő sem álmodik másról, amiről általában a nők szoktak, a láthatatlanná válott Pisztoly udvariasan ment el a női álmok ágya mellett.327
Ő abba a szobába szeretett belépni, ahová leffentyűs csizmában, bő utazóköpönyegben, az út porával hajában várják a postakocsival imént megérkezett ifjút, aki majd átveszi a tekintélyes Ferenczi-vagyon kezelését, feleségül veszi a leányokat, és egész nap pipát tisztíttat velük. Ebben a szobában ezüsttálcán álltak a poharak, a bőrös karosszékek még az öreg Ferenczi úr muskotálydohányának az illatát őrizgették, a gazdasági számadások mellé okuláré és tinta volt készítve, a csengettyű szalagja olyan széles volt, mint a papok stólája, kutyabőrös szitában a dohányt, pintes üvegben az altatóitalt állították este a medvebőrös ágy mellé, friss, sárga homokkal töltötték meg reggelenként a köpőládát, és csak köhinteni kellett, hogy sietve hozzák a kisasszonyok a lábmelegítőt, tűzhelyre állítsák azokat a finom leveseket, amelyeket három-négyféle húsból és csontból főztek, bőrbe kötött könyvekből felváltva olvassanak fel hosszadalmas regényeket, amelyeket Jósika Miklós írt, és délután tanácsadás végett elhívassák Lábainét, a legjobb orvost a vármegyében.
Egyszóval Pisztoly uraságra vágyott, miközben a holdba nézett, s nagyokat sóhajtott, mint szerelmes korában.
Ez az uraság is beköszöntött, amint az ember legtöbb vágyát eléri, ha soká él. A hordóhangú Sári úr és Cinderi, a penzionált katona egy éjjel váratlanul összebeszéltek a temető kapuja mellett, ahol hajdanában a leányszöktetéseket beszélték meg, helyet kerestek maguknak a sok esztendős avaron. Sári úr kelet felé helyezkedett el, amelyről a vándormadarak hozzák az őszi időt, míg Cinderi dél felé a mezőn, amerre egykor agarászott: olyan nyugalommal haltak meg, mintha legalábbis temetésrendezők lettek volna, akiknek mesterségük a halál. A telihold ezen az éjszakán a torony mellett állott, és nyugodtan nézte a kis porszemet, amely a városból felé szállott. Pisztoly az elárvult kisasszonyok segélyére sietett, Annának Sári úr hőstetteit, Eleonórának az őrnagy szívtelenségét magasztalta, és gyakran kijelentette, hogy nem hinné: ezeknek a férfiaknak akad párjuk. Reggelenkint a szellőzködő ablaknál igyekezett az őrnagy köhögését és hangját eltalálni, paprikás jókedvvel mesélt éji eseményeket, míg estefelé Sári uramat igyekezett pótolni: mindig megkérdezte a kövér Annától, hogy mi volt ebédre, s mi lesz vacsorára; csettintett a paszulynak, és olyan ártatlannak tettette magát, mint egy káposztafej. S mikor a kisasszonyok a hold elől bezárták az ablakaikat, leeresztették függönyeiket, Pisztoly sóhajtva búcsúzott,328 megjegyezvén, hogy ezen az éjszakán sem fog aludhatni, miután holdtöltekor valami kivonja őt az ágyból. „Nem csoda – felelt a kövér Anna –, hisz olyan egyedül van, mint az ujjam!”
Eközben Pisztoly táblákat csináltatott a tölgyfa keresztekre, amelyek alatt az udvarlók feküdtek. Kovácsolt vasból készült a tábla, és Pisztoly szerint ez azért volt szükséges, hogy negyven-ötven esztendő múlva ne dobálják az udvarlók csontjait az ismeretlen halottak csontkamrájába. A késő utókor tiszteletben tartja azokat, akiknek vastábla van a sírján, nem bánnak el velük, mint jöttmentekkel. S így ápolván az elhaltak iránt való kegyeletet, Pisztoly mind huzamosabb ideig állongott a sárga ház ablakánál – mióta a kisasszonyok árvák lettek, férfiemberrel csak az ablakon át beszéltek –, mindinkább bebizonyította, hogy az őrnagynak és Sári úrnak méltó utódja, bár múltja, gyanús múltja még nem felejtődött el a kisvárosi megbeszélésekben. Ámde az ügyes magaviseletnek megvolt az eredménye. Pisztoly csakhamar bejáratos lett a ház belsejébe, az ebédlőasztalnál felejtkezett, mikor már a kisasszonyok asztalt bontottak, lassú léptekkel meglátogatta a konyhát, és néhány recepttel szolgált, kiporolhatta az elhalt öregúr téli ruháit, bundáit, miután már őszies hidegséggel szikrázott a holdfény a toronytetőn. Egy borongós délután leballagott a pincébe, és szakértelemmel kopogtatta a hordókat, esős napon a padlást látogatta meg, egy szakajtónyi pókhálót szedvén magára, felügyelt a favágókra, és kijelölte a boglyát, amelyből a téli tüzelést majd meg kell kezdeni. S néha olyan fontoskodva vert be egy szöget a falba, hogy a kisasszonyok akár életüket is rábízhatták volna a korrekt férfiúra. Esténkint körüljárta a házat, minden zárat megpróbált éjszakára, a kulcsokat messze hallhatóan forgatta meg rozsdás hüvelyükben, nagy gondja volt arra, hogy az ablakok felül is jól záródjanak, még a kéménybe is benézett, és estenden kísérteties történeteket mesélt a kisasszonyoknak, rablókról, gonosz vándorlókról, lidércekről, hogy a kisasszonyok éjszaka a lábukat se merték kidugni az ágyból.
…De egyszer mégis felébredtek, mert úgy hallották, hogy valaki jár a kert alatt, az udvaron, az ámbituson, akinek léptei feltűnően hasonlítanak Pisztoly úr lépteihez. Nagy bátorsággal kinyomultak szobájukból, és félve körülnéztek az udvaron, amelyet a telihold világított. Minden nyugodalmas volt a házban, a cselédek úgy horkoltak, hogy öröme lett volna benne az álmoskönyv-kereskedőnek,329 és az ecetfa, amelyről Pisztoly azt beszélte, hogy éjszakánkint megszökni szokott, helyén állott. Ám ekkor a kerítés tetején megjelent Pisztoly úr alakja, amint talpig fehérben, a szomszéd ház udvarából visszamászva a házba, mezítláb sompolygott hazafelé, és már éppen elérte szobáját, mikor a kisasszonyok ráijesztettek.
– Hol járt?
– Holdkóros vagyok – felelte Pisztoly.
A kisasszonyok azonban nem adtak hitelt Pisztoly szavának. Miután a szomszédban egy cigányos szemű hajadon lakott, aki már gyakran énekelt át a kerítésen. – S Pisztoly uraságának véget vetettek.
Pisztoly leszedte a vastáblákat a halott udvarlók keresztjeiről, és gondolkozni kezdett, mit csináljon az ócskavassal?
(1920)330

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi