1 Berti úr billikomot nyer
1
Berti úr billikomot nyer
Berti úr billikomot nyer
Volt egy úriember a Nyírségben, akiről azt szokták mondani, hogy nyolcvan évet élt, ebből hetvenkilencet lóháton, agarak mögött töltött, egy esztendőt pedig Vácott, az államfogházban, ahová egy pisztolypárbaj miatt leültették.
Nézzük meg közelebbről ezt a jeles urat, aki ilyen szokatlan életrajzzal szolgált a történelemnek, mint kevesen Magyarországon.
Bertinek hívták; sohase jutott el addig az életkorig, hogy akár Berci vagy Berta legyen belőle, mint Bertalanokból szokott. Berti maradt mindvégig, hóban, vízben, szökőévben, az esküvőjén (amelyhez mégiscsak le kellett szállni a nyeregből) és a koporsóban, amelybe kívánsága szerint melléje helyezték hosszú agarászostorát, majd koporsója lábához rakták azokat a billikomokat, amelyeket a maga nevelte agaraival összenyert Magyarországon, a Bácskától kezdve a Nyíregyháza melletti Sima-pusztáig, de tovább is, a túl a tiszai, a Pest megyei billikomokat is megpályázta, amikor Pest megyében még agárversenyeket tartottak.
– Hozol billikomot, Berti? – kérdezték, amikor könnyű kis szekerén a pokróc alá bújtatott agaraival útra kelt, többnyire maga hajtván a lovakat akár Szabadkáig.
– Ha nincs megláncolva, elhozom a billikomot – felelt nagy magabíztában –, mégpedig a Kígyómmal.
(Mert mindig volt olyan agara, amelyet a legjobbnak tartott az országban. Néha bizony meg kellett válni ezektől az agaraktól is, olykor zálogba tenni őket, vagy kölcsönt venni rájuk a nagy Takaréktól, amire a felvidéki Zathureczky tanította meg az idevalósiakat, de nem sokáig bírta el agarak nélkül a nyomorúságos életet Bertink. Mindig úgy hallotta, hogy az agarak szűkölnek utána, pedig csak a kocsisné kisgyereke sírdogált; kiugrott az ágyból éjszakánként,182 csizmát rántott a lábára, hogy így meg úgy: visszalopja az agarait, mert nélkülük nem bírja tovább.)
Mikor elindult Berti a bácskai vagy hevesi agarászatokra, mindig volt valami a lényében, amely az aranygyapjúért menő régi vitézekre emlékeztetett.
– Vajon sikerül az öregnek? – kérdezték, amikor a por felszállott kocsija mögött.
Sürgöny, látóképes levelezőlap még akkor nem volt a világon, amelyet Berti útjáról küldözhetett volna; meg kellett elégedni útonjárók zavaros híradásaival, akik itt meg amott látták Bertit az agaraival, kis szekerén hajtva, amelyről már messziről látszott, hogy Szabolcsban vasalták (legalábbis így hittük).
Látták Szolnokon, amelynek környékén emberemlékezet óta laktak agarászok, akik az „agarak öregapjának” hírére – mint Bertit közönségesen nevezték – összegyülekeztek a vendégfogadóban, és kutató szemmel, megfelelő hozzáértéssel szemügyre vették a versenyre induló agarakat.
Látták Cinkotán, mikor még ott falka volt, látták Biharban, Zomborban, minden elképzelhető helyen, amit az útonjárók fantáziája kitalál.
Csak ott nem látták, ahonnan Berti végül a billikomot hazahozta, például Szabadkán.
– Csak nem lopatom el útközben az agaraimat – felelt Berti, amikor titokzatos járáskelése felől megkérdezték. – Olyanok azok, mintha aranyból meg gyémántból volnának, titokban kell utazni velük.
