5
5
Körülbelül éjfél lehetett, amikor Szent Mihály a Rigóból hazafelé indult, holdfény és hófehérség kísérte lépteit, mint egy szellemét, aki valakinek a meglátogatására érkezett a helységbe.
Nagy sapkában álldogáltak a kapufélfák, még nagyobb fej díszben a nádtetejű házak, amelyek tudvalevőleg a legjobban szeretik a havat,307 mert az összes bennük rejtőző melegséget alulra sugároztatják. Egy nádas ház a legnagyobb téli időben is meleg. Ugyanezért Szent Mihályék is télen a ház nádtetős részében laktak, az úgynevezett „hátulsó házban”, ahol az asszonyok néhány lépésnyire kaphatták a konyhát, pincét, vermet. Még papucsban is kiszaladhattak a konyhából egy szál füstölt kolbászért, ha Szent Mihálynak ahhoz volt kedve.
De Szent Mihálynak most máshoz volt kedve, miután anyósa, özvegy Sztárayné (Rózsi) lucaszéki építkezése nyomán felébredt benne valamely különös érzés, amelyet odáig sohasem érzett, valamely háborgás, amely a máját megdagasztotta, a gyomrát megfeszítette, „elslájmosította” hogy feketéket köpdösött a hóba, mialatt hazafelé ment a Rigóból. Olyan feketéket köpött a friss hóba, hogy maga is megijedt, mikor visszatekingetett cselekedeteire.
– Lehet, hogy az epémmel van valami baj, vagy többet dohányoztam a kelleténél – mormogta magában, mint olyan ember, aki a Házi gyógyszertár című könyvből gyógyítja betegségeit. – A „slájmok” tudják, hogy mikor keserítsék el az ember száját.
Ilyen „slájmosan” érkezett haza Szent Mihály a Rigóból, és állapotát nem javította, amikor a kamrában világosságot látott, ahol özvegy Sztárayné háziszolgája, István társaságában rendezgette a befőttesüvegeit, a kis uborkákat és paprikákat tartalmazó üvegeket az előtérbe rakosgatta, miután ezek már megértek az elfogyasztáshoz. Különösen egy koszorúnyi száraz, piros paprikában gyönyörködött, amelynek kis fejeit egészben szokta belefőzni bizonyos eledelekbe, malacpörköltekbe, töltött káposztákba, amelyeket Szent Mihály kedvelt.
Ezzel az asszonnyal most itt, az éléskamrában, jóságos foglalkozása közben: nem lehetett tenni semmit. Egy fokhagymakoszorút akasztott volna a veje nyakába, vagy egy marék tarka paszulyt csapott volna az arcába, ha ki meri nyitni a száját. Vagy egy lécen függő füstölt sonkával védekezett volna (az elülső, kisebb sonkával, amelyet Szent Mihály hallatlanul szeretett). És aztán itt volt István is, a háziszolga, aki inkább engedelmeskedett özvegy Sztáraynénak, mint bárkinek a világon.
– Mit tehettem ebben a helyzetben? – kérdezte Szent Mihály a Rigóban, amikor barátai (Kálnay és Dalnoki) az otthoni eseményekről érdeklődtek. – Mit tehettem elkeseredésemben? – Bementem308 a házba, és megvertem Mathilde-ot, aki persze az ágyban nyújtózkodott, ahelyett hogy anyjának segített volna. Megvertem, mert valakit meg kellett verni lelkiállapotomban – mond Szent Mihály, és még akkor is oly félelmetesen forogtak szemei, mintha folytatni akarná a verekedést.
– Hát ehhez is kurázsi kellett – mondta Kálnay László némi elismeréssel, de látszott rajta, hogy nincs mindenben megelégedve a dolgokkal.
(1932)309
