Dingó
Dingó
(Canis lupus familiaris dingo). A pleisztocén kori csontmaradványok meglehetősen bizonyossá teszik, hogy a faj őskori múltra tekint vissza. Azt, hogy mikor kerülhetett Ausztráliába, senki nem tudja pontosan, kifejlődése azonban semmiképpen sem történhetett az ötödik földrésztől függetlenül. Valószínű, hogy maga az ember vitte be vándorlásai során Ausztráliába, bár egyesek azt állítják, hogy a ~ évezredek óta elvadult, primitív házikutya; bár erre semmi bizonyíték nincs.
Amilyen pompás élőlény, annyira nem lebecsülendő fenyegetést jelent Ausztrália állatvilágára. Számos biológus tanulmányozza hosszú évek óta szokásait, viselkedését, életmódját. Tkp. a szükség sürgeti őket, mert egyelőre nem sikerült felmérni: milyen károkat okoz valójában az állatállományban, sem pedig azt, hogy miként lehetne ezeket az egyre szaporodó állatokat megfelelő arányok közé szorítani. Az igazság az, hogy az ausztrálok nem akarják kiirtani őket, de nagymértékű szaporodásukat sem tartják kívánatosnak.
A ~k kártételének fő oka az, hogy rászoktak a birkahúsra, és állítólag alaposan megtizedelik a nyájakat. Az utóbbi években már a borjakat sem kímélték; a legújabb kutatások éppen ezért É.-Ausztrália nagy szarvasmarhakörzetére összpontosulnak. A ~program irányítói arra a meggyőződésre jutottak, hogy ha a ~ borjút öl, erre elsősorban nem a zsákmány ösztönzi, hanem a rangsorviszonyokhoz fűződő sajátos viselkedésformája. Az a ~ ugyanis, amelyik tudatában van fölényének, lemond az erőszakról, ha gyengébb fajtársa jellegzetes fej- és faroktartással elismeri alárendeltségét. Állítólag a ~k a borjút is először csak játékosan körülugrálják, s miután az nem mutatja az alárendeltséget elismerő pózokat, hanem elmenekül, a ~k önkéntelenül is támadásba lendülnek, és súlyosan v. akár halálosan megsebesítik áldozatukat.
A ~k nem csupán Ausztráliában találhatók, Új-Guineában is él egy fajuk, amelyet az 50-es évek idején Sir Edward Hallström skandináv természettudós fedezett fel. Ez a New Guinea Singing Dog, vagyis az új-guineai éneklő kutya (Canis lupus familiaris hallströmi); azért hívják éneklő kutyának, mert sajátos torokhangokat hallat, szemben ausztráliai rokonával, amely teljesen hangtalan. Hangadása nem éneklés, inkább csak nyüszítésből és vonításból áll. A két típust nem csupán a hangadás, hanem a szőrzet színe is megkülönbözteti egymástól; az ausztráliai ~ rőt színű, az éneklő ~ viszont feketetarka testű; lábának, valamint farkának vége fehér.
Új-guineai dingók
