Északkeleti szánhúzó lajka
Északkeleti szánhúzó lajka
(Szevero-Vosztocsnaja Lajka). A szánhúzó lajkák tenyésztése mindenütt megelőzte a szarvasterelő ebek tenyésztését. Felhasználásuk az Alsó-Amuri medencében, a Szahalinon, a Jakut partmelléken, a Jenyiszej és a Taz alsó folyásánál terjedt el. A szánhúzó kutyákat szíjakkal összekötözött könnyű szánok elé kötik. A befogás módja és a hám a legtöbb helyen különböző. A legrégibb és a legelterjedtebb a sorban való befogás, amikor az ebeket egymás mögött különböző változatokban helyezik el, és az állatokat hanggal irányítják.
É-Európában inkább a legyező alakú fogatot kedvelik; a kutyákat egy sorba fogják be, és szíjjal az egyik nyakörvtől a másikhoz erősítik. Az ilyen fogatok irányítása hanggal és a bal oldali kutya nyakörvéhez erősített istránggal - gyeplővel és bottal -, ostorral történik. Mindkét bekötési módnál a kutyákra puha bőrből készült farhámot tesznek. Egy-egy fogat rendszerint hat-tíz állatból áll. Minden ebre átlag 40-50 kg teher jut. A fogat 6-7 km/h sebességgel napi 70-80 km-es utat tesz meg. Könnyű teherrel v. versenyszerű körülmények között a jó fogat 24 óra alatt 150-200 km-t is haladhat.
Erőteljes felépítésű, szívós, nyugodt, igénytelen kutya. Feje széles, koponyája masszív, fejteteje lapos, stopja (» Arcorri hajlás) enyhe. Orrháta egyenes, orrtükre fekete v. sötétbarna, fogazata ollósan záródik. Szeme apró, ovális, ferde állású, sötétbarna, füle kicsi, felálló. Nyaka szikár, rövid, izmos, háta feszes, ágyéka széles, rövid, fara erőteljes, mellkasa könyökéig ér, hasa kissé felhúzott. Végtagjai izmosak, párhuzamosak, mancsa nagy, domború, ujjai zártak. Farkát hátára kunkorítja. Szőrzete durva, sűrű pehelyszálakkal, a fedőszőr hosszú, egyenes, 8-10 cm-es, a nyakon gallért alkot; színe fekete, fehér, barna, fekete-barna, ordas, tarka és foltos. A kanok marmagassága legalább 60, a szukáké minimum 58 cm; testtömege 28-32 kg.
