Forgolódás.
Forgolódás.
A kutya mielőtt lefekszik, ált. többször körbefordul; már Darwin is leírta ezt a viselkedést, és példaként hozta fel az ösztönös cselekvésre, amelyet ebeink vad őseiktől örököltek. Darwin óta abban látják az okát, hogy a kutya ősei füves vidékeken éltek, és alvás előtt ily módon a fű letaposásával "ágyaztak" meg maguknak. Egy másik, az előbbivel lényegében megegyező feltevés, hogy a vadon élő ősök mielőtt elhelyezkedtek, ~ közben mancsukkal kitapogatták a megfelelő (sima) területet, ahol viszonylag kényelmes alvás, pihenés ígérkezett. Van olyan vélemény is, hogy tkp. ezek a mozdulatok kígyókat és skorpiókat riasztottak el az alvóhelyről. Ez a legkevésbé elfogadható nézet, nem a természet megfigyeléséből vonták le, hiszen aki a kígyók és skorpiók magatartását ismeri, az tudja, hogy velük szemben ez lenne a legszerencsétlenebb védekezési mód, amit a kutya tehetne. A kutya éles szimata elegendő arra, hogy ezek marásától megóvja magát.
A jelenséggel kapcsolatban kísérletsorozatot hajtottak végre farkasokkal, sakálokkal, rókákkal, kutyákkal. Mindezeket az állatokat időnként hosszabb, időnként egész rövid ideig megfuttatták lefekvés előtt. Kiderült, hogy kiadós futás után a kutyák elég sokáig forgolódtak, rövid futás után viszont egyetlen forgással is beérték. Feltehetően azért, mert a forgásnál valójában arról van szó, hogy kutyáink behajlítják gerincoszlopukat, s ily módon érik el megfelelő » alvási pózukat, amelyben mintegy kört alkotnak. Kiadós futás után a nagyon megfeszített gerincoszlop bizonyára elfárad, és ilyenkor több forgásra van szüksége, hogy megfelelő helyzetbe kerüljön. Megfigyelhető, hogy az a kutya, amely hosszabb időn keresztül aludt, amikor felkel és megint lefekszik, ugyancsak többször megfordul maga körül, mert hátgerince alvás közben merevvé vált.
