Tehervontató kutyák.

Full text search

Tehervontató kutyák.
A kutyát mint igavonót már a régi Görögországban is ismerték; mielőtt az európaiak használatba vették volna a lovat, a kutyát a lappok, az eszkimók, a szamojédek, a csukcsok, a kamcsatkai és a kanadai indiánok már 5 ezer évvel ezelőtt alkalmazták mint szánhúzó állatot. A kutya vontatta szán még napjainkban, a gépkocsik és a repülőgépek korában is szinte az egyetlen közlekedési eszköz sok északi vidéken (» Szánhúzó kutyák).
A középkorban megszokott látvány volt a kocsi elé fogott, súlyos terhet vontató kutya, és még a 20. sz. elején is igénybe vették a kézművesek, a házalók, az ószeresek, a konyhakertészek, a vízárusok, a pékek, a halaskofák, a szenesemberek az ebet kordélyok vontatására. A kutya nem is olyan régen még a kisemberek lova volt.
Az ebek ilyen jellegű felhasználásának 1850-ben Európában törvény vetett véget, de a közlekedés fejlődése miatt enélkül is előbb-utóbb kiszorultak volna az utakról. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ne láthatnánk manapság is olykor-olykor beteg gazdája tolókocsiját vontató v. szánkót húzó kutyát. Ezeknek az állatoknak a sorsát azonban nem lehet összehasonlítani elődeikével, ezek ált. örömmel, játékból, a mozgás gyönyöre kedvéért segítenek gazdájuknak. A kutya ugyanis testi és lelki felépítését tekintve teljes egészében alkalmas ilyenfajta - félig-meddig játékos - vontatásra (természetesen nem egész életén át és nem embertelen körülmények között). Egy kis testgyakorlat nem árt a kutyának, főleg a városi ebnek nem, amely ált. krónikus mozgáshiányban szenved. Egyenletes, sima terepen egy egészséges, jó kondícióban levő eb testtömegének 5-7-szeresét képes vontatni. Munka közben és utána szemmel láthatóan jól érzi magát, és ha rendszeresen végez ilyenfajta tevékenységet, kevésbé lesz érzékeny a betegségekkel szemben, tovább marad fiatal, és ált. hosszabb életűvé válik, mint az elpuhult, dologtalanul tartott eb. A vontatásra különösen a következő fajták váltak be: a » bernáthegyi kutya, az » újfundlandi, a » német dog, a » rottweiler, a » dobermann, az óriás » schnauzer, a » boxer, a » német és a » skót juhászkutya.
Dokumentumértékű kép Kanadából: ekét húzó kutyák (a Hutchinson Enciklopédia nyomán)
Tejeskannákat szállító kutyafogat

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi