áld
áld tárgyas ige -ott, -jon; -ani
1. Hálás szívvel emleget, magasztal vkit. Haló poraiban is áldja. Méltán áldja nemes lelkedet a magyar, Mert jó atyja, vezére vagy. (Berzsenyi Dániel) [Emlékezés Táncsics Mihályra.] Kendet azért mégis Áldjuk mint egy szentet, | Istenünk: az Eszme, | Haló porában is Áldja-verje kendet. (Ady Endre) || a. Vmit úgy emleget, mint boldogsága okát v. kezdetét, hálával emlékezik vissza rá. Áldja a napot, az órát, születése percét. Reménylem, áldani fogja a percet, mikor meglátott. (Tolnai Lajos) Szívtuk és áldottuk a napfényt. (Kuncz Aladár) || b. (tréfás, népies) Átkozva emleget, szidalmaz vkit, vmit. Az újdonsült Amtsdiener [= hivatalsegéd] … este … ugyancsak áldotta a sógor teremtését. (Vajda János)
2. (vallásügy, ritka) <Isten v. vmely felsőbbnek hitt személytelen hatalom> kegyelemben, testi-lelki javakban részesít vkit, vmit; megáld. Az Isten áldja a magyart! (Kisfaludy Sándor) Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. (Vörösmarty Mihály) || a. (régies, népies) Az ég v. isten áldja: <búcsúzásul:> szerencsével járjon, siker kísérje útját, vállalkozását. Azt se mondja: Isten áldjon … (Arany János) || b. (ritka, költői) <Szitkozódásban:> aki áldja, teremti; aki veri, áldja; hej, aki áldotta!: a teremtésit, a kutya mindenit! Huh még azt is aki áldja, teremti! | De már abból csakugyan nem lesz semmi. (Petőfi Sándor) Hejnye, erre-arra, aki veri áldja! | Igaz volna, hogy ő ügyefogyott, gyáva? (Vajda János) || c. (ritka) Áld vkit vmivel: megajándékoz, megörvendeztet, megáld vkit vmivel. Ha fiakkal Isten nem áldana engem … (Arany János)
Igekötős igék: megáld.
áldható.
