áruló
áruló melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan <személy>, aki vmit árul (1), árusít. Almát áruló kofa; gesztenyét áruló nénike. Az áruló bognár nem tartózkodik a közelükben. Amoda messzebb alkudik a nyolcadik kocsinál. (Tömörkény István)
2. Olyan <személy>, aki vkit v. vmely ügyet elárult (2) v. éppen árul (3), elárul. A hazát áruló bitangok; az áruló Ocskay. Köztünk van a legnagyobb ellenség, A cudar, az áruló testvérek! (Petőfi Sándor)
3. (átvitt értelemben) Olyan <dolog, jelenség>, amely vkinek szándéka ellenére jelez, közöl, megmutat vmely (mások számára) ismeretlen körülményt; árulkodó (I. 2) Áruló könnyek, mosoly, nyomok, szemek. Az áruló sorok ott hevernek Helmer levélszekrényében, melyhez csak neki magának van kulcsa. (Ambrus Zoltán) Akadtak …, akik gyanakodtak. Bűnténynek áruló jeleit szokás a Dunába vetni. (Kosztolányi Dezső)
II. főnév -t, -k, -ja Áruló (I. 2) személy. Aljas, becstelen áruló. Uram, jobbágynak születtem én, de nem árulónak ám. (Csokonai Vitéz Mihály) Áruló az, áruló a neve, Verje meg a magyarok Istene, Aki Budát közűlünk feladja. (Arany János) Szedd össze minden áruló Nevét, Danton! (Madách Imre) Oly korban éltem én e földön, | mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, | az áruló, a rabló volt a hős. (Radnóti Miklós)
Szóösszetétel(ek): hazaáruló; munkásáruló; nemzetáruló; népáruló; országáruló; osztályáruló.
